Nevelés és emberkép

Fogalomtár » szócikk: nevelés

NEVELÉS – a gyermek fejlődését segítő, jellemét formáló tevékenység.

A nevelés hatására fejlődik az értelem, a beszéd, az erkölcsi ítélet, a társas magatartás – az egész személyiség. A nevelés és az oktatás a személyiségfejlődést, jellemformálódást irányítja és támogatja.

Az, hogy hogyan és mit kutat a pszichológus, és az, hogy hogyan és mit akar tenni a szülő, vagy a pedagógus, egyaránt az emberképétől függ [Ember].

Az emberkép és a vele összefüggő nevelési irányzatok

1. Az ember mechanikus lény – viselkedést formáló nevelés

A gyermek azt tudja, amit beletápláltunk, úgy működik, ahogy beprogramoztuk. Kívülről kezelhető (csúnyább megfogalmazásban: manipulálható, szebben: alakítható). Tiszta lappal indulunk, az ember olyan, mint a sima tábla (tabula rasa), melyet a környezet ír tele. A nevelés tudatosan megtervezett környezeti hatás. Bárkiből lehet orvost, ügyvédet, művészt, sportolót, vagy rablógyilkost nevelni.(Empirista filozófia, behaviorista pszichológia.)

Célja a magas teljesítményekre képes, kreatív személyiség kialakítása.

A viselkedésformálás fő módszere a jutalmazással, illetve büntetéssel, pozitív, illetve negatív megerősítésekkel vezérelt tanulási folyamat (megerősítés-kioltás).

2. Az ember biológiai lény, azaz magasan fejlett állat – ösztönerőket szabályozó nevelés

A viselkedést nemcsak környezeti hatások, hanem belső erők, az ösztönök indítják el, és részben szabályozzák is (mint genetikai programok). A vágyak kielégítése viszont gyakran társadalmi akadályokba ütközik. A nevelés feladata az, hogy szabályozhatóvá, és hasznosíthatóvá (a társadalmi valósághoz alkalmazkodóvá) tegye az ösztönenergiákat, amelyek eredeti természetüknél fogva esetleg rombolnának. (Darwinizmus, pszichoanalízis.)

A nevelés célja, hogy segítsen a gyereknek megtalálni azokat az ösztönkielégítési módokat, amelyeket a társadalom elfogad. A pszichoanalízis nyelvén: az élvezeti elv (Lustprinzip) alapján működő „ösztön én” törekvéseit az én egyezteti a „felettes én” normáival, hogy lehetőséget találjon az ösztöntörekvés kiélésére.

3. Az ember – ember, semmilyen más élőlényhez nem hasonlítható – humanista nevelés

A humanizmus aktív és autonóm (Istentől is független) lénynek tekinti az embert, aki eleve jó (erkölcsi értelemben is), akiben minden lehetőség megvan (nem szorul Isten segítségére). Ha sokszor mégis rossznak és tehetetlennek bizonyul, annak vagy a civilizáció az oka, vagy a tekintély tisztelete; mindkettő korlátozza ugyanis a szabadságát és kibontakozását. Az “eleve jó” rousseau-i kijelentést később sokan így finomították: “legalábbis semleges”, de semmi esetre sem veleszületett az ember erkölcsi romlottsága.

A gyermekben cselekvésének és fejlődésének minden lehetősége benne van. Eredetileg erkölcsileg jó, csak olyan környezetbe kell helyezni, amely elősegíti kibontakozását (Montessori). Az emberi élet célja, hogy az ember megvalósítsa önmagát, ezt kell tehát a nevelésnek is szolgálnia.

A nevelés feladata az akadályok elhárítása, a szép és jó megőrzése, kibontakoztatása. A kibontakozás legfőbb akadálya a tekintélyelvű bánásmód: ha tiltásokkal, szabályokkal tevékenységében mesterségesen korlátozzuk a gyereket; ezért az ilyesmit teljesen félre kell tenni az útból (Gordon).

A nevelés célja tehát, hogy felszínre hozza a gyermekben rejlő lehetőségeket, azaz önmegvalósítását elősegítse. Ezt egyrészt úgy éri el, hogy igyekszik minden korlátozást és tiltást kiiktatni a gyermek életéből; másrészt igyekszik a gyermek tárgyi környezetét úgy kialakítani, hogy az serkentőleg hasson a gyermek spontán aktivitására (Montessori-pedagógia), és lehetőséget adjon kreativitásának kibontakozására (kreatív műhelyek). Dicsérettel, elismeréssel, bátorítással igyekszik erősíteni a gyermek önbizalmát, pozitív énképét, önértékelését. A büntetésnek minden formáját kerüli.

A humanista nevelés lényege a korlátok tágítása (főleg a tekintélyelvűség visszaszorítása), a kibontakozást elősegítő környezeti feltételek megteremtése és az önbizalomnövelés. A fejlődés (az önmegvalósítás felé haladó kibontakozás) önbizalom kérdése.

Carl Larsson: Jó hely az úszásra

Carl Larsson: Jó hely az úszásra

Az ember természete és a nevelés a Biblia szerint

A Biblia azt mondja az emberről, hogy csak úgy képes eredeti rendeltetésének megfelelően harmóniában élni a Teremtőjével, a természettel, és saját magával, ha Istennel szoros függőségben él. Ha az erkölcsi ítéletet a kezébe veszi és függetleníti magát Istentől, meghal. Megszűnik az lenni, akivé rendeltetett: Isten képe. A bűneset óta az ember Isten eltorzult képe.

A Biblia szerint az embernek le kell mondania arról, hogy önmaga ura legyen (meg kell tagadnia magát), és át kell adnia az élete feletti uralmat Istennek. Ha ez megtörténik, akkor az ember visszakerül eredeti pozíciójába, amire teremtetett: személyes szeretetkapcsolatban lesz Istennel: Istent képviseli a világban és az Ő dicsőségére törekszik. Ez a keresztyén nevelés célja is.

“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat [embertársadat], mint magadat.”
– Máté 22:37-39