Mi a szülő dolga a különböző nevelési stílusokban?

Mi a szülő feladata? Megelőz, megment, vagy megtanít?

Mit tekint feladatának a gyengéd és határozott szülő?

A gyerek lelkét Isten szeretetére ébreszteni, és Isten törvényének (irányadó mértékének) megbecsülésére ébreszteni akarja azzal, hogy sokat van vele, hiteles és követhető példát mutat neki, tanítja és kijavítja. Méltóvá válik a gyerek bizalmára és tiszteletére. A gyerek nem azért engedelmes, mert különben bajba kerül, hanem szabad akaratából: mert szereti a szülőt és bízik benne.

A szülő addig, és annyira védi meg a gyereket felelőtlen tetteinek természetes következményeitől, amíg elég éretté nem válik arra, hogy nagyobb baj nélkül túlélje és tanuljon belőle.

Mit tekint feladatának a tekintélyelvű szülő?

Irányítani akarja (ellenőrzi, felügyeli) a gyereket az élet minden területén – főleg azzal, hogy következetes fegyelmezéssel engedelmességre szorítja.

Jutalmazással és büntetéssel szabályozza a gyerek viselkedését. A büntetés célja, hogy a gyerek érezze rosszul magát, amikor rosszat tesz, és igyekezzen elkerülni a további helytelen magatartást.

Megelőzi a felelőtlen tettek természetes következményeit is azzal, hogy nem engedi őket megtörténni – így védelmet nyújt a gyereknek saját felelőtlen lépései ellen.

Mit tekint feladatának az engedékeny szülő?

Boldoggá akarja tenni a gyereket azzal, hogy teret ad neki, gondozza és táplálja; támogatja, hogy a gyerek kijelölje saját határait, megalkossa saját szabályait. Bízik benne, hogy a gyerek tudja a legjobban, mire van szüksége. Nem tekinti feladatának a gyerek irányítását, jellemének formálását; legfontosabb számára, hogy a gyerek jól érezze magát.

Az engedékeny szülő ellenzi a korlátozást, tehát nem, vagy csak ritkán, alkalomszerűen fegyelmez. Amikor a gyerek korlátok hiányában nehezen kezelhetővé válik, az engedékeny szülő türelme is elfogy, és vérmérsékletétől függően, zsigerből (indulatosan, érzelmesen) reagál.

Megvédi és megmenti a gyereket felelőtlen tetteinek természetes következményeitől.

Gyengéd és határozott szülő

Tekintélyelvű szülő

Engedékeny szülő