Elvek és gyakorlat

bibliai_bibliatanulmanyozasNevelés… de miért bibliai, biblikus, vagy keresztény?

Az abszolútumokat elutasító, a toleranciát legfőbb értéknek tartó posztmodern ember számára nem rokonszenves, ha valami bibliai, biblikus, vagy keresztény, esetleg keresztyén. De azok a vallásosak is gyanakodva tekintenek rá, akik valláserkölcsi meggyőződésüket hatalmi szóval próbálják a közösség, a társadalom többi tagjára kényszeríteni.

Egyesek érzéseit oly mértékig sértik az ilyen kifejezések, hogy gondolkodás helyett csípőből reagálnak. Mások pedig pedig olyan mindenek fölötti értéknek tulajdonítják a független ember szubjektív véleményét, hogy meghallani és figyelembe venni is nehezükre esik az élő Isten szavát. Sokakat már a gondolat is felháborít, hogy valaki a biblikus gyermeknevelés gondolatával áll elő. Eszük ágában sincs a Biblia fényében megvizsgálni gyermeknevelési gyakorlatukat. Vajon miért?

Valószínűleg az egyház, a kereszténység arrogáns szószólóival találkoztak, akik azt gondolják, hogy másoknál mindent jobban tudnak, és a keresztény értékeket a buta alattvalóknak képzelt mások torkán megkérdezésük nélkül akarják lenyomni. Vagy olyan szülőkkel találkoztak, akik büszkén dicsekedtek a keresztény nevelés csodálatos eredményeivel. Az önhitt, önigazult magatartás mindenkiben visszatetszést kelt. A Biblia értékrendjére alapozott, a Teremtő “használati utasítását” a való életben ténylegesen mérvadónak tekintő nevelés sok esetben tényleg nagyszerű eredménnyel jár ugyan, de nem mindig, és főleg nem ad okot a dicsekvésre. Kinek az ötleteit is használta fel a sikeres szülő?

Isten a teremtő, mi “csak” teremtmények vagyunk

“Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat,
hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.
És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek,
feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak,
de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva“.
− Máté 7:24-25

A család egész elgondolása Istentől származik, nem a társadalom spontán fejlődésének egy állomása. Az embert megalkotó, a családot létrehozó Isten az, aki az értelmes életvitelre is utat mutat nekünk a Bibliában. Arra nézve is, hogy milyen módon lehet jól élni egy megromlott társadalmi közegben, és ezen belül, hogy miképpen nevelhetjük nekik való módon a gyerekeinket. Isten “használati utasítása”, rendje és törvénye azért működik, mert ugyanabból a kútfőből származik, ahonnan az egész teremtett világegyetem, benne az emberi psziché.

Nem dicsekvésre, hanem alázatra kell, hogy indítson bennünket Isten gondoskodó szeretete, aki önfejű lázadásunk után sem hagyott sorsunkra bennünket, hanem szeretetben fogant rendet és törvényt állított elénk az értelmes és boldog életre. Hol tartanánk Isten kegyelme nélkül?

Csak hívők családja működhet jól?

Ismerek igazán jól működő, egészséges családokat, ahol van összetartó erő a családtagok között, és még a serdülők is szeretnek otthon lenni. Nem minden jó család vallja magát kereszténynek. Mégis Isten rendjét valósítják meg a családjukban, akár tudnak róla, akár nem. Az életük jobban igazodik Isten igazságaihoz, mint sokaké azok közül, akik keresztyénnek, vagy kereszténynek mondják magukat. Isten az ember szívébe, lelkiismeretébe is beírta törvényeit, és sokan egészséges ösztöneikkel is ráéreznek arra, ami helyes, igaz, és jó. De mivel ösztöneink, lelkiismeretünk és józan ítélőképességünk sem csalhatatlan, a nevelés terén pedig húsz év múlva nem kezdhetünk mindent elölről, érdemes már rögtön az elején megismerni, mit mond Isten igéje, és annak fényében megvizsgálni saját elképzeléseinket, és mások tanácsait.

Helyes elvrendszer hiteles élet nélkül: üres beszéd!

Természetesen nem elég megismerni és hangoztatni a jó elveket. A szülő akkor hiteles a gyerekei szemében, ha kongruens személyiség, tehát, ha lelkülete, az életmódja is összhangban van hangoztatott véleményével. Nem lehet kongruens az, aki Jézusra hivatkozva gyűlölködik, ítélkezik, vagy uralkodik mások fölött.

Az elv kísérlet arra, hogy saját helyzetünkre nézve elméletben megfogalmazzuk az igazságot. Az számunkra az elvi kérdés, amivel kapcsolatban nem kötünk kompromisszumot. Például, ha ismerjük Istent, akkor az Ő véleményében jobban megbízunk, mint a sajátunkban.

Ugyanakkor, és ez lényeges dolog, meg kell vizsgálnunk, hogy amiből elvi kérdést csinálunk, az valóban olyan dolog-e, amit Isten mondott. Szimpatikus elméleteket, családunktól átvett szokásokat, hagyományos “értékeket” ne emeljünk az elvi kérdések szintjére!

Honnan lehet tudni, melyek azok az elvek, amelyek Istentől származnak? Akinek ez már kérdés, az jó irányba indult el. Mindannyian keresők vagyunk. Rá vagyunk utalva, hogy a Szentlélek tanítson minket. De kezdeményező módon kell keresünk a tanulás lehetőségét. Az Istentől származó értékrend első számú forrása a Biblia:

“A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”
– 2Timóteus 3:16-17

Az elvtől eltérően a gyakorlat az, amikor az igazságot a saját helyzetünkre lefordítva alkalmazzuk.

Ahhoz, hogy biblikus módon tudjunk gondolkodni, és az elveket bölcsen tudjuk alkalmazni, fontos megérteni a Biblia szemléletét, gondolkodásmódját. A gyerekek fegyelmezése pl. biblikus elv. Az egész Bibliában, különböző szerzők megfogalmazásában, egymástól több száz, esetenként néhány ezer éves távolságban, újra meg újra ismétlődik a gondolat, hogy a szerető szülő a gyengéd gondoskodás mellett fegyelmezi is a gyerekét. Más szavakkal, de ugyanazok az elvek fogalmazódnak meg, mert azonos személy, az élő Isten ihlette a Biblia könyveinek különböző szerzőit. Viszont, ha a biblikus elvre hivatkozva valaki olyan fegyelmezési módszerekkel áll elő, amelyek nem szerepelnek a Bibliában, sőt idegenek annak szellemiségétől, csak látszólag van összhangban elv és gyakorlat; hamis a kongruencia.

A bibliai elveket körültekintően kell értelmezni, és a Biblia egész szellemiségének, fő üzenetének alárendelve, és a szövegkörnyezetet is figyelembe véve kell alkalmazni. Szívvel és ésszel, nem bólogató Jánosként.

“Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult.”
– Máté 7:24-27

Isten nem azért gondoskodott “használati utasításról” hogy agyonszabályozza az életünket. Éppen ellenkezőleg! A mi saját javunkra közölte velünk szeretetét és törvényeit a Bibliában, hogy szabadok lehessünk mindenféle agyonszabályozástól.

Jézus elítélte az önigazult képmutatást

Azok a hívő emberek, akik a Biblia értékrendjét tartják követendőnek, nem próbálják magukhoz ragadni a törvényalkotás jogát. Az alázattal gyakorolt bibliai gyermeknevelés távol áll a törvénykező, mások fölött ítélkező, másokat kontrollálni igyekvő magatartástól. Ha megértjük, hogy Jézus mennyire elítélte a képmutató farizeusok gőgös, önigazult, törvénykező magatartását, megállapíthatunk egy újabb igazságot: egy önigazult elvrendszer mindig csúfosan alatta marad a Biblia mércéjének.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy a “Nekem van igazam!” “Nem is, mer nekem!” játékra fecséreljük. Annak volna értelme, ha inkább együtt kutatnánk, mi mindent mondott Isten, és hogy valósíthatjuk meg az életünkben. Nem azért kellene megvalósítanunk, mert különben Isten megbüntet, vagy ilyesmi. Nem azt lesi, hogy mit csinálunk rosszul! Az Istennel való bizalmas kapcsolatunk miatt, és a saját érdekünkben érdemes fürkésznünk alkotónk szeretetteljes tanácsait. Igazibb, élhetőbb, nekünk valóbb lesz az életünk.

Kivel is harcolunk az igazunkért?

Más szülőkkel, akik szintén törődnek a gyerekeikkel? Egyáltalán nem! Ha valakivel szemben állunk, akkor azokkal, akik megtévesztő ál-igazságok sulykolásával fertőzik a közgondolkodást. Gyermekeiket szerető szülők tízezrei hiszik, hogy a modern tanácsokat megfogadva több szeretetet adnak a gyerekeiknek; vagy pedig, hogy az Isten nevében fellépő egyházi erkölcsrendészet az élő Isten nevében intézkedik. Érdemes ezeket a kérdéseket Isten igéjének a fényében felülvizsgálni, és a saját családunkban, saját gyerekeink előtt kongruens módon valódi értékeket megélni és képviselni.

Minden perc kárba vész, amit annak bizonygatásával töltünk, hogy jobbak vagyunk másoknál. Azzal kellene inkább törődnünk, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által jobban megismerjük Istent, és egyre inkább megtanuljunk az Ő útján járni (amit mellesleg “keskeny” útnak nevez a Biblia, tehát sohasem lesz azonos azzal, amelyen a többség jár).

Írásaimban igyekszem Isten igéjének azokat az igazságait megragadni, amelyek a gyerekek nevelésére vonatkoznak. Magam is út közben vagyok, azaz nem értek és tudok mindent e téren. Napról napra fogok fel egyre többet abból, amit a Biblia tanításai jelentenek (remélem). Arra törekszem, hogy egyre mélyebben megismerjem Isten személyét, ne csak az elveit. Minél közelebb kerülök Hozzá, annál jobban tudok gyönyörködni az igazságaiban is.

A magánéletet, a családi életet érintő vallási színezetű hatalmi nyomás hatására most még több szülő zárja ki Istent teljesen a gyerekneveléséből, mint korábban. Egyre kevesebb a tiszta forrás, ahonnan megtudhatnák, hogy Isten a feltétel nélküli szeretet Istene, aki törődik velük, és akinek van mondanivalója gyerekeik nevelésével kapcsolatban is. Isten nem a szigorú égi rendőr, aki jól megbírságol, ha elkap, és nem is a “jóisten”, az engedékeny bácsika, aki a gyerekek kívánságát lesi. Az a Mikulás.

A gyerekeink élete szempontjából sem mindegy, mit mond Isten Igéje a nevelésről. Vizsgáljuk meg együtt!

A jó elvek sokak életében üres szólamok maradnak. Isten igéjének alapelvei a mindennapi életünk során, a hétköznapok gyakorlatában kelnek életre.

Így lesz a családunk szabad az emberhez méltó, értelmes és boldog életre akkor is, ha körülményeink nem éppen rózsásak. Így fogjuk szélmalomharc és puszta elvek hangoztatása helyett betölteni a Szeretet Törvényét:

“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat.
A második hasonló ehhez: Szeresd embertársadat, mint magadat.”
– Máté 22:37-39

És így leszünk áldás a gyerekeink, a családunk, a környezetünk és még a társadalom számára is.