Az irányadó mérték

iránytűAz irányadó mérték: norma, amihez igyekszünk magunkat tartani. Van, amit minden körülmények között és minden viszonylatban jónak, mérvadónak tartunk. Nem változik, és a család minden tagjára vonatkozik.

Csak az változik, hogy kinek mennyi és milyen segítségre van szüksége ahhoz, hogy meg tudjon felelni az irányadó mértéknek.

A családalapítás küszöbén közös nevezőre jutunk annak tekintetében, hogy milyen családot is szeretnénk. Álmodozunk, beszélgetünk és vitatkozunk, és – ha értékrendbeli alapjaink hasonlóak – kialakul közös látásmódunk olyan gyakorlati dolgokkal kapcsolatban is, mint pl. hogy mire is szeretnénk tanítani a gyerekeinket, milyen jellemvonásokat szeretnénk bennük megerősíteni, milyen téren és mennyire fontos a segítőkész és illedelmes magatartás, és milyen családokkal szeretnénk barátkozni. Tartjuk magunkat ezekhez a közös elhatározásokhoz. Ezek lesznek magunkkal szemben az elvárásaink, melyekhez ragaszkodunk. Ebből áll nálunk az irányadó mérték.

Folyamatosan formál minket Isten. Egyikünk sincs készen. Utat járunk be életünk során, remélhetőleg a fejlődés útját. Az irányadó mérték maradandósága azt jelenti, hogy maradandó értékek mentén fogalmazzuk meg őket: esetünkben Isten örökérvényű kijelentése, a Biblia alapján. Amikor ráébredünk, hogy valamit nem jól értettünk, nem ragaszkodunk mereven korábbi elképzeléseinkhez. A maradandó irányadó mértékhez való változatlan ragaszkodásunk azt is jelenti, hogy saját elképzeléseinket rugalmasan kezeljük.

Változó az is, hogy ki hogy tud az irányadó mértéknek megfelelően élni a gyakorlatban. Segítségre van szükségünk. Családunk különböző tagjainak különböző mértékű segítségre van szüksége, és itt tényleges segítségre gondolok. Amelyik gyerekem nem ér célba egyedül, annak segítek megtenni a hátralévő utat.

Ha nem tudsz megfelelni az irányadó mértéknek, mert még kicsi vagy, segítek a növekedésben. Ha azért nem tudsz jól viselkedni, mert nem vagy jó lelkiállapotban, segítek hordozni a terhedet, amíg helyre nem áll az egyensúlyod. Ha gorombán bánsz valakivel, emlékeztetlek, mi az irányadó mérték, és segítek, hogy ennek megfelelően viselkedj. Segítek szeretetteljesebben megfogalmazni azt, amit mondani akartál. Ha szomorú vagy, vagy bosszankodsz, megvigasztallak, hogy legyen erőd kibékülni azzal, akivel goromba voltál. Ha erre még nem vagy kész, kiemellek a helyzetből, amíg újra tisztelettel tudsz vele bánni.

Világos útmutatással és tevőleges segítséggel valósul meg a kegyelem a bizalmas kapcsolatra épülő következetes gyereknevelésben.

Olyan gondolkodás- és viselkedésbeli irányadó mértéket (normát, mintát) állítunk saját magunk és a gyerekeink elé, ami nem változik, amit meg tudnak érteni, és aminek legjobb képességeik szerint meg is tudnak felelni. Ismerik a normát.

Az irányadó mértéket egyszerű, könnyen megjegyezhető alapigazságok segítségével lehet élet-közelbe hozni. Az alapigazságok támpontot adnak az adott pillanatra, és ezzel az életre is vezérfonalat nyújtanak. Íme néhány:

  • Szeresd Istent, és szeress másokat!
  • Úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások veled bánjanak!
  • Ne okozz fájdalmat se testi erővel, se szóval!
  • Ne okozz másnak munkát, ha nem muszáj!

Amikor alkalmas pillanat kínálkozik egy-egy alapigazság alkalmazására, emlegetjük is, miközben megvalósítjuk. Vezérfonalak lehetnek a jó döntésekhez, és segítenek, hogy kapcsolataink fontosabbak maradjanak, mint a dolgaink; mert az élet kapcsolatokról szól. A Bibliában a “bölcsességirodalom” rejteget sok kincset e téren; a Példabeszédek könyve olyan bölcs mondások tárháza, amelyeket felhasználva sok új “közmondást”, könnyen megjegyezhető alapigazságot fogalmazhatsz meg a gyerekeidnek.

Ismerjük és szeretjük egymást. Ha nem sikerül az irányadó mértéknek megfelelnem, a gyerekeim jönnek segíteni. Elveszítem a türelmem, de egy kicsi kéz átfogja a nyakam: “Mamikám, haragszol? Gyere, hadd vigasztaljalak meg!”

Egy család, egy csapat vagyunk. Nem az a fontos, ki segít kinek. Nem a tekintélyünk megszilárdításával foglalkozunk. Együttműködünk. Minden nap és minden pillanatban annyira jutunk közel az irányadó mértékhez, amennyire csak tudunk.

“Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
– Zsidók 13:8

“Szeresd az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!
Szeresd felebarátodat, mint (ahogy) magadat!”
– Lukács 10:27

“Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.”
– Máté 7:12

  • Milyen irányadó mértéket állítasz magad elé?
  • Hol találsz változatlanul érvényes, szeretetre alapozott értékrendet?