Engedelmesség első szóra?

engedelmes-elso-szoraGyerekeim nevelése közben sokszor hibáztam, és előfordult, hogy téves tanításoknak is felültem. Ezek közé tartozott az engedelmesség minden más elé helyezése is. Isten kegyelme mégis betakarta a hibáimat, és minden tévedésem ellenére egészséges, szeretetteljes (és hozzám hasonlóan nem tökéletes) emberi lényekké cseperedtek.

Fiatal anyákkal beszélgetve gyakran kerül szóba a gyerekek fegyelmezése. Szeretném megosztani, hogy mit is gondolok fegyelmezésről; remélem, hogy bíztatást fog jelenteni számotokra is

Szükség van iránytűre

Gyerekeiket szerető szülők a világ minden táján évszázadok óta próbálnak rájönni, mi az a módszer, amelynek segítségével felelősségteljes, és érzelmileg-lelkileg-szellemileg egészséges gyereket lehet nevelni. Jó, ha keressük a módját, hogy a gyerekeinket nekik valóbb módon tudjuk szeretni, tanítani, egészséges életre és kellő önuralomra szoktatni, hogy érett személyiségű felnőtt váljék belőlük.

A legtöbb fiatal pár kevés jó modellt lát; nem tudja, hogy néz ki egy egészséges, jó légkörű család. Ezért szakértőktől várják a választ – olyanoktól, akik előadásokat tartanak és könyveket írnak.

A módszerek nem működnek!

Úgy látom, a legtöbb szülő valami formulát keres – olyan módszert, amely néhány egyszerű lépésben könnyen kezelhető gyerekhez vezet. De nem létezik minden gyerekre illő nevelési módszer.

Sok év alatt sok egymásnak is ellentmondó, szélsőséges véleményt hallottam “szakértők” szájából, és sok tapasztalatlan szülőt láttam, akik nagy reménnyel követtek ígéretesnek látszó gyermeknevelési filozófiákat. Azt is láttam, hogy ezek a gyerekek idősebb korukban milyen drasztikusan lázadnak, szempillantás alatt ledobálva magukról szüleik összes nevelési igyekezetét. Ha hitre nevelték őket, Istennek is hátat fordítanak.

Kezüket tördelve panaszkodnak a szülők:
− Nem értem. Követtem az utasításokat, pontosan azt tettem, amit leírtak!

Biblikus gondolkodásmód

Amikor biblikusan tanulunk gondolkodni, a gyerekeinket is kezdjük Istenben bízva, és bölcs belátással nevelni. De vigyázat: aki sokat hivatkozik a Bibliára, nem feltétlenül gondolkodik biblikusan!

Ha Isten azt akarta volna, hogy egy biztosan beváló, 12 pontban legfogalmazható nevelési módszert kövessünk, adott volna egyet, és elég világossá tette volna, hogy megértsük és használjuk. Adhatott volna a tízparancsolat mellé 12 könnyű szabályt is, melyek hű követésével mintagyerekek büszke szüleivé válhatnánk. De Isten fenséges és kedveli a változatosságot (ha már voltál az Állatkertben, akkor érted, mire gondolok). Kreatív Istenünk, aki többre értékeli a személyes kapcsolatokat, mint a szögletes szabályokat, minden embert más személyiséggel látott el. Nincs két egyforma gyerek; eltér a személyiségük, az energiaszintjük, más a fejlődésük sebessége, és különbözőek a képességeik is.

Az a fajta érettség (“nagykorúság”), amelyről a Biblia beszél, hosszabb távú folyamat, mint mi szeretnénk:

“Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”
– Példabeszédek 22:6

“Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig.”
– Példabeszédek 4:18

Nevelődésünk élethosszig tartó folyamat. (Vagy csak “délig”?) Az igazság keskeny útja minden év elmúltával egyre több világosságot hoz azoknak, akik megmaradnak rajta.

A Zsidókhoz írt levélben olvasunk az érettekről és az éretlenekről – azokról a szellemi csecsemőkről, akik még mindig tejjel táplálkoznak, mert nem készültek fel a szilárd ételre. A szövegkörnyezet a fiatal és az érettebb hívőt mutatja be – és hogy mindegyiküknek szüksége van fejlődésre.

“…ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.”
– Zsidók 5:12-14

Igyekszem ilyen szemmel nézni a gyerekeimet:

“Az Isten jósága megtérésre ösztönöz.”
– Róma 2:4

Isten jósága az, nem pedig a jutalom, vagy a büntetés, vagy a megfélemlítés, vagy a sarokba szorítás, vagy egy kiadós fejmosás az, ami megtérésre (bűnbánatra és a bűntől való elfordulásra) ösztönöz. Nem olyasmi, amit rutinszerűen alkalmazunk. Nem. Hanem Isten jósága!

Szívügy

Először is azt kell megértenünk, hogy minden fegyelmezésnek a szívre (a belső lelkületre) kell irányulnia, nem a viselkedésre. Az ember csak belülről tud változni! A Bibliában a szív nem az érzelmek helyét, hanem az ember lelkületét, a külvilágtól elrejtett belső világát, irányítóközpontját jelenti.

A Biblia több, mint 800 alkalommal említi a szívet. Íme néhány:

  • Zsoltárok 51:8 “Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.”
  • 5Mózes 6:5 – “Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”
  • 5Mózes 10:12 – “Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az ÚR? Csak azt, hogy Istenedet, az URat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az URat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.”
  • Márk 12:30 – “és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.”
  • 2Krónikák 16:9 – “…az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.”
  • 1Sámuel 16:7 – “nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.”

Mégis azt látom, hogy sok eleven gyereket azért büntetnek meg, mert hangos és beszédes, pedig ez nem lelkület, hanem személyiség kérdése, és főleg: a gyermekkor velejárója. Kisfiúkat azért fenyítenek, mert fiúsan viselkednek, és anyuka elképzelése az volna, hogy olyan szépen viselkedjenek, mint egy kis hölgy.

Istennek viszont az a fontos, hogy van-e bennünk vágy arra, hogy szeressük Őt, és az első helyre tegyük az életünkben. Már tudja, hogy nem vagyunk valami érettek, és hogy beletelik némi időbe, mire megértjük az Ő útjait. Jézus Péterrel is türelmes volt, és azt mondta:

“Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.”
– Lukács 22:31-32

Jézus tudta, hogy Péter el fog bukni… de teljes mértékben ott állt engedetlen, éretlen tanítványa mellett. Azt mondta neki: ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait. Más szavakkal: Tudom, hogy elrontod, de veled leszek, imádkozom érted, és használni foglak.

Meg kell tanulnunk a gyerekeink szívét, lelkületét látni. Lázadó a lelkülete? Akaratos? Vagy túl sokat kívánok meg tőle a korához képest, a túlpörgött állapotához képest, a körülményekhez, az érettségi szintjéhez képest… az adottságaihoz képest? Egy gyerek nem érdemel büntetést azért, mert kimerült, éretlen, vagy mert fiú, vagy mert hibázott. Én is hibázom, újra meg újra (pedig még csak fiú se vagyok). A Szentírás mégis azt tanítja, hogy az érettség a nevelés, az idő, a növekedés, a szív és az akarat kérdése.

Tanultam fejlődéslélektant, gyermeklélektant, és manapság is szoktam olvasni a gyerekek fejlődéséről, természetéről. Az átlag kétévesnek 30 másodperc és 1 perc közötti időre van szüksége ahhoz, hogy felfogja, amit hall, ha a figyelmét éppen valami más köti le. Mégis túl gyakran fordul elő, hogy a szülő türelmetlenül és durván bánik a gyerekével, aki még fel se fogta, mit csinál rosszul.

A merev, szigorú bánásmód nem fordítja jó irányba egy gyerek lelkületét. És az sem, ha mindent elkövetünk, hogy a kétéves érettebb legyen, mint amilyen, és azért büntetjük, mert egy kétéves gyerek szintjén viselkedik. Bölcsességet és belátást kell alkalmaznunk, hogy megértsük a helyzetet, a gyermekünk szívét. Ismernünk és értenünk kell őt ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen módon tudjuk a legjobban nevelni. Bölcsen, Istenbe vetett bizalommal… és a gyerek eddigi nevelését is figyelembe véve.

Isten jósága az, ami “megtérésre” (hibáink belátására és elhagyására) ösztönöz. Gyermekeinket pedig a mi jóságunk ösztönözné arra, hogy jó irányba fejlődjön a lelkületük, és ennek kapcsán a viselkedésük. A nevelést, fegyelmezést mindig a bizalmas gyerek-szülő kapcsolatra kell alapozni. Anélkül fából vaskarika. A gyerekre az a szülő tud hatni, aki maga is felnőtt: érett személyiség, jóindulatú és szeretetteljes; aki nem arra törekszik, hogy betörje, hanem arra, hogy érettségre vezesse a gyerekét. Nem a saját kényelme és gyerekei illedelmes viselkedése a legfontosabb számára, hanem arra igyekszik őt rávezetni, hogy az igazságnak megfelelően gondolkozzon. Belső iránytűt, szemléletet, gondolkodásmódot ad át a gyerekének. Az ilyen szülő a viselkedési szokásokat is türelmesen, apró lépésenként alakítja ki.

Az érett, szelíd és következetes szülő figyelembe veszi a gyerek lelkiállapotát, érzelmi- és testi szükségleteit, mielőtt fegyelmezésbe fog. Az olyan szabályok, mit az “engedelmesség első szóra” hatnak ugyan a viselkedésre, de nem érintik meg a gyermek belső rétegeit!

Hallottam egy előadást a gyermeknevelésről, ahol egyházi meghívásra a külföldi előadó a bűntudatkeltés különféle formáival traktálta a hallgatóságot. Ilyeneket mondott:

“Ha nem várod el minden alkalommal, hogy a gyereked azonnal engedelmeskedjen, akkor engedetlen vagy Istennek, és te leszel a felelős azért, hogy elveszíted őt; te viszed kísértésbe, hogy Isten ellen is lázadjon.”

Sokan helyeseltek és lelkesen meg is tapsolták. Lelki szemeim előtt látom, ahogy egy ilyen előadásról hazatérve e szülők családjaiban új lendületet vesz a kemény bánásmód, hiszen a tekintélyes előadó engedélyt adott nekik, hogy kemények és követelődzők legyenek a gyerekeikkel. Együttérzést viszont nem tanultak: nem értik, mi felel meg a gyerekeik korának, és mikor milyen fejlődési lépcsőfokokon mennek át.

Fel tud valaki sorolni olyan igeverseket, szövegkörnyezettel együtt, amelyek azt mondják, hogy Isten mindig első szóra engedelmességet követel, és ha nem, nincs irgalom, jön a büntetés? Azért vagyok még életben, mert ennél sokkal türelmesebben bánik velem! Olyan sok hibát követtem el hosszú éveim alatt, olyan sok elképesztő marhaságot… de még mindig kitart mellettem, tanít, megért, és gyengéden vezet. Minden nap! És lassan, fokozatosan szűrődik be a világosság. Egyre világosabb, mit jelent azt tennem, ami Neki tetszik… mi Isten igazságos és tökéletes irányadó mértéke. És még abban is rendszeresen elhasalok, ami a fejemben már a napnál is világosabb.

Eddig még nem sikerült olyan helyet találnom a Bibliában, amiből az derült volna ki, hogy az első szóra való engedelmesség helyes és Istentől való szabály. Természetesen fontosnak tartom, hogy a gyerekeimet Isten iránti engedelmességre neveljem. És jó dolog magasra állítani a mércét.

Meg kell csinálniuk, amit mondok, ha világosan kérek valamit tőlük. Érdemes megtanítani őket arra is, hogy nem lassan és vonakodva, hanem gyorsan és készségesen engedelmeskedjenek.

De nem hiába tanítja a Semá, hogy mindenütt és minden időben, folyamatosan kell az igazságra tanítanunk a gyerekeinket! A lelkület formálása nem megy egyik napról a másikra.

“Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”
– 5Mózes 6:4-8

A nevelés egész életünk továbbadása: értékrend, engedelmesség és bölcsesség… reggel, délben és este – miközben együtt élünk a gyerekeinkkel, meghitt közösségben, bizalmas kapcsolatban. Ha ismerhet, ha vele vagyok, ha folyamatosan láthatja, amit teszek, ahogy a dolgokra reagálok, ahogy a döntéseimet hozom, és az ügyeimet intézem, ahogy másokról a hátuk mögött beszélek… ha láthatja a szívemet, és ismerheti leghőbb vágyaimat, akkor látni fogja, hogy a javát akarom. És akkor van arra is esélyem, hogy tőlem is át akar majd venni valamit. De tudom, hogy ketten a férjemmel sem tudjuk a saját, vagy mások gyerekeinek megtanítani, hogy legyenek érettek, bölcsek és kiválóak. Ezeket én is még nagyon sokáig tanulni fogom. Sok más ember gondolataira és példájára van szükségünk ehhez… legfőbb forrásunk pedig Jézus, aki maga az Út, az Igazság és az Élet. (Tudtad, hogy az Élet egy személy?)

A nevelés: folyamat – a szeretet, az állandóság, és a türelem egyvelege. Újra, újra meg újra kell ismételgetni a fontos dolgokat. Sok évig tart, mire egy gyerek érett lesz… legalább annyira, hogy a saját lábára álljon, felnőtt felelősségeket vállaljon, és rájöjjön, hogy még mennyire nem az. Az érettség és a becsület (jellem) nem viselkedés, hanem szívügy. A fejlődés vágya a gyerek válasza arra a tanításra, amit szeretetben és kölcsönös tiszteletben kapott olyan valakiktől, akikben bízik és akiket szeretve tisztel.

A tudatlanság merevséget szül

A következetesség fontos dolog a nevelésben. De sajnos sok szülő nem érti, mi a különbség a csecsemő, a totyogó, a kisgyerek, a kisiskolás, vagy a hormonokkal telített serdülő között. A következetesség nevében keményen és lekezelő, leuraló módon bánik a gyerekével, és meg sem látja finom jelzéseit. Fogalma sincs, milyen is egy gyerek valójában – egyenszabályokat és tuti módszereket alkalmaz mindenre, és nem érti, miért nem javul már az a büdös kölyök.

A merev szabályokhoz kötött fegyelmezés a gyerek alapvető jólétét hagyja figyelmen kívül. Természetes, hogy a fáradt, a tévézés, vagy a társakkal való játék után túlstimulált gyerek nehezebben megfékezhető és ellenállóbb. A bölcs szülő arra is odafigyel, hogy a gyereke kipihenje magát, elég nyugalom vegye körül, legyen kiszámítható az életritmusa és egyensúlyban a vércukra. A bölcs szülő érti a hormonok, az érzelmek és a személyiségvonások hatásait a gyerekek viselkedésére.

Szomorú, hogy tudatlanságból sok gyerek olyasmiért kap büntetést, ami a szülő hanyagságából fakad, aki nem figyel oda gyermeke testi, vagy érzelmi szükségleteire. A gyerek viselkedése jelzés a szülőnek, hogy valamiben hiányt szenved.

A biblikus értelemben vett fegyelmezés sok-sok évnyi állandó, kitartó szeretetet, tanítást és határkijelölést jelent. Isten irányadó mértéke nagyon magas normát állít mindannyiunk, a gyerekek elé is. Gyerekeink nevelése, “tanítványozása” viszont csak a meghitt kapcsolat közegében lehet eredményes. Akkor fognak ránk hallgatni, akkor jut el a szívükig, amit átadunk nekik. A fegyelmezést is a kapcsolat szemüvegén át kell néznünk. Erős kapcsolat nélkül hatástalan a fegyelmezés. Illetve hat az, csak nem arra, amire szánjuk.

Ahhoz, hogy a hosszú úton ne csigázódjunk el, muszáj megbíznunk Istenben. Egyszerűen szükségünk van arra a bölcsességre és türelemre, amit máshonnan nem tudunk beszerezni. Sok térden eltöltött órát jelenthet ez, imádkozva, keresve Istent. Előttem lassan körvonalazódott Isten nevelési stílusa: ahogy Ő nevel engem. Hosszú folyamat saját érlelődésünk is: a bölcsességben növekedés folyamata… remélem, még nincs vége.

A gyerekeim különbözőek, másmilyen képességekkel rendelkeznek, és Isten kegyelméből viszontszeretik Őt. Szeretetben, Istenben bízva kellett őket nevelni az olyan pillanatokban is, amikor nem látszott, hova vezet ez az egész. A saját személyiségüknek megfelelő, eltérő bánásmódot igényeltek. Amit mondtam, az olyankor hatott rájuk, amikor a feltétel nélküli szeretetet is érezték a kapcsolatunkban. Amikor csak az okoskodás és a türelmetlenség beszélt belőlem, nem találtak célba a szavaim.

Az alapismeretek hiánya

Találkoztam egy aranyos, fiatal anyukával, aki kétségbeesetten rázta négyhónapos kisbabáját:
− Aludjál már!

A L’Art Pour l’Art Társulat Altatódala jutott róla eszembe (elég hangos a videó; csak akkor kattints rá, ha nincs szendergő kicsi az öledben). A kimerült baba pedig egyre hangosabban bömbölt. Felajánlottam, hogy megfogom a babát, hadd pihenjen egy kicsit (az anyuka). Gyorsan ideadta. Szorosan magamhoz öleltem a babát, és simogattam a fejét, halkan dúdolgattam a fülébe, közben ringattam is egy kicsit. Szinte azonnal elernyedt a kis teste. Egy darabig csöndben hallgatta a dúdolást, és 5 percen belül mély álomba merült.

Ez az anyuka egyszerűen nem tudta, hogy legyen gyengéd, szeretetteljes és anyai. Elég ijesztő a kisbaba jövőjére nézve.

Azt is megfigyeltem, hogy a befelé forduló, kreatív gyereknek már csecsemőkorban, és aztán később is sokkal hosszabb ideig tart, amíg a tevékenységétől elszakad és az anyukájára figyel. Az ilyen személyiségű kisgyerek esetében még fontosabb, hogy amikor mondani akarunk neki valamit, előbb fel kell vele venni a szemkontaktust – le kell hozzá guggolni, és gyengéden elérni, hogy rád nézzen; utána pedig világosan és egyszerűen kell megmondani neki, hogy mit szeretnél tőle.

Ő is szívesen jár a kedvedben (ha még megvan köztetek a bizalmas kapcsolat), de egyszerűen nem mindig hallja meg elsőre, amit mondasz neki. (Belőle lesz a szórakozott professzor, aki nem tudja, mi zajlik körülötte, de a szíve vajból van, és ha eljut hozzá, hogy a szeretteinek mivel szerez örömöt, boldogan megteszi.)

Aztán itt van az ADHD-vel és OCD-vel küzdő gyerek. A szigor, a merev, szabálykövető bánásmód nem teszi érettebbé, és nem fogja megváltoztatni a viselkedését. De minél több gyengédséget, időt és odafigyelést önt belé a szülő, annál jobban tud ő is figyelni és együttműködni – önmagához képest! A türelmes, gyengéd és segítőkész szülő – aki megfogja a kezét, és bíztató szavakat használ – tudja a különleges nehézségekkel küzdő gyereket is több együttműködésre vezetni.

A kicsi gyerek sokkal boldogabb, és jobban reagál a kéréseinkre is, ha sok érintést és testközelt tapasztal, ha sokat szeretgetjük, beszélünk hozzá és éneklünk neki, emellett pedig megszokható rutint követünk a napirendjében, egészségesen tápláljuk, és eleget pihenhet . Amikor pedig hiányt szenved ezekben az alapszükségletekben, van neki beépített jelzőkészüléke, ami arra szolgál, hogy figyelmeztető jelzéseket adjon le. A baba és a kisgyerek egyetlen eszköze, amivel ki tudja fejezni, hogy kényelmetlenül érzi magát, a sírás és a nyűgösség. Az egyébként egészséges gyerekeken látszik, hogy alapszükségleteik terén sem szenvednek hiányt, mert elégedettnek tűnnek az életükkel.

Jézus példája

A nevelésben Jézus élete a példa előttem. Isten szeretett gyermekei fellázadtak ellene – az Édenkertben sem valósult meg az első szóra engedelmesség! De a szeretet és az együttérzés olyannyira Isten jellemének része, hogy emberré lett, hogy a lázadásunk miatti elveszett helyzetünkből megszabadítson bennünket, embereket. Jézus, az emberré lett Isten, együtt élt a tanítványaival: szerette őket, meghallgatta őket, tisztelettel és szeretettel, de egyértelműen szembesítette őket a hülyeségeikkel, kijavította őket, enni adott nekik, tanította őket, és az életét adta értük. Mivel ismerték és szerették, később a tanítványai is az életüket adták Jézusért és Isten országáért.

Jézus a szeretetével “motivált”. Neki se ment egyik napról a másikra. Sokáig tartott, amíg azok a viharvert életű, felnőtt tanítványok annyira megbíztak benne, hogy önként engedelmesek akartak lenni… amíg Jézus igazán megnyerte a szívüket. De aztán szívből akarták azt tenni, ami Neki tetszik. Szívből akartak engedelmeskedni, mert sokat jelentett nekik Jézus, és mert addigra megértették, hogy a jót akarja tenni velük és általuk. És Péter még ezután is csúfosan elbukott, amikor egymás után háromszor letagadta, hogy ismeri Jézust, akit éppen vertek és köpködtek a katonák, mielőtt kivégezték. A jézusi bánásmódba belefér a csúfos bukás is – és szerves része a megbocsátás, meg az újrakezdés. Akárhányszor. Mert nem az érdem, hanem a kegyelem vezérli.

A nevelés: szolgálat. Jézus “módszere” pedig az egyetlen “tuti módszer”. Úgy érdemes a gyerekeinkkel bánnunk, ahogy Jézus is megnyerte tanítványai bizalmát, szeretetét, tiszteletét, miközben nap-mint-nap együtt lélegzett velük.

Alázatra int és megindít kezdeményező, áldozathozó szeretete, ahogy megváltott engem.

Jézus “nevelési elveit” is kifejezi, amit a tanítványainak mondott:

“Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok…”
– János 15:12-14

Mitől lesz a gyerek engedelmes?
Jézus a helyünkbe lép
Isten kegyelme és a törvény szerepe

Kapcsolódó írások: