Megpihent a hetedik napon

006-megpihent-a-hetedik-napon-2TEREMTÉS KÖNYVE · Kezdetben · 6. rész

Azért dolgozunk, hogy éljünk, vagy azért élünk, hogy dolgozzunk? Tudjuk, hogy kellene válaszolni erre a kérdésre, még ha a gyakorlat ritkán tükrözi is az elveinket. De tegyük fel a kérdést Istennel kapcsolatban – mert szerintem kimondatlanul is azt feltételezzük, hogy Isten azért él, hogy dolgozzon.

Sokak fejében Isten dolga a “teremtés”. Ha épp nem az univerzumot rendezgeti, az ősrobbanás erejét tölti fel, a mennyei gombokat nyomogatja, vagy a gondoskodás kerekeit olajozza, akkor, nos… mire megy el az adónk?! Ha Isten szerepe az életben nem az, hogy menjen a műsor, akkor micsoda?

Olvastam egy vitát, amely Richard Dawkins és Ruth Gledhill között folyt. Stephen Hawking új könyvéről szólt – arról a könyvről, amely szerint nincs szükség teremtőre. Gledhill megkérdezte: “lehet egy Istenségnek más szerepe a teremtésen kívül?” Dawkins válasza: “el se tudom képzelni, hogy ez mit jelentene” (ld. itt). Gyakori elképzelés, hogy Isten teremtő, és semmi más.

De, mint minden Istennel kapcsolatos félreértés, ez is rólunk árul el valamit, nem Istenről. Saját munkamorálunkat az égre vetítjük, Istentől pedig elvárjuk, hogy tartsa magát a mi szabályainkhoz. De nem fogja. Isten pihen. Ezt pedig nehezen értjük meg.

Emlékezzünk csak vissza a Biblia legelső szavára: “Kezdetben…“! Volt idő (nagyon hosszú idő), amikor Isten nem volt a teremtő! Isten eleinte nem végzett teremtő munkát. Volt egy pont, a múló idő kezdete, amikor elkezdett el vele foglalkozni.

Azért leszünk munkaholisták, mert amikor nem mutatunk fel teljesítményt, nem tudjuk, kik vagyunk. Isten viszont nem szenved identitás-válságban. Az Atya, a Fiú és a Lélek szeretetben sokkal korábban ismerték egymást, mint a munkában.

“A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után.”
– 1Mózes 2:2

A Teremtés könyvének (1Mózes) második fejezete rögtön az elején arra emlékeztet, hogy “teremtő” mivolta Istennek nem a lényegét kifejező tulajdonsága. Isten megpihen a munkájától. És ezzel nem abbahagyja, hanem befejezi.

Isten tevékenysége célhoz ér; azt látjuk, hogy a teremtés nem szakadatlan tevékenység, örökös körforgásban. Az 1 Mózes 2 arról szól, hogy a teremtés, ahogy elkezdődött, be is befejeződik. A hetedik nap (héberül sabbosz, azaz szombat) a nyugalom napja; azt fejezi ki, hogy Isten a végére ért teremtő munkájának. Befejezte és megpihent. Végére ért, azaz elérte a célját. Véget nem érő munka nincs a Biblia világában, de van beteljesülés. Van pihenés.

A János evangéliuma eleje azt írja, hogy Jézus az “Atya kebelén” van:

“Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten [Jézus], aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.”
– János 1:18)

A kifejezést a János evangéliumában később is megtaláljuk. Az utolsó vacsora végén, jó bor és jó barátok társaságában elköltött jó lakoma után János a fejét “Jézus keblén” pihenteti (János 13:25). János élvezi a szombatot. Ilyen az igazi pihenés.

Jézus az Atya kebelén pihen. A barátait ugyanerre a pihenésre hívta meg.

Ezért teremtett világot, és ezért született emberré a maga teremtette világban – hogy minket is az Atya ölelésébe vonjon. Létünk alapja és értelme tehát nem a teljesítmény, a termelés, a szolgáltatás. Bármilyen munkát végez is Isten, és bármivel is foglalkozunk mi, emberek, a végső cél nem a teljesítmény, hanem a kapcsolat – hogy az emberiség pihenhessen Jézus “kebelén”.

Folytatás: Az élet lehelete

Kezdetben… Ószövetség sorozat