Bűn

A Mindennapok Teológiája » Mit hiszünk? » bűn, bűnbeesés, bűneset, vétek

Mi a bűn?

A bűn elsősorban kapcsolati és nem morális probléma. Az önmagát odaadó Isten világában az a bűn, hogy nem bízunk benne. Jézus így definiálja a bűn fogalmát:

“A bűn az, hogy nem hisznek énbennem.”
– János 16:9

A bűn gyökere és lényege tehát nem a tökéletlenség, nem az engedetlenség, nem az Isten elleni lázadás, hanem az, hogy nem bízunk Jézus Krisztusban. Hitetlenség. A többi rossz (a morális mércének meg nem felelés, az engedetlenség, a lázadás, az önzés, a félelem, a harag, az agresszió, a szégyen, a szeparáció és az ezekből fakadó elvadult gonoszság) ennek a következménye, ami végül a halálba vezet. A bűn görög elnevezése, hamartia eltévedést, céltévesztést, téves úton járást jelent. A megfelelő héber szavak értelme elfordulás.

Amikor a bűn megnyilvánulásaira, a bűnökre gondolunk, leginkább a drasztikus, szembetűnő dolgokra gondolunk. A Biblia azonban a bűn kiindulópontjára világít rá, amikor megállapítja, hogy a gonosz cselekedetek a Jézus Krisztusba vetett bizalom helyét elfoglaló önközpontúságból erednek. Leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy a bűnt a szeretet helyét elfoglaló félelem szüli, a helyreállást pedig a szeretet.

“…a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.”
– Jakab 1:15

Fontos az a megfogalmazás, hogy a bűn “kiteljesedve” szül halált. Nem azonnal, hanem akkor, amikor kiteljesedik. Vankó Zsuzsa teológiai tanár írja:

“Az én-szolgálat törvénye az önmegsemmisítés törvénye. A Bibliában találunk olyan kijelentést, mely szerint az emberi történelem végén különösen jellemző tulajdonságuk lesz az embereknek az elszabadult önzés. Szó szerint idézem Pál apostol szavait: ‘Az utolsó napokban nehéz idők állnak be, mert az emberek lesznek magukat szeretők’ (2Timóteus 3:1–5). Döbbenetes jellemzés következik ez után. Az ember szinte nem akarja elhinni, hogy mintegy kétezer éve íratott le mindez. És ebből következik korunk válságnak a sokrétegűsége: az ökológiai válság, a gazdasági válság, a társadalmi válság, nevelési válság…”

sin-isis-iraq-war-crimes-600x337

Miért bűnös az ember?

Az ember bűnössége az Istentől való elidegenedettség állapota, amely a bűneset óta (amikor az ember a Sátán hazugságára hallgatva megvonta a bizalmát Istentől, azaz kételkedni kezdett szeretetében s jóságában) az egész emberiségre jellemző. Minden olyan tett, gondolat, hozzáállás, vagy mulasztás bűn, ami Isten természetével ellentétes: pl. az önzés, a másoknak való károkozás, a gondoskodás elmulasztása. Ezek gyökere a “hitetlenség”: a bizalmatlanság a szerető Isten iránt, akit emberként Jézus Krisztus képviselt. A Biblia az ördöggel társítja a bűnt, aki elérte, hogy az ember kételkedni kezdjen Isten jóságában; Jézus éppen azért jött a földre, hogy az ördög munkáját lerombolja, és az általa okozott romlást helyreállítsa.

Mi a bűn következménye?

Munkácsy Mihány: Virágcsendélet

Munkácsy Mihány: Virágcsendélet

Isten az élet forrása; ezért az élettel hosszú távon összeegyeztethetetlen a tőle való elidegenedés. Ideig-óráig úgy tűnik, mintha élnénk, de olyanok vagyunk, mint a vágott virág, amely már akkor pusztulásra van ítélve, amikor még szép és illatos: “az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jelenések 3:1).

A bűn következménye Isten tökéletes teremtett világának torzulása, sérült kapcsolatok, szenvedés és halál. Egészen Krisztus visszajöveteléig érezni fogjuk a bűn általi torzulás hatásait, mind magunkon, mind pedig a körülöttünk lévő világon.

Minden ember megváltásra szorul. Minden embernek szüksége van a jó hírre, hogy Isten feltétel nélkül szereti, megbocsátotta a bűneit, és Jézus Krisztuson keresztül helyreállította vele a bűn miatt megszakadt kapcsolatot.

(ld. 1János 3:4; Jakab 4:17; Róma 14:23; Róma 5:12, 17-19; 7:24-25; Márk 7:21-23; 1János 3:8; Efezus 2:2; Galata 5:19-21; Róma 6:23; 3:23-24; Efezus 2:12-13)

Kapcsolódó írások:

A Mindennapok Teológiája » Mit hiszünk? » bűn, bűnbeesés, bűneset, vétek
______________________
Felhasznált irodalom:
Újszövetségi fogalmak szótára (Evangéliumi Kiadó, 2005)
– Francis A. Schaeffer: A Glossary of Often Used Words for L’Abri Students
Bibliai nevek és fogalmak (Evangéliumi Kiadó, 2008)
– Francis A. Schaeffer: Igaz lelkiség (Ébredés Alapítvány, 2008)