Egyház

A Mindennapok Teológiája » Mit hiszünk? » egyház

egyházEGYHÁZ (görög Eklézsia) = a Krisztushoz tartozó, benne hívő, őt követő emberek összességét jelenti a Bibliában, nem pedig templomépületet, szervezeti intézményt, vagy vallási felekezetet. Krisztus népe nem azonos a történelmi struktúrákkal.

A bibliai értelemben vett egyház tehát az Eklézsia: Isten népe, a “szentek közössége” és “Krisztus teste” – mindazok az emberek alkotják, akik bíznak Jézus Krisztusban.

Az egyház (Eklézsia) Istentől kapott megbízatása, hogy tegye az embereket Jézus tanítványaivá úgy, hogy szeretetben érje el őket a világ minden táján, lelki-szellemi értelemben táplálja őket: keresztelje meg azokat, akik hisznek, a hívőket pedig tanítsa arra, hogy Krisztus-központú módon éljenek, az Ő követőiként. Krisztus a “fej”, követői pedig együtt a “test” (ld. Efezus 5:21-33). Krisztus és az egyház éppen úgy egyek és elválaszthatatlanok egymástól, ahogy a fej is elválaszthatatlan a testtől.

“Az egyház… közösség, amelyet Krisztus hozott létre, Őrá épül, és amelyben Krisztus önmagát mutatja be… az újfajta embert.”
– Dietrich Bonhoeffer

Az egyház az Istentől kapott küldetése teljesítése közben a Szentírás útmutatására és a tagjaiban élő Szentlélek vezetésére támaszkodik, és folyamatosan Jézus Krisztusra néz. A bibliai egyház (Krisztus teste, az Eklézsia) egyedüli feje Jézus Krisztus.

(ld. 1Korinthus 15:9, ApCsel 9:4-5, Galata 1:13, 1Timóteus 3:15, Efezus 2:19-22, 1Korinthus 12:13; Róma 8:9; Máté 28:19-20; Kolossé 1:18; Efezus 1:22)

Az Egyház “a híveknek a világból elhívott vagy egybegyűjtött serege, minden szentek egyessége, azoké tudniillik, akik az igaz Istent az Ige és a Szent Lélek által a Megváltó Krisztusban igazán megismerik és helyesen tisztelik, és a Krisztus által ingyen felajánlott minden áldásban hit által részesülnek.”
– II. Helvét hitvallás, XVII

Az “Egyház sok-sok részegyházból áll, ezek azonban valamennyien az egyetemes anyaszentegyház egységébe tartoznak.”
– II. Helvét hitvallás, XVII

A személyes hit mindenkinek sérthetetlen egyéni joga. Aki elfogadja, hogy Isten kegyelemből őt is igaznak tulajdonítja és gyermekévé fogadta Jézus váltsághalála és feltámadása miatt, és Krisztus követője lesz, az Eklézsia (Isten népe, Krisztus teste) tagjává válik, függetlenül attól, hogy vannak-e vallásos gyökerei, milyen nemzet tagja, és milyen felekezethez tartozik.