Fiú Isten – Isten Fia, Jézus

A Mindennapok Teológiája » Mit hiszünk? » Fiú Isten – Isten Fia

“Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.”
– Kolossé 1:15

Jézus, az emberré lett Isten (ezt jelenti az Isten Fia kifejezés, és nem azt, hogy ő gyerek Istenhez viszonyítva). Rajta keresztül láthatjuk meg, milyen a láthatatlan Isten.

Jézus Krisztus az élő Isten (Szentháromság) második személye, aki öröktől fogva az Atyától származik. Ő az “Ige“, és Ő az Atya emberi testben megjelent képmása. Az Atya minden létezőt a Fiún keresztül teremtett, a Fiú pedig az Ige által minden létező fenntartója.

A Fiút Isten azért küldte a világba, hogy a mi megszabadításunkra (üdvösségünkre) önmagát emberi testben, a messiás Jézusban kijelentse.

Jézus a Szentlélektől fogant a szűz Mária méhében, teljesen Isten és teljesen ember volt, egyszemélyben hordozta az isteni és az emberi természetet. Ő Isten Fia és mindenek URa; méltó az ember imádatára és tiszteletére.

Jézus Krisztus a Messiás, az emberiség Megváltója, akinek érkezését az ószövetségi próféták megjövendölték. Keresztre feszítve szenvedett, és meghalt az ember bűnéért. Testben feltámadt a halálból, később pedig felvitetett a mennybe.

  • “Ő mibennünk” – Emberként magára vette megromlott és Istentől elidegenedett emberi mivoltunkat.
  • “Mi Őbenne” – a megszabadított (megváltott) embert önmagába öltöztetve az embert is bevonta saját jó kapcsolatába az Atyával.

Kereszthalálával és feltámadásával Jézus helyreállította az ember megszakadt kapcsolatát az Atyával. Testben való feltámadásával az élet lehetőségét adta az embernek is. A bennünk élő Szentlélek a jele annak, hogy most már mi is Isten családjának tagjai, örökbefogadott gyermekei vagyunk.

Jézus Krisztus ma is képviselőnk és szószólónk az Atya előtt. Helyettünk és a nevünkben tökéletesen viszonyul az Atyához, és fenntartja vele jó kapcsolatunkat. Jézus valamikor a jövőben vissza fog jönni teljes dicsőségében: Ő a Királyok Királya.

(János 1:1,10,14; Kolossé 1:15-17; Zsidók 1:3; János 3:16; Titusz 2:13; Máté 1:20; ApCsel 10:36; 1Korinthus 15:3-4; Titusz 3:4-5; Zsidók 2:9; 7:25; Galata 4:5; 2Korinthus 5:14; Efezus 1:9-10; Kolossé 1:20; 1Timóteus 2:5; Zsidók 1:8; Jelenések 19:16)

A Mindennapok Teológiája » Mit hiszünk? » Fiú Isten – Isten Fia