Tárjátok ki ti is szíveteket

tárjátok ki szíveteketMENJ KERESZTÜL A FALON c. sorozat 3. rész

Kevés hely van a szívemben mások számára? Beszűkítik a világomat, elhomályosítják a horizontomat, kis helyen tartanak a régi sebek okozta érzelmeim?

Az elégedetlenségem, a hiányérzetem igazából belülről táplálkozik. A körülményeimnek is van hozzá közük, de nem annyi, mint hinném. Ami belül van, az korlátozhatja, zsugoríthatja a világomat. Ha hagyom. Az érzelmeim és a teherbírásom szempontjából sem mindegy, hogy mit hiszek, mit tekintek valóságnak magammal, az életemmel kapcsolatban. Ha nem tanulok meg Isten szeretetéből meríteni, az emberekre vagyok utalva, és nekik sem tudom azt adni, amire szükségük van. Ugyanakkor Isten embernek teremtett, és embereken keresztül is közel tud jönni hozzám.

Érdekes, amit Pál a korinthusiaknak írt:

“Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak.
Nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra.
Viszonzásul pedig, mint gyermekeimhez szólok: tárjátok ki ti is szíveteket!”
– 2Korinthus 6:11-13

Szűk volt a szívük, kicsi volt a világuk ezeknek az embereknek. Hiába kaptak önzetlen odaadást, szeretetet Páltól, nem tudták felfogni, nem jutott el hozzájuk. Nem fért bele a kicsi világukba. Szomorúak, frusztráltak és elégedetlenek maradtak.

Vajon Pál apostol is úgy érezte, hogy lyukas vödörbe mereget? Valószínűleg annyira önzetlen volt, és annyira Istennek való szolgálatból tudta őket szeretni, hogy ez nem igazán számított neki. Nem tőlük várta a viszonzást, és nem a maga örömére szeretett volna eredményt látni a korinthusiak életében.

Pál értette, hogy a szeretet nem önközpontú érzelem, hanem másik-központú önátadás.

“A szeretet másik-központú lelkület:
önkéntes és örömteli elkötelezettség az ő javára,
bármibe kerül is nekem.”
– Dr. Larry Crabb

Amikor Pál nagy szeretettel írja a korinthusiaknak, hogy “tárjátok ki ti is szíveteket”, olyan, mintha azt mondaná: “Maradjatok nyitottak és befogadóak! Ne hagyjátok, hogy a régi sebeitek okozta érzelmeitek hatására becsukódjatok, önvédelemre rendezkedjetek be, kis helyen kuporogjatok, és beszűküljön a világotok”.