Jézus átment a falon – és nem kért elnézést

MENJ KERESZTÜL A FALON c. sorozat 10. rész

Jézus kereszthalála után a tanítványok a veszteségükön búsongtak. Együtt depresszióztak a “felső szobában”. Csöndben voltak, kultúráltan viselkedtek. Egészen megbénította őket a félelem. Volt rá okuk. Veszélyben voltak, gyászoltak… úgy vélték, hatalmas veszteség érte őket… mert nem látták a teljes igazságot.

Jézus pedig ezalatt feltámadt.

“Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Békesség néktek!”
– János 20:19

Őt nem korlátozta semmi. Amikor eljött a tanítványokhoz, nem is kopogott… egyszercsak ott állt előttük.

– Halihó! Itt vagyok! Shalom! Békesség néktek!

Besétált hozzájuk a falon át. A tanítványok csak pislogtak döbbenten. Tamás még a saját szemének sem mert hinni. Szerintem a többiek is így voltak vele, csak Tamás tért magához először.

Jézus bejön a legzártabb szobámba. A lelkem mélyéhez a legjobb barátomnak sem adok kulcsot, hogy csak úgy bármikor bekukkantson. Én akarom eldönteni, hogy hova vezetem be. A csúnya helyek elé függönyt akasztok, rájuk csukom az ajtót. Ha valaki betéved, zavarban vagyok. Vágyon rá, hogy ismerjen az, akit szeretek… de félek, mi lesz, ha megismer.

“Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.”
– József Attila

Félelem, félelem. A “teljes” szeretet kiűzi (ld. 1János 4:18). De létezik teljes szeretet az emberek között?

WCEgyütt eszünk, de a WC-n egyedül vagyunk. Jézus viszont betoppan: “Itt vagyok!” A legtitkosabb kamrácskámba, még a WC-be is bejön.

Jaj, ne! Ez piszkos! Nem takarítottam még ki! Nem szent!

A vendégeket a szép, tiszta nappaliban fogadom. Az felel meg az imidzsemnek. Előnyös képet akarok nekik mutatni. Jó képmutató vagyok… De Jézus nem vendég. Ő itt lakik. Már rég beköltözött. Komolyan vette, hogy megtértem. Én Benne lakom, Ő pedig otthon van bennem. Nem várja meg odakint, amíg kitakarítok.

Jézus bejön, vidáman, feltámadottan. Úgy járkál ki-be, mint aki otthon van; nem kérdezi, hogy szabad-e. Nincs tekintettel a zavaromra. Azért szégyellem magam, mert még nem ismerem Őt igazán. Nem merem elhinni, hogy előtte nincs mit szégyellnem. A tiszta, a szent… elvállalja a takarítást.

Jézus nem utálkozik, nem borzad el, nem fogja be az orrát, hanem megtisztít. Csak Ő tud megtisztítani. Az én igyekezetem nevetséges maszatolás. Nincs benne “építő kritika”, miközben dolgozik. Nem neheztel, nem csóválja a fejét, és nem szörnyülködik, mint egy új takarítónő.

Jézus elhúzza a függönyt, kinyitja az ajtót, lebontja a falat és kiszellőztet. Értem teszi, hogy megtisztít, megszentel… nem azért, hogy Istennek ne kelljen a szennyemet elviselnie. Új életre kelt a szabadításával.

“Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.”
– János 15:3-4

A feltámadott Krisztus él bennem, én pedig Benne vagyok elrejtve.

Jézusnak nem gond a vastag fal…