A trinitárius teológia történelmi gyökerei

« trinitárius teológia

trinitárius teológiaA 20. század a trinitárius teológiát legnagyobbrészt Karl Barth és tanítványai, elsősorban Thomas F. Torrance és testvére, James B. Torrance munkásságának köszönhetően fedezte fel újra.

E teológia ugyanakkor egyidős a keresztény egyházzal. Az ókeresztény tanítás a trinitárius teológiára épült. Erről tanúskodik az Apostoli Hitvallás, a Níceai–Konstantinápolyi Egyetemes Keresztény Hitvallás (Kr.u. 381.), és a Kalcedoni Zsinat (451). A kiemelkedő ókeresztény trinitárius tanítók és teológusok közé tartozott Iréneusz, Atanáz, és Nazianzi Gergely.

Iréneusz (meghalt Kr.u. 202-ben) Polikárp tanítványa volt (aki pedig János apostol tanítványa). Iréneusz azt igyekezett bemutatni, hogy a megváltás evangéliumának, amelyet az apostolok tanítványai adtak tovább, Jézus a központi üzenete. Felismerte, hogy a Biblia Krisztus megtestesülését az emberiség újrakezdési pontjaként jelöli meg. Krisztus megtestesülése az egész emberiséget “újjászülte” Jézusban, és megszabadította a bűn és a halál fogságából, amely Ádám óta mindenkit szolgaság alá kényszerített. Jézus megváltó műve új kezdetet és új azonosságot adott az emberiségnek.

Iréneusz gondolatmenete többek között Pál apostolnak a Római levél 5. részében megfogalmazott tanításából indul ki, amely szerint Jézus a “második” (vagy az “utolsó”) Ádám. “Jézusban” – írta Iréneusz – “Isten az ember ősi alakját [Ádámot] Önmagába foglalta, hogy a bűnt megölje, a halált megfossza a hatalmától, az embert pedig megelevenítse…” (Az eretnekség ellen, III.18.7).

Iréneusz megértette, hogy Jézus Önmagába foglalta az egész emberiséget, úgy is, mint képviselőnk Isten előtt, és úgy is, mint tökéletes helyettesítőnk Isten előtt. Saját élete, halála, feltámadása és mennybemenetele révén újította meg az emberiséget.

Iréneusz azt tanította, hogy megváltásunk, tehát az emberiség megelevenítése, vagy újjáteremtése Jézusban, Krisztus megtestesülése révén jóval több, mint bűneink megbocsátása. Teljes újjáteremtésünket jelenti Jézusban és Jézuson keresztül.

Atanáz (meghalt Kr.u. 373-ban) hamis tanítók ellen védelmezte az evangéliumot, akik tagadták a Fiú Isten öröktől fogva való Istenségét. Ez vezetett a háromságtan megszövegezéséhez, amelyet az Első Níceai Zsinat mondott ki Kr.u. 325-ben. A Krisztus megtestesüléséről c. értekezésében írta:

“Így, mivel mindannyian a halandóság romlandó testében élünk, Ő a miénkhez hasonló emberi testet vett fel, halálba adta a testét mindenki helyett, és az Atyának ajánlotta. Ezt egyedül csak az irántunk való szeretetből tette, hogy halálában mindannyian meghalhassunk… Azért tette, hogy a romlandóság állapotába került embert visszahelyezze a romolhatatlanságba, és a halálon keresztül, az Ő testét felöltözve életre keltse őket feltámadásának kegyelme által…” (8. szakasz)

“Mit tett tehát Isten? Mi mást tehetett volna, lévén Isten, mint hogy megújította képmását az emberben, hogy általa az ember újra megismerhesse Őt? És hogy vitte volna véghez mindezt, ha nem Önnön tökéletes képmása, a mi Megváltó Jézus Krisztusunkon keresztül?

Az Isten beszéde az Ő saját Személyében jött közénk, mert Ő volt az egyedül, az Atya képmása, Aki újjáteremthette az embert a képmásra. Ezért történt, hogy két ellentétes csoda történt egyszerre: minden ember halála beteljesült az Úr testében; mégis, mivel az Ige benne volt, ugyanakkor egyszer s mindenkorra eltörölte a halált és a romlottságot. Meg kellett, hogy legyen a halál, mégpedig a halál mindenkiért, hogy mindenki tartozása meg legyen fizetve.” (13. szakasz)

“Mivelhogy az Ige… önmagában képtelen a halálra, halandó testet öltött magára, hogy sajátjaként állíthassa azt Isten elé mindenki helyett, és halandó testében szenvedett mindenkiért, ‘hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.'” (Zsidók 2:14-15) (20. szakasz)

“Halála által minden ember megváltásban részesült, és az egész teremtett világ megszabadult.” (37. szakasz)

Atanáz és Iréneusz azt hangsúlyozta, hogy Krisztus megtestesülése (amikor az Isten Fia emberré lett), az egész emberiségre vonatkozott. Isten úgy látta jónak, hogy az emberi testbe született Isten Fia születése, élete, halál-áldozata, és feltámadása által váltja meg az emberiséget. Ezt az evangéliumot adja hírül a Szentírás, és ezt hirdette az ókeresztény egyház is.

Nazianzi Gergely (meghalt Kr.u. 389-ben) arról írt, hogy megtestesülése által Krisztus esendő emberi mivoltunkban is osztozott:

“Amit nem vett magára, azt nem is gyógyította meg; de amit egyesített az isteni Fejjel, azt meg is váltotta. Ha csak a fél Ádám esett volna el, akkor, amit Krisztus magára vesz és megvált az is csak fél volna; de ha Ádám egész természete elesett, akkor Ádám egész természetével azonosul Az, Aki az Atyától jött, és így Ádám egészként részesül a megváltásban.” (101. levél)

Krisztus a valós állapotunkban azonosult velünk, tehát elesett emberi mivoltunkban, hogy megváltsa azt; nem pedig a bűnbeesés előtti ártatlan állapotunkban. Az orvos beteg lett – emlegette gyakran J.B. Torrance –, hogy meggyógyítson minket. Fontos tudnunk, hogy Isten – Krisztusban – szeret bennünket annyira, hogy bűnösségünk mélypontján is magához öleljen.