Ki megy a pokolba, ha Jézus mindenkit kibékített Istennel?

« trinitárius teológia

trinitárius teológiaHa Isten (Jézus kereszthalála révén) már most sincs ellenséges viszonyban az emberrel, miért van szó a Bibliában a pokolról?

A Szentírás azért ír a pokolról, mert a halál a bűn “zsoldja”, Ádám Isten elleni lázadásának természetes következménye (lásd: eredendő bűn). Minden ember Istentől elszakadva születik, és ebben az állapotában maradva az örök halál felé masírozik. Ezért kellett Krisztusnak emberré lennie. Krisztus mindenkinek üdvösséget szerzett, de ezt nem kényszeríti senkire. Isten azt akarja, hogy elfogadjuk, de megengedi, hogy elutasítsuk. Egyénileg kell válaszolnunk az evangélium jó hírére: arra, amit Isten Krisztusban megtett értünk.

Isten még születésünk előtt megbocsátott az Ádámtól bűnösséget örökölt, és emiatt Isten szent törvénye szerint örök halált érdemlő emberiségnek. A megváltásra azért volt szükség, hogy Isten bevonjon minket is Krisztusba, és őbenne minket is a gyermekeivé fogadhasson. Mindez Isten szeretetéből fakadó ajándék, de nem kényszer. Elfogadhatjuk, de el is utasíthatjuk a Krisztusban való részvételünket. Kibékült (Krisztus váltságműve által rendezett, nem ellenséges) viszonyban vagyunk az Atyával, de el is utasíthatjuk ezt a jó viszonyt.

Amit Isten az egész emberiségért elvégzett Krisztusban, azt nem teszi semmissé, hogy valaki egyénileg elutasítja.

A nagy válás c. művében írja C.S. Lewis:

A végén csak kétféle ember lesz: azok, akik azt mondják Istennek: “Legyen meg a te akaratod!”, és azok, akiknek végül Isten mondja, hogy “Legyen meg a te akaratod!”. Mindenki, aki a pokolban van, azt választotta. Saját választásunk nélkül nem lehetne pokol. Egyetlen lélek sem kerüli el az örömöt, aki komolyan és kitartóan szomjazik rá. Aki keres, az talál. A zörgetőnek megnyittatik.