Miben hasonlít a trinitárius teológia a kálvinizmushoz vagy az arminianizmushoz, és miben tér el tőlük?

« trinitárius teológia

trinitárius teológiaAmikor különböző keresztény teológiai nézeteket vetünk össze, akkor Krisztusban testvéreink különböző látásmódjáról beszélünk, akik ugyanazt az Urat szolgálják. Ezért teológiai vitának csak a tisztelet és a nemeslelkűség légkörében szabad folynia; nem férhet hozzá önigazultság, sem ellenségeskedés.

A kálvinizmus olyan teológiai irányzat, amely a nagy protestáns reformátor, Jean Calvin (magyarosan Kálvin János, 1509-1564) munkássága nyomán jött létre. A kálvinizmus Isten szuverenitását (korlátlan uralmát) hangsúlyozza az ember kiválasztásában és üdvösségében.

A kálvinisták többsége szerint a kiválasztottak az emberiség egy kisebb csoportját alkotják; Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata, amelyet a kereszten elszenvedett, szerintük nem mindenkiért történt, hanem csak az előre kiválasztottak megváltásáért (korlátozott váltság, angolul limited atonement). Akikért meghalt, azok viszont egyedül Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata által szabadultak meg, amelyet Krisztus jóval azelőtt elvégzett, hogy a kiválasztottak erről tudomást szereztek volna és elfogadták volna. Nem saját erőnk, érdemeink miatt választatunk ki tehát, hanem Isten kegyelméből (feltétel nélküli kiválasztás, angolul unconditional election). A kálvinista tanítás szerint azok, akikért Krisztus meghalt, mindenképpen hitre jutnak, az egyén ugyanis nem tehet semmit Isten kiválasztása ellen; a megtérés tehát előbb, vagy utóbb mindenképp bekövetkezik az illető életében (ellenállhatatlan kegyelem, angolul irresistible grace).

A trinitárius teológia a békéltetés kiterjedésének, hatókörének kérdésében száll vitába a kálvinizmussal, mivel

Jézus Krisztus “engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.”
– 1János 2:2

A trinitárius teológia nem ért egyet a “korlátozott váltság” behatároltságával, és az “ellenállhatatlan kegyelem” végzetszerű determinizmusával, de egyetért a kálvinizmussal abban, hogy a megváltást, a bűnbocsánatot, a békéltetést, üdvösséget és a megigazulást, stb. mind egyedül Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata vitte véghez. Egyetértünk abban, hogy az evangélium igazságát nem érinti, hogy mi mit teszünk, vagy mit nem teszünk: egyedül Isten ingyen kegyelméből van üdvösségünk.

Az arminianizmus egy másik protestáns reformátor, Jacob Arminius (1560-1609) tanításaira épül. Arminius ragaszkodott ahhoz, hogy Jézus az egész emberiség megváltója. Azt tanította, hogy minden ember üdvözülhet, ha megteszi az ehhez szükséges, személyes lépést, amelyre a Lélek teszi őt képessé. Ez a teológia, noha nem teszi semmissé Isten szuverenitását, hajlamos az üdvösség szerzőjének tekinteni az egyén szabad akaratból fakadó döntését. Azt tételezi fel, hogy a megváltás, a bűnbocsánat, a békéltetés, az üdvösség és a megigazulás, stb. csak akkor érvényesül, ha az egyénnek van hite.

A trinitárius teológia a megváltás eredményessége terén száll vitába az arminianizmussal. Krisztus engesztelő áldozata, amellyel kibékítette egymással Istent és az emberiséget, csak elvi lehetőség az arminiánusok szemében; a megváltás az egyén hitbeli döntéséig nem megy végbe, a hitbeli döntés tehát a megváltás feltétele. A Trinitárius teológia viszont azt tanítja, hogy Jézus engesztelő áldozata és békéltető váltságműve objektív értelemben igaz és érvényes mindenkire, már mielőtt valaki azt egyénileg, szubjektív értelemben elfogadja és tapasztalja.

Ugyanakkor Isten senkire nem erőlteti rá az üdvösséget. Aki Krisztust elutasítja, az – saját akaratának megfelelően – nem is üdvözül.

A kálvinizmus és az arminianizmus megváltás-teológiája egymástól eltérő szemléletet tükröz, a trinitárius teológia pedig az ókori egyházatyák (Iréneusz, Atanáz és Gergely) példáját követve egyensúlyt teremt a két ellentétes pólus között az arminiánusok által hangsúlyozott széleskörű megváltás, és a kálvinisták által hangsúlyozott befejezett váltságmű elfogadásával.