Személyes válasz Isten ajándékára

« trinitárius teológia

trinitárius teológiaJézusban Isten az egész emberiségnek megváltást ajándékozott, de ami az egész emberiségre igaz, azt ne tévesszük össze az egyes ember egyéni válaszával az igazságra.

Nem helyes az a felfogás, hogy mi “döntünk Krisztus mellett” olyan értelemben, hogy a személyes döntésünk okozza a megváltásunkat. Nem. Egyénileg csak elfogadjuk azt, amit Isten már odaajándékozott nekünk Krisztusban. Bizalmunkat Jézusba, az emberré lett Isten Fiába vetjük, aki a mi nevünkben és mi helyettünk már az Atyába vetette bizalmát.

Amikor személyesen is elhisszük az evangéliumot, ami azt jelenti, hogy elfogadjuk azt az ajándékot, ami Isten kegyelméből már a miénk, akkor kezdünk részt venni Isten irántunk való szeretetében. Elkezdjük élni azt az újjászületett életet, amelyre Isten Krisztusban újjáteremtett minket még mielőtt ismerhettük volna Őt.

Létezik tehát az egész emberiségre vonatkozó objektív igazság Jézusban, és létezik ugyanennek az igazságnak személyes, szubjektív átélése.

Objektív értelemben minden – a múltban, a jelenben és a jövőben – valaha élt embernek Isten hajlandó megbocsátani és őt igaznak tekinteni; Jézus mindenkit megszentelt és kibékített Istennel emberré születése, élete, kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele által, amit az emberiség nevében és helyett vitt véghez. Jézusban – objektív értelemben – a régi, Ádámtól örökölt életem már meghalt; és Őbenne – objektív értelemben – már a Krisztusban újjá teremtett emberiség része vagyok; ekként képvisel Jézus Krisztus az Atya előtt.

Ugyanakkor azonban, noha objektív értelemben Isten már minden embernek megváltást ajándékozott Jézus Krisztusban, személyesen és szubjektív értelemben nem mindenki ébredt rá és fogadta el, amit Isten érte tett. Nem mindenki tudja, hogy ő valójában Isten örökbefogadott gyermeke, mivel Krisztus emberré lett, és őt is befogadta a saját életébe.

Ami objektív értelemben mindenkire igaz, azt szubjektív értelemben és személyesen is el kell fogadni, igénybe kell venni a bűnbánat (bűntől való elfordulás) és a hit (bizalom) útján. Nem a bűnbánat és a hit idézi elő az ember megváltását, de a megváltott életet nem lehet ezek nélkül tapasztalni és élvezni. A bűnbánat is, és a hit is Isten ajándéka.

A Szentírásban találunk olyan részeket, amelyek a megváltás általános (objektív) természetéről szólnak, és olyanokat is, amelyek személyes (szubjektív) természetéről. Mindkettő valóságos és igaz. Személyes megváltásunk azért lehet igaz, mert a megváltás mindenkinek szánt ajándéka már előzőleg igaz volt.

Ezt a két kategória újra és újra felbukkan a Bibliában – néha egymás mellett is, ugyanabban a részben. Ilyen például a 2Korinthus 5:18-21. Pál a megváltás általános (objektív) természetével indít a 18-19. versekben:

“Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett [múlt idő] minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. “Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.”
– 2Korinthus 5:18-19

Ez itt általános érvényű igazság, amely objektív értelemben minden emberre vonatkozik – Isten ugyanis abban, amit Krisztus tett (emberré lett és befogadott minden embert a saját életébe), már akkor megbékéltette a világot önmagával.

Pál azonban, miután leszögezte ezt az általános érvényű igazságot, továbbmegy és az igazság személyes oldalával folytatja:

“Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”
– 2Korinthus 5:20-21

Hogy lehet az, hogy Isten már megbékéltette önmagával a világot, és Pál mégis arra kéri olvasóit, hogy béküljenek meg Istennel? Úgy, hogy ez ugyanannak az igazságnak a két oldala, és mindkét oldal igaz. Isten már mindenkit megbékéltetett önmagával Krisztusban – ez az általános érvényű, mindenkire vonatkozó, objektív igazság. Ugyanakkor nem mindenki vette birtokba az ajándékot, amit Istentől kapott: nem mindenki tette magáévá, és ezért nem mindenki éli át és élvezi az Istennel meglévő kibékült (nem ellenséges) viszonyát.

Ha valakinek békés a viszonya Istennel, de nem tud róla, és nem tapasztalja, akkor továbbra is úgy él, mintha ellenséges viszonyban volna Vele. Amikor valakinek a szemét a Szentlélek felnyitja saját jó viszonyára Istennel, és ő erre válaszul elfogadja, birtokba veszi ezt a jó viszonyt, majd, miután már tud róla, tapasztalni is kezdi, akkor nem az Istennel való békekötése történt meg, hanem a békés viszony személyes felismerése: a régóta rá váró ajándék átvétele.

Krisztus “követei” tehát arra kérik az embereket, hogy béküljenek meg Istennel (ld. fentebb: 20. vers). De nem arra szólítják fel őket, hogy tegyenek valamit, aminek hatására Isten majd békét köt velük, hanem arra, hogy személyesen is fogadják el azt a kibékült (nem ellenséges) viszonyt, ami – Krisztus megváltó művének köszönhetően – már fennáll az ember és Isten között; és kezdjenek el élni vele! Ha Isten iránti gyermeki bizalommal efogadjuk a megváltás ingyen kegyelemmől, Isten öröméből fakadó ajándékát, csak imádni tudjuk Urunkat és Megváltónkat!

Miért fontos a megtérés és a hit?
3-2-1 – ISTEN, a VILÁG… és TE