Nem vagyok normális

szerepszemelyiseg-tmbKedvenc meséim: A négyszögletű kerek erdő, A hétfejű tündér, és A küzdelem nélküli keresztény élet.

Mert azt gondolom, hogy nem baj, ha nem csinálsz jól mindent. Lehet, hogy nem így érzed, de ez van. A tökéletlenség emberi mivoltod velejárója. Ami, ha jól tévedek, azt is jelenti, hogy A HÍVŐ EMBER IS CSINÁL ROSSZAT. Sőt.

Nem csak keresztényi mulasztásokkal küzdenek, olyanokkal, hogy jaj, ma reggel nem olvastam Bibliát, és bakter, megígértem, hogy imádkozom XY szolgálatáért, de tessék, jól elfelejtettem, és ne mondd el senkinek, de nem én sütöttem, hanem fél órája a sarki cukrászdában vettem a vendégeknek feltálalt süteményt.

Igazi, komoly küzdelmei is vannak Isten gyermekeinek. Alkohollal, anyagiakkal, családi drámákkal, pornóval, önpusztító hajlamokkal, függőségekkel, egyedülállósággal, házassággal, és MINDENNEL, AMIT CSAK EL TUDSZ KÉPZELNI. Olyan dolgokkal, amikre egy rendes templomba járónak gondolnia sem volna szabad, nemhogy megtennie.
620531k4433
Nem attól vagyunk keresztények, hogy tiszta udvar, rendes ház az életünk. Krisztushoz tartozni nem azt jelenti, hogy mi már a bűnelkövetés elfogadhatóan alacsony szintjére érkeztünk, és másoknál fényesebb álarcot viselünk az arcunk helyén.

Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy a világ a csodájára járjon feddhetetlen nagyszerűségünknek. Mégcsak nem is azért, hogy jobb eséllyel induljunk az életbe, remélvén, hogy innentől már önállóan is menni fog.

Jézus minden egyes szégyenletes bukásunkért meghalt – mindenért, amit a múltban tettünk, mindenért, amivel épp most küzdünk, és mindenért, amibe csak a jövőben fog beletörni a bicskánk. Jézus megfizetett érte. Elvégeztetett. Kész van.

Minden haraggal kimondott szóért, minden kételkedő gondolatért. Igen, a kétségeinkért is: amikor messze érezzük magunkat Istentől. Amikor hideg és száraz a lelkünk, és amikor abban sem vagyunk biztosak, hogy Isten ott van-e valahol egyáltalán.
620531k4433
Jézus akkor sem engedett el bennünket, amikor mi elengedtük Őt.

Amikor leveszem az álarcot és tükörbe nézek, látom, hogy nem vagyok normális. Egy igazi keresztény erős, én pedig gyönge vagyok. Pedig az álarc az, ami nem normális. És a keresztények társasága pedig éppen az a hely, ahová a hozzám hasonló nyomorult, szerencsétlen, bűnös és elfuserált alakok tartoznak.