3-2-1 – ISTEN, a VILÁG… és TE

Az ISTEN és TE c. sorozat összefoglalója

3– ISTEN három Személy, akik egyek szeretetben

Kezdetben volt a Három: az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. Nem három különböző Isten, hanem egy, aki három Személy felbonthatatlan egysége: a Szentháromság.

A Szentháromság nem matematikai feladvány, és nem is ősi rejtély, hanem maga a jó hír: „Isten szeretet”! (1János 4:8). Az Atya, egységben a Szentlélekkel, öröktől fogva szerette a Fiút. Hogy lehet ezt elképzelni?

Isten Fia = Isten képmása, aki ablakot nyit Isten életére. Nézzük például Jézus megkeresztelkedését. A Szentlélek leszáll rá, miközben az Atya kijelenti: “Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” Pillanatkép ez Isten örök életéből. Az Atya mindig így szerette a Fiút: a Szentlélekkel együtt gyönyörködött benne.

Isten szeretete túl jó dolog ahhoz, hogy megtartsa magának. A szeretet Istene oda akarja adni magát. Az Atya tehát (a Fiún keresztül és a Szentlélek által) megalkotta a világot, hogy sok milliárdan csatlakozzanak a családjához. Azért vagyunk, hogy nekünk is mondhassa: “Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” Az élet értelme az, hogy megtaláljuk a helyünket a Háromság-Isten szeretetközösségében.

2 – A VILÁG története két ember története

“Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.”
– 1Korinthus 15:21-22

Isten az első embert, Ádámot azzal bízta meg, hogy művelje és őrizze a teremtett világot. De Ádám kétségbe vonta Isten szavát és függetleníteni akarta magát Tőle. Önmagát tette az első helyre. Isten elleni lázadásával a világot is magával sodorta a halálba, Isten ítélete alá. Kozmikus zuhanás volt ez a kegyelemből. Most mindannyian a széthullott emberiség részei vagyunk, és az átok hatását érezzük a széthullott világban.

Az emberiség ma olyan, mint egy kivágott, természetes élőhelyétől messze került karácsonyfa. Szépen fel tudjuk magunkat díszíteni, sokféle jót is tehetünk… de előbb-utóbb a szemétdombon végezzük.

Az Ádám-fajta ember Isten ítélete alatt áll. Isten véglegesen nemet mondott erre a fajta életre, mert valami teljesen mást akar adni nekünk: hogy mindenkinek újfajta élete legyen a Második Ádámban, Jézus Krisztusban.

Jézus emberi testben született közénk. Széthullott világunkba jött, és kezébe vette vesztes ügyünket. Mint a bajnok, aki a mi nevünkben nyeri meg a versenyt, Jézus a helyünkbe lépett, és helyettünk élte azt a tökéletes életet, amire mi soha nem volnánk képesek.

Jézus véreÉs azt a halált halta, amit nekünk kellett volna, Isten ítélete alatt a kereszten. Ádám megromlott természetét, és Isten őt sújtó ítéletét magával vitte abba a pokoli halálba, amit megérdemel.

De három nap múlva új életre támadt fel, a halál és az ítélet túlsó oldalán. Most pedig saját feltámadott, új életébe hív bennünket… és a saját családjába.

1 …és TE: „alapból” egy vagy Ádámmal – Akarsz egy lenni Jézussal?

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”
– János 3:16-18

Az emberiség most olyan állapotban van, mint Ádám. Megfertőzött fa hajtásai vagyunk: Istentől elvágva mi is ugyanolyan önközpontúak, gyökértelenek, élő halottak vagyunk, mint ő. Egyek vagyunk Ádámmal – nincs bennünk élet, és nincs előttünk jövő.

De Jézus azért jött közénk, hogy egyek lehessünk Vele: hogy Isten Szentlelke levágjon bennünket Ádám megfertőzött fájáról, és átoltson Krisztus egészséges fájába.

Az egyé válást máshogy is elképzelhetjük. Úgy lehetünk egyé Jézussal, mint menyasszony és vőlegény a házasságban. Képzeld el, hogy egy királyfi feleségül vesz egy rovott jövőjű kolduslányt, aki piszkos, nincstelen, anyja az utcán, apja börtönben… és hasonló jövő vár rá is. De a királyfi szereti, és megkéri a kezét. Mi történik a kolduslánnyal, amikor feleségül megy a királyfihoz? Minden gondja és tartozása a királyfi gondja lesz, ő pedig osztozik férje gazdagságában. Ezentúl az ő nevét viseli. A királyfi élete, családja és öröksége már az övé is. Beléphet a trónterembe, és Papának szólíthatja a királyt. Mindezt azért, mert a királyfihoz ment feleségül.

koldus és királyfi

Jézus révén ez történik velünk is. Ha elfogadjuk, minden az Övé lesz, ami most a miénk: a bűnünk, és annak minden következménye. Jézus megfizetett érte a kereszten. És mindaz, ami az Övé, a miénk lesz: igaz mivolta és minden öröksége. Ha egyé leszünk Jézussal, a családja is örökbefogad bennünket. A Szentlélek élni kezd bennünk, az Atya a mi Édesapánk lesz, és Isten összes többi “gyermeke” a testvérünk lesz. Ugyanazt az Atyát szólíthatjuk Édesapánknak, Apucikánknak, Papának… Ő pedig nekünk is azt mondja, amit Jézusnak: “A gyermekem vagy, szeretlek és gyönyörködöm benned.” 

Ezekben a kiváltságokban részesülünk most. Amikor pedig Krisztus visszajön, Vele együtt mi is osztozunk feltámadt, halhatatlan életében. Az övéhez hasonló új testben fog bennünket feltámasztani, és a széthullott világot is helyreállítja. Azon a napon Isten ítéletet hirdet a világ fölött: végleg nemet mond Ádámra, és igent mond Krisztusra.

Az Ádám-féle életbe születtünk – de a tőle örökölt életnek nincs jövője. Krisztus pedig ölelésre tárt karral kéri meg a kezünket. Önmagát adja: a saját életét, a saját családját, a saját jövőjét. A miénk, ha az Övéi vagyunk. Legyél egy Krisztussal!

“Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: “Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”
-Lukács 3:21-22

_____________________
Glen Scrivener és Jeremy Poyner videó-prezentációja alapján – 321.revivalmedia.org