Szeretett gyermekem vagy, akiben gyönyörködöm!

Az ISTEN és TE c. sorozat 11. része

Jó viszony Istennel

Egy nagy szegénységben élő üstfoltozó cigányember írta meg nagyjából 350 évvel ezelőtt a világ második legolvasottabb könyvét, A zarándok útját.

John Bunyan

John Bunyan (1628-1688)

John Bunyan (1628-1688) éveken át olyan vallási felfogás szerint élt, amely se nyugalmat, se békét, se örömöt nem adott. Állandó bűntudat gyötörte: úgy érezte, hogy soha nem elég, amit tesz. Olyannak látta magát, mintha kaktusz volna, amelyik a rajta lévő gyümölcsöket nem maga teremte, csak úgy feltűzte a tüskéire. De aztán Krisztus csodája megragadta a lelkét:

“Egy nap, miközben a mezőn mentem keresztül, gyötörni kezdett a lelkiismeret; nyomasztott, hogy annyi mindent rosszul teszek. Váratlanul egy mondat helyeződött a lelkemre:
– Igazságod a mennyben van.
Lelki szemeimmel láttam Jézust az Atya jobbján.
– Ott van az igazságom! – gondoltam. Akárhol vagyok, és akármit csinálok, Isten nem tőlem kérdezi:
– Hol van az igazságod?
Mert az igazságom, Jézus Krisztus mindig ott van előtte.
Ráébredtem, hogy nem a szívem engedelmes állapota tesz igazzá, a rossz lelkületem pedig nem tesz elvetetté, mert az igazságom Krisztus. Leestek rólam a bilincsek. Elmenekültek a kísértéseim. Azóta békességben élek Istennel.”
– John Bunyan: Bővölködő kegyelem

Ki vagy? Mi tesz azzá, aki vagy? A teljesítményed? Az, hogy három egymást követő nap leültél Bibliát olvasni és imádkozni? Elismert ember vagy? Intelligens vagy? Jól nézel ki? Ügyes vagy a sportban? Tehetséges vagy a zenében, érzéked van a művészethez? Jól bánsz az emberekkel? Jó feleség, vagy jó férj vagy? Jól neveled a gyerekeidet? Mire lehetsz igazán büszke? Mi miatt kell szégyenkezned?

Isten nem ezek alapján alkot véleményt rólad! Nem a teljesítményeink alapján fogad el bennünket! Ha a teljesítményeid alapján méred az értékedet, csalódott leszel és frusztrált. A teljesítménykényszer összetöri a szívedet. Krisztus az életed forrása.

Mindannyian Ádám-fajta, bűntől megfertőzött, halandó, “test szerinti” emberként születünk. Természetünk szerint mind Ádámok vagyunk. De tudod, mit mond Isten mindenkinek, aki Krisztusban újjászületett? Amit Jézusnak (ld. Lukács 2:23):

Szeretett gyermekem vagy, akiben gyönyörködöm!

– Olyan vagy a szememben, mint Jézus. Szeretett gyermekem vagy, akiben gyönyörködöm.

Az élet küzdelmes, mert még mindig az Ádám bűnétől fertőzött világban élünk, és az Ádámtól örökölt testben élünk, amelyek Jézus visszajöveteléig nem lesznek szabadok a bűntől. E pillanatban tehát test mivoltunkban Ádám természetét örököltük, de a jelenünk és a jövőnk Krisztusban van. Benne mi is meghaltunk az Ádám-fajta életnek, és feltámadtunk az új életre. Jézus az Atyához ment és elfoglalta a helyét az Atya jobbján. Őbenne mi is a győztes emberiség része vagyunk. Amikor pedig visszajön, akkor majd testestül-lelkestül minden megváltott, megszabadított testvérünkkel osztozunk majd a megváltott, megszabadított életben.

Milyen tehát a viszonyunk Istennel?

Aki elfogadja Jézust megváltójának, az Jézusba van öltözve, Ádám helyett Jézussal azonos, a jó fába, Krisztusba van oltva, tehát Őbenne van. Isten a gyermekének tekinti őt is, mint Krisztust.

Ha Krisztusban vagy, Isten Őt látja benned. Hatalmas szeretettel lángol irántad. Ugyanazzal az atyai örömmel és büszkeséggel tekint rád, mint Jézusra:

“Titeket is, akik egykor [Ádámban] Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont [Krisztus] megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.”
– Kolossé 1:21-22

3-2-1 – ISTEN, a VILÁG… és TE »

_____________________
Felhasznált forrás:
Glen Scrivener: 3-2-1 Talks (audio)