Fenyítő bot

“Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”
– 1Korinthus 4:21

“Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat,
ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.”

– Ézsaiás 40:11

Valóban testi fenyítésre bíztat a Biblia?

A testi fenyítés “biblikus” voltát az ószövetségi Példabeszédek könyvében található 4 darab, fenyítő botot emlegető igeversre alapozzák a gyakorlat támogatói:

“Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti.”
– Példabeszédek 13:24

“A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.”
– Példabeszédek 22:15

“Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg.”
– Példabeszédek 23:13-14

“A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára. Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne.”
– Példabeszédek 29:15-17

Első olvasatra valóban úgy lehet érteni ezeket a mondatokat, mintha gyerekek verésére ösztönöznének. Ám, ha bibliatanulmányozó segédeszközök segítségével mélyebben beleásunk a szavak eredeti jelentésébe, valamint tájékozódunk a korabeli zsidó szokásokról, a szöveg teljesen más értelmet nyer.

ÉLŐBEN A FEGYELMEZÉSRŐL:
kek-fegyelmezes-fb
A Szülők Szombatja sorozat keretében 2017 március 11-én szombat délelőtt tartok előadást Fegyelmezz, de ne rongáld a kapcsolatot! címmel Budapesten. Minden tudnivalót itt találsz, jelentkezési lappal együtt: kekneveles.net/szulok-szombatja/

A bibliai szöveg értelmezésének nehézségei

A Bibliafordítás nem könnyű mesterség, ha az a feladat, hogy pontosan adja vissza az eredeti szöveg szavait, de a mai olvasók lehetőleg mégis ugyanazt értsék alatta, mint a korabeliek (akik több ezer évvel ezelőtt, és a mienktől lényegesen eltérő kultúrában éltek). A kulturális értelmezés nehézségét hadd mutassam be egy másik példán:

“Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” – mondta Jézus.
– Lukács 14:26

A gyűlölni szóval fordított görög miseo azt jelenti, hogy egy dolgot határozottan kevésbé fontosnak tartani, mint egy másikat. A szó nem jelentett negatív indulatot, haraggal vegyes mélységes megvetést valaki ellen, ahogy ma a gyűlölni szót használjuk.

fenyito-bot-kaphato-amerikaban-2

Interneten megrendelhető ez a “fenyítő bot” néven, igeversek kíséretében árusított műanyag pálca

Úgy tűnik, hogy a gyermekek büntetését, testi fenyítését bibliai alapon támogatók elmulasztják megvizsgálni a Biblia szövegének eredeti jelentését, és figyelmen kívül hagyják a bibliai idők kultúráját is.

Ezt szomorú együttérzéssel mondom. A legkevésbé sem ítéllek el, ha ezen az úton jársz. Értem és tudom, hogy te se jókedvedben fenekeled a gyerekeidet, hanem azért, mert a legjobbat szeretnéd nekik adni, és úgy tudod, hogy ez a legjobb. Azt olvastad a Bibliában, hogy Isten ezt várja tőled. Tiszteletre méltó a szándékod, hogy a Szentírást valósítsd meg a mindennapok gyakorlatában. Ebben is hasonlítunk. Én magam is sokáig meg voltam győződve arról, hogy a biblikus fegyelmezés a kicsi gyerekeim fenekelését jelenti; persze soha nem indulattal, hanem mindig szeretettel és következetesen, olyankor, amikor egyértelműen engedetlenek. Ezt gyakoroltam és tanítottam is. Ma már tudom, hogy óriási félreértésről van szó, és egyáltalán nem testi fenyítést (sőt, nem is viselkedés-szabályozó jutalmazást-büntetést) jelent a biblikus fegyelmezés.

A “fenyítő” botról szóló igeverseket csak nyelvi és kulturális vizsgálat alapján szabad mai életünk gyakorlata szempontjából értelmezni. Az elmúlt 25-30 évben nálunk is elterjedt tanítás elsőként azokból az amerikai fundamentalista körökből került ki, akik kizárólag az angol King James fordítást tekintik Isten ihletett igéjének, és olyan kommentárokra hivatkozik, amelyek szintén ezt a fordítást veszik alapul. Óvatosan kell kezelnünk az olyan kommentárokat, amelyek a bibliai szavakat mai használatuk alapján határozzák meg ahelyett, hogy az eredeti szó korabeli értelmezésére alapoznák a szó mai jelentését. Az előbbi módszer nem veszi figyelembe az eredeti nyelv használatát és kulturális összefüggéseit. Érdemes inkább az eredeti nyelv szómagyarázatát kikeresni egy héber (vagy ógörög) lexikonban. A forrás, amit használsz, olyan meghatározásokat tartalmazzon, amelyek a szó értelmét és érzelmi töltését is visszaadják, lehetőleg példákkal, hogy az adott szót milyen kontextusban használták anno.

fegyelmezes-rendfenntartas-vesszo-bot-kek-neveles

Keresd ki a fenyítő botra vonatkozó igeversek eredeti héber szavainak jelentését; érdemes azokat a szavakat is górcső alá venni, amelyeket egyértelműnek gondolsz. Ne felejtsd el, hogy egy szó több jelentése nem jelenti azt, hogy minden szövegkörnyezetben elfogadható bármelyik jelentés! Jobb híján a blueletterbible.org lexikonja is megteszi: ingyenes és otthonról elérhető.

Ki a gyermek (na’ar) a Példabeszédekben?

A magyar nyelvben különböző szavakkal írjuk le a különböző korú gyerekeket. A fejlődés a méhen belül kezdődik: embrió, magzat. A születést követően a baba lehet újszülött, csecsemő, kisbaba; a babakorból kinőtt gyermek eleinte totyogó, tipegő vagy csöppség, azután kisgyermek, gyerkőc, lurkó, kölyök, vagy bölcsődés, óvodás, iskolás; a tizenévest nevezhetjük úgy is, hogy serdülő, suhanc, kamasz, tinédzser, siheder, kiskorú, ifjú, vagy fiatal. Nem szoktuk rá azt mondani, hogy gyermek, mégis a gyerekek közé soroljuk, amikor valaki megkérdezi, hogy hány gyerekünk van.

Az Ószövetség eredeti héber szövege többnyire fejlődési szakaszok szerint illeti különböző szavakkal a gyermeket, de néha egy-egy szó nem a gyermek életkorát, hanem speciális élethelyzetét jelzi. Samuel Martin kilenc héber szót sorol fel, amelyek az élet előrehaladását pontosan kifejezik.

  • yeled (nőnemű: yaldah) – újszülött, kisbaba
  • yonek – csecsemő, szopós baba (aki még nem eszik szilárd ételt, kb. 0-12 hó)
  • olel – szopós totyogó (aki már szilárd ételt is eszik kb. 12 – 36 hó)
  • gamul – teljesen elválasztott gyermek (kb. 3-4 éves) [Mivel nálunk nem szopnak ilyen sokáig a gyerekek, itt ez azt jelentené, hogy olyan gyerek, aki már nem is iszik cumisüvegből, vagy csőrös pohárból, nem cumizik, és nem szopja az ujját]
  • taph – kisgyermek, aki még az anyukájába kapaszkodik (kb. 4-6 éves)
  • elem (nőnemű: almah) – aki már kezd határozott és erős lenni, kiskamasz (kb. 10-12 éves)
  • na’ar (nőnemű: narah) – “szabaddá rázott” (az anya közvetlen fennhatóságától már szabaddá vált) serdülő fiú – ez a botos igeversekben szereplő szó! (Néhány esetben, pl. a csecsemő Mózes és a hároméves Sámuel esetében azért használja ezt a szót a héber szöveg, mert ők is kikerültek ki édesanyjuk fennhatósága alól! Nem a koruknál, hanem a helyzetüknél fogva.)
  • bthulah – házasság előtt álló fiatal szűz lány
  • bachur – érett, ifjú harcos, aki már házasságra, családalapításra készül

Fontos tudnivaló, hogy a kisgyerekekre vonatkozó szavak: yeled, yonek, olel és taph, nem fordulnak elő a Példabeszédek könyvében (és a bthulah sem)!

A na’ar jelentéséről hadd idézzek egy hosszabb részt Crystal Lutton messiáshívő rabbi Grace-Based Living  c. könyvéből (saját fordítás):

A logikus gondolkodás kezdetei. A gyerekek agya 10 és 15 éves kor között kezd alkalmassá válni a logikus, ok-okozati összefüggéseket átlátó gondolkodásra. Nagyok az egyéni különbségek, de a változás a pubertás kor kezdetén, átlagosan 10 éves korban kezdődik, az ún. pre-logikus fázissal. A serdülő nevelése, fegyelmezése sok tekintetben eltér a korábbiaktól, mert a logikus gondolkodás felgyorsult fejlődése nagy változást okoz egész személyiségében. A szülő, akinek a kisiskolással való kapcsolatát a gondoskodó tekintélygyakorlás, a tanítás és az ésszerű korlátozás jellemezte, a serdülőnek nagyobb teret enged: hátrébb húzódik a szolgáló vezető szerepkörébe. A serdülő életében a szülő legfőbb feladata már nem a tanítás, hanem az önálló életre való rásegítés, bátorítás, támogatás; a fegyelmezés célja pedig a korrekció (helyreigazítás, kijavítás). Amikor letéved arról az útról, ami a jó életre vezet (Isten útjáról), segítünk neki, hogy észrevegye és végrehajtsa a korrekciót, az “újratervezést”.

A serdülőnek növekvő szabadsággal, és növekvő felelősséggel kell alkalmaznia azokat az értékeket és viselkedési normákat, amelyekre életének első 10 évében (remélhetőleg gondosan és alaposan) sikerült megtanítanunk. Ő már nehezen fogad el új morális értékeket és viselkedési normákat a szüleitől (ezért volna fontos minden ilyesmit még a kamaszkor megjelenése előtt alaposan megtanítani, modellezni, gyakorolni). Most jött el a kezdeti szárnypróbálgatások ideje: a serdülő az eddig tanultakat kezdi átgondolni, érteni és értékelni. Ami a sajátjává lett, azt a gyakorlatban is alkalmazni kezdi. A szülő hátrébb lép, és több teret ad a kirepülést gyakorló fióka önálló próbálkozásainak. Támogat, biztat, bátorít és helyreigazít a bizalmas kapcsolat közegében. Azzal, hogy a háttérbe vonul, nemcsak több lehetőséget ad, hanem a korábbinál több felelősséget is bíz a serdülőre. Ugyanakkor engedi hibázni, és hagyja, hogy (vigyázó tekintete mellett) csemetéjét közvetlenül neveljék tetteinek természetes következményei. Ez az az életszakasz, amikor végre a logikus következmények is szerepelhetnek a fegyelmezésben. De a szükséges, ámde kellemetlen következmények csak akkor tudnak érvényesülni és jótékony nevelő hatásukat kifejteni, ha a szülő hagyja. A logikus gondolkodás erőteljes fejlődése miatt ebben a korban a gyerek már valóban képes tanulni saját hibái következményeiből (főleg, ha a szülő nem rontja a következmények hatását olyasféle megjegyzésekkel, hogy “nem megmondtam?!…“, és, ha nem védi meg csemetéjét mindentől, ami kellemetlen és fájdalmas).

Nem ritka, hogy egy serdülő újra, meg újra hasonló hibát vét. Ez annak a jele, hogy némi helyreigazításra van szüksége – most derül ki, hogy annak idején valamit nem sikerült elég jól megtanulnia. A kamaszkor még sok esetben alkalmas arra, hogy a tanításában keletkezett néhány rést betömjük, a hiányokat pedig megpróbáljuk pótolni.

A bibliai időkben minden zsidó fiúnak kívülről megtanították a Tórát (mai Bibliánk első öt könyvét). A Tóra módszeres tanítása a szülői házban folyt: 5 éves korban kezdték, és 10 éves korra minden gyerek betéve tudta az ősi törvénykönyv szövegét. Nem várták tőle hogy mélyen meg is értse; az sem volt követelmény, hogy betartsa a benne foglalt törvényeket – de az egész irányadó mértéket, a teljes törvénykönyvet betáplálták a memóriájába, miközben folyamatosan bíztatták is a törvények betartására. Annak ellenére, hogy a Tóra előírásainak alapos megtartását nagyon szigorúan vette a zsidó kultúra, a korabeli rabbinikus iratok tanúsága szerint a zsidó szülő nem büntetéssel nevelte helyes viselkedésre a gyerekeket, hanem arra törekedett, hogy megszerettesse a Tórát. Kedvessé tette a számukra, és megnyerte őket a megtartására (saját jószántukból, nem félelemből, nem is a szeretet megszerzésére, vagy a szégyen elkerülésére). A Tórát nem egy sor szabálynak és rendeletnek tekintették, hanem olyan életmódnak, ami teljessé, tartalmassá, és szabaddá teszi az életet; olyan dolog tehát, ami jó nekünk, és szeretni lehet.

A kicsik neveléséhez (a szeretet parancsa alapján) hozzátartozott mások elfogadása, de hiányzott az érték-pluralitás! A bibliai idők zsidó kultúrájában a szülők nem tartották fontosnak, hogy éretlen gyerekeik az Igazságon kívül másféle értékrendet, más alternatívát is megismerjenek. Gondos neveléssel, folyamatos minta-adással alapozták meg, hogy a kamaszaik végül a saját akaratukból is a Tóra megtartása mellett döntsenek. A szülők is szerették a Tórát; ők maguk is szívvel-lélekkel igyekeztek szeretett értékrendjüknek megfelelően élni. Gyerekeik előtt pici koruktól kezdve gondosan és folyamatosan modellezték a Tóra szerinti életet, az öt éven felülieknek pedig gondosan és folyamatosan tanították a törvény teljes, hosszú szövegét. Talán mondanom sem kell, hogy ez a fajta nevelés csak akkor lehetséges, ha a gyerekek az idejük nagy részét a szüleik közelében töltik.

Na’ar, a “tanuló felnőtt”. A zsidó hagyományban a nagyok társadalmába való befogadás (mai kifejezéssel a szocializáció) emlékezetes küszöbe a Mitzva szertartás. Amikor a fiú 13 éves, megtartják a Bar Mitzvát; amikor a lány 12, megtartják a Bat Mitzvát. A ceremónia alkalmával egy egész héten keresztül ez a kiskamasz áll a gyülekezet előtt, vezeti az istentiszteleteket, és tanítja a Tórát – a felnőttek közössége pedig tisztelettel és komoly embernek járó figyelemmel veszi körül. Saját közössége előtt ad számot a Tóra beható ismeretéről; ezzel kifejezi, hogy már kész arra, hogy a közösség a felnőttek közé fogadhatja őt. A Mitzvát követő pár évben a kiskamasz amolyan “tanuló felnőtt” státuszban lesz a társadalom tagja. A lány az anyja közelében marad, a fiú pedig mostantól a férfiak világába kerül. További nevelésének oroszlánrészét az apa átveszi az anyától, hiszen a szülői szerep most már az önálló életre való felkészítésről szól. Ez a Bar Mitzva utáni időszak az az életszakasz, amelyet az ószövetségi héber a na’ar szóval jelöl. A szó egészen pontosan egy olyan fiatalra vonatkozik, aki “szabaddá rázott”: az anyjáról már levált , mint egy érett gyümölcs. Serdülő fiú, aki már elszakadt a kisebb gyermekek anyaközpontú világától.

Amikor a Példabeszédek fenyítő botról szóló verseinek magyar fordításában azt olvassuk, hogy gyermek, természetes, hogy egy tipikus gyereket és nem egy serdülő fiút képzelünk magunk elé. Az angol fordításokban is a child szó szerepel, és ennek alapján gondolják sokan (köztük egy darabig sajnos én magam is), hogy a biblikus fegyelmezés egyenlő a gyerek verésével.

naar-kek-neveles

A Példabeszédekben előforduló összes olyan szó, amelyet gyermeknek fordítottak, 13 évesnél idősebb, a Biblia első 5 könyvét betéve tudó fiúkra vonatkozik. A na’ar már túl volt a Bar Mitzván. A felnőttek közössége már befogadta és tanuló felnőttként kezelte: felelősségre vonható volt a saját tetteiért! A fenyítő botot emlegető igeversek egyike sem a tetteikért még nem felelősségre vonható kisgyerekekről szól!

Megjegyzés: Az Ószövetség a csecsemő Mózesre is a na’ar szót használja. Ahhoz, hogy az életét megmentsék, egy kosárban kitették a folyóba. Ő is “szabaddá rázott” volt – nem volt már szülői kontroll alatt. De normális körülmények között nem használják ezt a szót kisbabákra. Sámuel esete a másik, amikor a na’ar szót kisgyerekre használja a Biblia szövege: amikor az anyukája a három év körüli Sámuelt elválasztotta, felvitte a templomba és Éli pap gondjaira bízta. Ő is szabaddá vált a szülői kontroll alól. Ezek azonban kivételes esetek: a szülői fennhatóságtól való szabadság rendszerint nem kisgyermekkorban következett be.

A héber na’ar szó tehát alap esetben serdülő fiút jelent, aki már nem áll szülői kontroll alatt; tetteiért tehát nem a szülőké a felelősség; ő maga vonható felelősségre a közösség előtt. Amikor tehát ezeket az igeverseket olvassuk, gyermek helyett egy önálló életre képes, jogilag felelősségre vonható, az akkori társadalmi rend szerint jogilag nagykorú fiatalra kell gondolnunk:

“A gyermek [na’ar = tizenéves fiú] szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.”
– Példabeszédek 22:15

“Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket [na’ar = tizenéves fiú/fiatalember], nem hal bele, ha megvered bottal.”
– Példabeszédek 23:13

“A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett [= magára hagyott, neveletlen] gyermek [na’ar = tizenéves fiú/fiatalember] pedig szégyent hoz anyjára.”
– Példabeszédek 29:15

Mindazok tehát, akik a Példabeszédek könyvében szereplő igeversek alapján azt gondolják, hogy a verés a gyerekek fegyelmezésének biblikus módja, sajnálatos tévedés áldozatai. (A szigorúbb Michael Pearl azt tanácsolja a szülőknek, hogy 4 hónapos korban, a barátságosabb James Dobson pedig, hogy 18 hónapos korban kezdjék el a kicsik testi fenyítését). A Bibliában a fegyelmezés és a fenyítés egyébként sem büntetést, hanem az éretlen gyermek életében a rend fenntartását, a szeretetteljes és következetes önfegyelemre nevelést jelenti. Az a felfogás, amely szerint a büntetéssel nevelni is lehet, nem a Bibliából, hanem patkánykísérletek eredményeiből, a behaviorista pszichológia tanuláselméletéből származik, és innen terjedt el a köztudatban. Dobson, Pearl és követőik a behaviorista pszichológia (tudományosan régóta megcáfolt és túlhaladott) elméletét ültetik át a nevelés gyakorlatába, és rendkívül sajnálatos, hogy véleményüket Isten kijelentésének tekintélyével adják elő megkérdőjelezhetetlen igazságként.

Az eredeti bibliai szövegből azonban világosan kiderül, hogy a Szentírás nem bíztatja a szülőket kicsi gyerekek verésére! Sőt, semmilyen más félelemkeltésre sem! Isten jó és egészséges eszköze a szeretetteljes, következetes fegyelmezés; a félelemkeltés, az erőszak és a megszégyenítés viszont az Isten gondolkodásától elfordult emberi okoskodás egyik megbetegítő következménye a világban. Nem véletlen, hogy az Ószövetségre épülő és mélyen hagyománytisztelő zsidó kultúrában nem volt szokás a gyerekeket verni..

Vicces, hogy a Példabeszédek fenyítő botot emlegető igeverseiben szereplő kamasz fiút a legtöbb testi fenyítésre biztató szerző (a fent említettek is) túl idősnek tartja a veréshez. Számtalan hasonló szellemű tanítás szerint már az első “szándékos” engedetlenségre is fájdalmas ütést kell mérni a kis totyogó párnás kezére vagy combjára. Minden “szándékos” engedetlenséget előbb kézre, később combra vagy fenékre mért, kellően hatásos ütésekkel kell megbüntetni, de iskolás korban, vagy legkésőbb a kiskamaszkor elején fel kell hagyni a testi fenyítéssel. Sőt olyan felfogás is létezik, amely szerint a ház ura nemcsak a gyerekeit, hanem a feleségét is testi fenyítéssel köteles engedelmességben tartani. Bizony. Mielőtt tehát átvennénk ilyesmit valahonnan, ellenőrizzük a forrást!

A teljes Biblia Isten kijelentése. Az Ószövetség is, és az Újszövetség is Isten ihletett, igaz beszéde – eredeti formájában. A fordításokra azonban már nem érvényes ugyanez, és az értelmezésekre meg a magyarázatokra sem. Ezért fontos megértenünk, hogy a Biblia központi üzenete Jézus Krisztus személye. A Biblia Jézusról szól, Isten olyan, mint Jézus, és amikor úgy tűnik, mintha Isten alakja valahol nem lenne összhangban Jézus szelíd és feltétel nélkül szerető jellemével, akkor valószínűleg gond lehet a szavakkal vagy az értelmezéssel.

Egyébként pedig a teljes Példabeszédek könyve a felnőtt életre készülő fiatal fiúknak (a na’aroknak) szól a bölcs döntésekről és az önfegyelemről, nem pedig szülőknek a gyerekek neveléséről. A benne szereplő témák a serdülőknek és a házasságra készülődő fiataloknak valók.

A “fenyítő bot”: shebet

shebet-01

Akik sok fundamentalista nevelési könyvet olvastak, általában úgy képzelik, hogy a Példabeszédek könyvében szereplő bot valami nádpálca, fakanál, vagy kisgyerekek fenekelésére alkalmas könnyű és rugalmas vessző. A pálca héberül choter, a “fenyítő bot” héber megfelelője azonban shebet.

A shebet (ejsd sévet) egy legömbölyített göcsörtben végződő erős bot, a pásztor fegyvere. A nyájat védte vele a ragadozók (farkas és oroszlán) ellen, és a rablók ellen is. Néha a juhok közé is hajította, amikor olyasmit tettek, amivel veszélybe sodorták magukat, pl. mérgező növényt akartak lelegelni, vagy összeverekedtek. A shebet hatalmi jelképpé vált; stilizált formája a királyi jogar (amely azt fejezi ki, hogy a hatalom védő funkciója a rend és az igazságosság fenntartása).

Hogy lehet, hogy azok a szülők, akik szerint bibliai parancs, hogy “fenyítő bottal” verjék a gyerekeiket, a shebet helyett mégis a saját kezüket használják, vagy nádpálcát, fakanalat, szíjat, vonalzót… újabb ajánlások szerint műanyag vízvezetékcsövet?

A Példabeszédek “fenyítő botja” soha nem volt könnyű és rugalmas pálca vagy vessző. Aki a szó konkrét értelmében akarja betartani a Példabeszédek tanácsát a fenyítésről, annak egy baseball ütővel vagy bunkósbottal kellene felnőtt méretű és erejű tizenéves fia hátát ütlegelnie, nem pedig a kicsi gyereke kezét, fenekét, vagy combját.

A Példabeszédek könyvében szereplő shebet tényleges testi fenyítés eszköze is volt: börtön helyett a bírák által kiszabott számú botütést mértek a törvényt betartani nem hajlandó felnőtt, a “bolond” hátára. A bűncselekmény elkövetéséért már jogilag felelősségre vonható felnőttön azonban nem a szülei hajtották végre az ítéletet, hanem azok, akiket a közösség arra kirendelt. A már felelősségre vonható fiatal éppen azért került a közösség elé, mert már nem a szülei felelőssége volt az, amit tett. A büntetés nem a szófogadásra szoktatás eszköze volt tehát, aminek a “keresztény” nevelési könyvek tekintik, hanem a közösség igazságszolgáltatása a tettiért felelős és a közöségre veszélyes bűnelkövetővel szemben, aminek a lényege a demonstráció: ezt nem teheted, és ha mégis, a többieket meg kell védenünk veled szemben.

Vajon a gyerekverés hívei a bibliai értelemben “bolondokat”, az Istennek engedetleneket is verni akarják a gyülekezetben? Mit kezdenek azokkal a tragikus esetekkel, amikor szülőknek túlbuzgó fenyítés közben sikerült agyonverniük a gyereküket? Abszurdnak hangzik, de sajnos számos példa akad rá a közelmúltból is. Hogy értelmezhető ez az igevers az igazságnak megfelelően? Az igazi shebet elég erős ahhoz, hogy akár meg is ölje a “bolondot”, akit vernek vele; a fenyítő botról szóló versekben mégis azt olvassuk, hogy a shebet nem öli meg a na’ar-t. Ebből is valószínű, hogy nem konkrét botozásról van szó, hanem a rendfenntartó hatalom szimbóluma a shebet.

A Példabeszédek könyvében nem fegyelmező módszerről, hanem sokkal többről: egy olyan bibliai alapelvről van szó, amely a teljes Íráson átível: a pásztori vezető felelőssége nemcsak a szükségletkielégítő gondoskodás, hanem a rend és a védelem is. A rend fenntartása (a fegyelmezés) is a biztonságot nyújtó vezetés része. Ezt fejezi ki a zsoltáros is költői egyszerűséggel: „Vessződ és botod vigasztalnak engem.” (Zsoltárok 23:4)

mishanah-shebet

“Nem hal bele, ha megvered bottal…”

“Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg.”
– Példabeszédek 23:13-14

Crystal Lutton rabbi a Biblical Parenting c. könyvében írja:

Ha ez az igevers azt állítaná, hogy verd meg nyugodtan a gyerekedet bottal, és nem hal bele, akkor hazudna, mert ha egy olyan bottal megütöd a gyerekedet, amilyen a shebet volt, akár egy kamaszt is, igenis belehalhat.

Az eredeti nyelvben a “verés” helyén ugyanaz a szó áll, amely azt fejezi ki, hogy Jónás “napszúrást” kapott (Jónás 4:8), szó szerint a nap verte Jónást. A verést kifejező héber szó tehát nemcsak fizikai ütlegelést, hanem szívós, állandó, nem mindig kellemes jelenlétet is jelent! A Példabeszédek könyvének kérdéses verseiben a szülői autoritás (hatalom, cselekvési jog) állandó, nem mindig kellemes jelenléte a “verés”. Mondj nemet egy gyereknek, és nézd meg, mennyire találja kellemesnek! A Biblia arra bíztat minket, hogy legyünk jelen a gyerekeink életében állandóan, szívósan, felelősséggel, szükség esetén korlátozva is őket – ez nem mindig kellemes jelenlét! Pillanatnyilag súlyos csapásként élheti meg a gyerekünk, ha eltiltjuk kedvenc foglalatosságától, vagy nem teljesítjük leghőbb kívánságát.

Ha a fenti igeverset úgy értjük, hogy a gyerek lelkét menti meg a holtak hazájából, aki fizikailag megveri egy igazi bottal, miért kellett Krisztusnak meghalnia? Üdvösséget tudunk szerezni a gyerekeinknek, ha következetesen fegyelmezzük őket? Bármilyen abszurdnak is tűnik, de a testi fenyítés keresztény támogatói közül sokan így gondolják. Megállja-e a helyét ez az elgondolás a teljes Írással összevetve? Pál apostol írta:

“Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.”
– Galata 2:21

Egy keresztény szülő tehát nemcsak azért ne verje a gyerekeit a Bibliára hivatkozva, mert azzal fájdalmat okoz nekik, és ma már a törvény szerint is bántalmazásnak minősül. Ennél komolyabb oka is van rá: az evangélium üzenetét ferdíti el, Isten arcát torzítja el a gyerekei szemében.

A shebet, a “fenyítő bot” egyértelműen az autoritás (cselekvési jog) szimbóluma az Ószövetség egyes helyein. A gyermekneveléssel összefüggésben a shebet a szülői hatalom szimbóluma. A szülő felelőssége a gyermeke “fenyítése”, de nem mindegy, hogy ez mit jelent a szerző eredeti mondanivalója szerint.

Fenyítés: muwcar és towkechah

“Aki kíméli botját [shebet], gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti [muwcar].”
– Példabeszédek 13:24

“A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő [muwcar] bot [shebet] kiűzi belőle.”
– Példabeszédek 22:15

A fenyítésként fordított muwcar (ejtsd musszár) szóbeli kiigazítást és tanítást jelent; szó szerint egész pontosan azt, hogy “vitassuk meg együtt”. A zsidó kultúrában egyoldalú ismeretközlés helyett egy-egy téma megvitatásával, megbeszélésével, azaz érveléssel vezették rá az igazságra és tanították önállóan gondolkodni a fiatal “gyakorló felnőttet”, a na’ar-t.

Még egy serdülő esetében is az érte felelős felnőtt dolga tehát, hogy jelen legyen az életében, és megvédje a még naiv, tapasztalatlan és kellő belátással nem rendelkező fiatalt a saját felelőtlenségétől azzal, hogy odafigyel rá, kérdéseket tesz fel neki, és a beszélgetés (nem kioktatás) közben, érvelés útján rávezeti az igazságra. Ha valaki ezt elmulasztja, az azt jelenti, hogy a serdülő gyermeke nem elég fontos a számára (bibliai szóval “gyűlöli” őt).

“A bot [shebet] és a fenyítés [towkechah] bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára. Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. Fegyelmezd [yacar] fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne.”
– Példabeszédek 29:15-17

towkechah (ejtsd tókehá) szó is érvelés útján való bizonyítást, meggyőzést jelentett.

A yacar (ejtsd jasszar) fordításaként nem rossz a “fegyelmezd”, csak kissé homályos. Itt is szóbeli kiigazításról van szó.

Az alábbi mondatban mindkét korábban megismert fenyítő szó szerepel, de itt nem fenyítés, hanem intés és dorgálás a fordítás:

“Az Úr intését [muwcar] meg ne vesd, fiam, és dorgálását [towkechah] meg ne utáld! Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja [yakach], de mint apa a fiát, akit kedvel.”
– Példabeszédek 3:11-12

Még a yakach (ejtsd jakah) is azt jelenti, hogy közösen megvitat, meggyőz, helyreigazít – semmi köze az egyoldalú és rossz hangulatú dorgáláshoz vagy amire ennek hallatán gondolunk, a leszidáshoz.

Eszköztelenné válik a szülő?

Gondolom, az olvasó számára is kezd kiderülni, hogy a biblikus fegyelmezés meglehetősen eszköztelen, már ha elrettentő, a szavainkat foganatosító büntetőeszközöket akarnánk keresni. Ennek az az oka, hogy a bibliai időkben a nevelés közege mindvégig a bizalmi kapcsolat volt, ahol fenyegetésre és foganatosításra nem volt szükség. Odafigyelésre, személyes jelenlétre, törődésre, türelemre, a serdülők esetében pedig jó kérdésekre és valódi érvekre annál inkább.

tereles-kek-neveles

Valószínűleg a bibliai időkben is megesett, hogy valaki mások verésére használta a botot  (a hatalommal és az erővel mindig vissza lehet élni), de az önkényes erőszakoskodás már akkor is büntetőjogi következményekkel járt. A mózesi törvények sohasem biztattak gyermekek verésére. A hatóságok által a felnőttekre kiszabott botütések végrehajtása már nem a szülők dolga volt. Az egész Bibliában sehol nem találunk pozitív példát arra, hogy szülők gyerekeket vertek; a Példabeszédek botos igeverseinek tragikusan hibás értelmezése a gyerekek testi fenyítése – ami rongálja a kapcsolatot, és ezzel akadályozza, egyes esetekben el is lehetetleníti a gyerekek és főleg a serdülők nevelését, fegyelmezését.

A szülőt Isten hatalmazta fel (e jog és kötelesség szimbóluma a shebet) arra, hogy tanítsa és jó útra terelje a fiát (instrukció, korrekció); nem hagyhatja felügyelet, korrekció és vezetés nélkül, amíg éretlen, és veszélybe sodor másokat, vagy saját magát! Isten parancsa ellen vét az a szülő, aki a gyerekét neveletlenül hagyja, elhanyagolja – és az is, aki bántalmazza.

A hatalmát használó szülő megkötözi az ostobaságot

“A gyermek [na’ar = tizenéves fiú] szívéhez hozzátartozik [meg van kötözve] az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.”
– Példabeszédek 22:15

E példabeszéd (a maga idejében közmondás) sem azt jelenti, hogy a gyerek szíve tele van ostobasággal, ezért muszáj őt gyakran és alaposan elverni, hanem pont az ellenkezőjét. Az ostobaság (a vakon botorkálás, a bölcs belátás hiánya) az, amit az igazságban való nevelés “megkötöz” korlátoz, szabályoz. Ami meg van kötözve, az moccanni sem tud. Korlátozva van a működése. A jelentést visszaadó fordítás ez volna: “az éretlenségből adódó vakság meg van kötözve annak a fiatalnak (na’ar) a szívében, akit a szülő tanított és helyes útra terelt”. Az ostobaság (más magyar fordításokban bolondság vagy dőreség) héber fogalma csak felnőttekre vonatkozik, és az az elv tartozik hozzá, hogy az Isten igazságában felnevelt (folyamatosan tanított és a helyes útra visszaterelt) gyermek, mire nagyobb lesz, és felelőssé válik a saját döntéseiért, képes is lesz felelős döntéseket hozni: nem marad vak, rendelkezni fog az érettségre jellemző bölcs belátással, felismeri és elutasítja az ostobaságot. Erkölcsi megfontolások alapján képes dönteni, “bölcs” lesz és nem “ostoba”. Ugyanarról a koncepcióról van szó tehát, amiről az első zsoltár is szól:

“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.”
– Zsoltárok 1:1-3

A Példabeszédek 22:15 arra emlékezteti a szülőket, hogy a gyermeket addig kell figyelemmel kísérni, érveléssel, vitával, megbeszéléssel addig kell őt tanítani helyesen gondolkodni, és addig kell újra meg újra rávezetni a helyes útra, amíg fiatal és formálható. A kamaszkor előtt kell őket otthon, a családban megtanítanunk azokra az alapértékekre, főleg Isten igazságára, amiket kamasz és felnőtt korában mélyebben a gondolkodása részévé tud tenni, és használni tud a gyakorlatban is. A kamaszkor előtt kell vele megalapoznunk azt a teherbíró bizalmi kapcsolatot, amely lehetővé teszi, hogy a kamaszkor viharaiban is hozzánk forduljon, amikor útbaigazításra van szüksége.

Mózes és a shebet

A Kivonulás könyvében Mózes az égő csipkebokornál beszélget Istennel, amikor Isten azt parancsolja neki, hogy térjen vissza Egyiptomba, és vezesse ki népét a fogságból. Mózes visszakérdez: Mit csináljak, ha nem hiszik el, hogy Isten küldött engem (2Mózes 4:1)? Ekkor hívja fel Isten Mózes figyelmét a kezében tartott botra, amit kígyóvá változtat, majd visszaváltoztatja bottá, és így szól:

“Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.”
– 2Mózes 4:5

A bot szerepe itt az volt, hogy megmutassa, kicsoda Isten, akinek a felhatalmazásából vezeti Mózes a népet. Mózes kezében is az Istentől kapott vezetői felhatalmazás jelképe volt a bot.

A könyv 7., 8., 10. és 14. fejezeteiben Isten egy célból parancsolja meg Mózesnek és Áronnak a bot használatát:

“Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR…”
– 2Mózes 7:17

Miután megszabadultak az egyiptomi fogságból, Izrael népe szomjúságra kezdett panaszkodni a pusztában. Isten Mózest bottal a kezében állítja a nép elé – a bottal kellett ráütnie a sziklára, hogy víz fakadjon belőle (2Mózes 17:1-6). Így nyilvánvaló volt, hogy Isten hatalmából cselekszik Mózes, nem neki vannak szuper képességei.

Gyermeknevelés és a “fenyítő bot”

Egyértelmű, hogy a bibliai bot nem a büntetés eszköze (noha mi büntetésre gondolunk, amikor a fenyítés szót olvassuk), és az is világos, hogy fontos szerepe van a nevelésben. Isten a botot arra használta, hogy megmutassa hatalmát a gyermekeinek, és hogy hitelesítse Mózes vezetői felhatalmazását: a bot azt jelképezte, hogy Mózes nem a saját kényére-kedvére, hanem Isten felhatalmazására cselekszik.

Volt idő, amikor a bottal ütnie kellett (a sziklát, nem egy embert), és volt idő, amikor bottal a kézben (Isten felhatalmazásának birtokában) egyszerűen ki kellett mondania Isten szavait.

shebet-03

Egy pici gyerek számára még magától értetődő, hogy követi és utánozza a szüleit – egy hároméves kisgyerek magától, ösztönösen igyekszik szót fogadni annak, akihez függő viszonyban kötődik (ld. Kapcsolatra épülő nevelés). A kamasz viszont, aki már kezd képessé válni arra, hogy tettei következményeit belássa, maga választ a jó és a rossz között; azt is megválasztja, kit követ és kit nem. Neki ugyanúgy tisztában kell azzal lennie, hogy a szülei nem a saját önkényes kívánságaik szerint próbálják őt igazgatni, hanem Isten felhatalmazásából, mint ahogy a népnek is tudnia kellett, hogy Mózes nem a saját kényére-kedvére, hanem Isten felhatalmazására cselekszik.

A “fenyítő bot” szó szerinti fordításban a korrekció, azaz a helyreigazítás, a megjobbítás botja. Az Újszövetségben a “teljes Írás” a megjobbítás eszköze:

“A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”
– 2Timóteus 3:16

A “teljes Írás” akkor a megjobbítás eszköze, amikor annak a szájából hangzik el, aki másokat Isten felhatalmazásából vezet – pl. a tiédből, kedves Édesapa és Édesanya!

A bot rendeltetése: védelem, helyreigazítás

shebet-01

A “fenyítő botot”, helyesebben a helyreigazítás botját a rendeltetésének megfelelően kellene használni, ahogy a pásztor: a juhok védelmére.

Isten felhatalmazott a gyerekeim vezetésére, mivel szülő vagyok – de attól még tökéletlen ember maradtam. Megtörténik tehát, hogy rosszul képviselem az Urat, és visszaélek Tőle kapott hatalmammal, ahogy Mózes is, amikor Isten parancsától eltért, és önszorgalomból is megütötte a sziklát. Istent azonban ez nem akadályozza meg abban, hogy áldást adjon a gyerekeimnek, ahogy Izrael népének is fakasztott vizet a sziklából. És ahogy Mózes életében is volt következménye az engedetlenségnek (nem ő volt az, aki végül bevezette a népet az ígéret földjére), ha szülői felhatalmazásommal visszaélek, velem is megtörténhet, hogy nem vezethetem a gyerekeimet oda, ahol Isten áldása vár rájuk.

Mindezek fényében érdemes újra figyelmesen elolvasni a Példabeszédek könyvének a bot használatára biztató verseit (ld. fent)! Fontos, hogy komolyan vegyük és nevelési gyakorlatunk részévé tegyük őket. De mielőtt cselekszünk, értsük meg, mit jelentenek.

Befejezésül álljon itt egy megfontolandó idézet a Példabeszédek könyvéből:

“Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal!”
– Példabeszédek 25:23

ismerd-meg-kek-neveles

Kapcsolódó írások:

Mit jelent nevelni?
Mi történik, amikor megfenyíted a gyerekeidet?
Mitől lesz a gyerek engedelmes?
Fegyelemmel és intéssel – korlátok és határok
A Biblia szerint nem kellene mégis fenyíteni és büntetni a gyereket?
A kereszt – Isten olyan világot akar, amelyet a kegyelem működtet, nem az érdem

A fegyelmezésről

________________________
Felhasznált irodalom

  • Dr. Timothy S. Laniak, While Shepherds Watch Their Flocks, (2007) – innen valók a szép színes képek is.
  • Teresa Whitehurst: How Would Jesus Raise a Child? (Revell, 2007)
  • Samuel Martin: Thy Rod and Thy Staff They Comfort Me (2006)ingyen letölthető pdf 
  • Crystal Lutton: Biblical Parenting (2002), Grace-Based Living (2013)
  • Ted Hildebrandt: Proverbs 22:6a: Train Up a Child? Grace Theological Journal (1988)
  • Clay Clarkson: Heartfelt Discipline (2014)

TOVÁBBI OLVASNIVALÓ MÁS HELYEKRŐL A TÉMÁBAN:

A fentiekkel kapcsolatos ellenvetések:

Hogy miért ajánlom? Leginkább azért, mert az ellenérvek átgondolása (és úgy általában a gondolkodás) egészséges és hasznos dolog.

Remek angol nyelvű cikk a témában, még több bibliai héber szóval:

ÚJ! Balavány György riportsorozata a 24.hu-n:

1. Majd akkor szeretlek, ha megérdemled (2017-01-21)

Bár a súlyos gyermekbántalmazást nemcsak a törvény, hanem a társadalom is elítéli, a többség szerint a pofon és a fenekelés néha belefér. A téma kutatói szerint nagyon nem. A sorozat első részében Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő véleményét ismerhetjük meg.

2. Apám nem ütött, anyám verhetett agyba-főbe, nem érdekelt (2017-01-22)

A sorozat második részében bántalmazók és bántalmazottak szólalnak meg. Mindannyian kérték, hogy a kilétüket tartsuk titokban.

3. Ezt a traumát nem lehet kinőni (2017-01-23) …csak nehéz, hosszadalmas munka árán lehet kigyógyulni belőle, többnyire felnőttként.

A sorozat harmadik része a velem készült beszélgetés kivonata. A testi fenyítés nemcsak veszélyes, de a Biblia sem igazolja.

Fenyítő bot” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A gyereknevelés témájában sok jó gondolatról írtál, de itt szerintem eltávolodtál a Bibliától az alábbiak miatt. 1. A “gyermek” szó héber megfelelője (na’ar), amely kb. 240-szer szerepel az Ószövetségben, vonatkozhat csecsemőkre (pl. Sámsonra [Bír 13,5], ill. Dávid pár napos gyermekére [2Sám 12,16]) és kisgyermekekre (pl. a “szűz” jót és rosszat még nem ismerő fiára [Ézs 7,16] és Ézsaiás próféta beszélni még nem tudó fiára [Ézs 8,4]), kisebb-nagyobb fiú- és lánygyermekekre és szolgákra is (ld. Strong-szótár).
    2. A “bot” szó héber megfelelője (“sebet”) a Példabeszédek szerint “az engedetlen hátára” (10,13) és “az ostobák hátának” (26,3) való. A Példabeszédek könyve meglehetősen sokféle témáról ejt szót, melyek között kétségkívül szerepel a (gyermek)nevelés, a fegyelmezés is (22,6). Többnyire persze a (kis)gyerekeknél idősebbeknek (-ről) szól, és szerintem nem lehet belőle kiolvasni konkrét útmutatást a fenyítés megfelelő eszközére és korhatárára vonatkozóan (mint ahogy más igeversekből sem), de általános elvként távolról sem cáfolja, sőt megerősíti a testi fenyítés helyénvaló voltát – sok más igével összhangban.
    3. Az 5Mózes 25,1-3-ban pl. Isten rendelkezik a botbüntetés alkalmazásáról, másutt pedig maga alkalmazza a fenyítést (mint tudjuk, sokszor nagyon is húsba vágóan). Az Ószövetségben gyakran testi halállal büntette a súlyos engedetlenséget. A példát is statuáló szigorú büntetést általában népére bízta törvényében, de nemegyszer maga hajtotta végre (pl. az egyiptomi tíz csapás, Uzzá [2Sám 6,1-13], Dávid és Betsabé első gyermeke [2Sám 12,7-18], valamint jó néhányszor Izráel esetében [pl. 4Móz 11,32-34; 14,36-38; 17,10-14; 25,6-9]). Utóbbira az Újszövetségben is látunk példát (Anániás és Szafira halála, ApCsel 5,1-11). Jézus kötélből csinált korbáccsal űzte ki a templomból a kereskedőket (Jn 2,15). Isten a Zsid 12,5-11-ben fenyítésének célját is megnevezi, a szülői fegyelmezéshez hasonlítva azt (vö. Zsolt 89,31-34): “‘Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.’ Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

    • Kedves Robi! Köszönöm, hogy ilyen hosszan és alaposan kifejtetted a véleményedet… és engedd meg, hogy ne értsek Veled egyet. Érveidre a rövid válasz maga az evangélium: Isten Fia, Jézus Krisztus a kereszten elszenvedte a bűneink büntetését helyettünk. A Róma 8 ezt szép részletesen kifejti. Te jól tudsz angolul: testi fenyítés témában figyelmedbe ajánlom Samuel Martin könyvét: Thy Rod and Thy Staff They Comfort Meitt ingyen letölthető a pdf változat!

  2. Nagyon jó, hogy megírtad ezt a bejegyzést! A Kéknevelés oldal is nagyon sokat jelent számomra. Annak idején, mikor odataláltam, nagyon felszabadító volt számomra, mert sose tudtam azonosulni a gyerekek elfenekelésének gyakorlatával, habár a magyar keresztény irodalom nagy része fennen hirdeti. 😦 Abban az időben olvastam ezt az 5 oldalas bejegyzést is: http://aolff.org/spare-the-rod Nagyon érdekes, mert végig megy a Péld 23,13-14 minden egyes héber szaván. Lényegében arra jut, mint te, néhol kevésbé részletesen ír, mint Te, néhol meg bővebben (pl. megnézi a “muwcar”, “muwth”, “natsal”, “nephesh” jelentését is). Gondoltam, hátha érdekel a cikk.
    Én pedig ezt nagyon köszönöm!!!

    • Réka, köszönöm a bíztató szavakat és a linket! Én is kedvelem az Arms of Love oldalt (Crystal Lutton a szerzője); minden angolul tudónak ajánlom.

Hozzászólások lezárva.