Önazonosság? Kivagyok…

gyöngyszem a kagylóbanAmikor Krisztusban az identitásomat keresem, akkor a SAJÁT céljaimra használom Őt; ÉN vagyok a fókuszpont, nem Krisztus. Talán előbb nem magamat kellene keresnem, hanem a haza vezető utat…

“Találd meg az identitásodat Jézusban!” – hallom egyre gyakrabban. Új női bibliaóra, akarom mondani “életvitel-edzőprogram” indul a mi nagy jelentőségünkről. Mennyire más szemmel nézem majd a világot, ha megtudom, hogy értékes vagyok, fontos vagyok, számítok… igazgyöngy vagyok, akiért Jézus mindenét odaadta. Pedig tényleg:

“Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.”
– Máté 13:45-46

Jézus szemében valóban értékes gyöngyszem vagyok, akiért lemondott a mennyei dicsőségről, és vállalta a kereszthalált. Ez az életvezetési tanácsadói megközelítés éppen ezért is tűnik méltatlannak. Jézus nem azért lett emberré, nem azért volt helyettem engedelmes Istennek, nem azért halta az én halálomat, és nem azért támadt fel nekem is új életet szerezve, hogy elégedettebb legyek MAGAMMAL.

Egyik nap arra hívják fel a figyelmemet, hogy ideje volna összeszednem magam, és végre bölcs, szelíd, alázatos, tisztaszívű, vendégszerető, szorgalmas, az igazság mellett bátran kiálló nővé… bocsánat, “asszonnyá” válnom Isten dicsőségére, akárcsak a Példabeszédek 31 derék asszonya. Szelíd és csendes lélek. Szolgál, és áldás a környezetében.

Másnap viszont arra emlékeztetnek, mennyire nem jó, ha az “azonosságom” a teljesítményemtől függ. Nem “szellemi” ez a nagy igyekezet, ez a teljesítményközpontú hozzáállás. Nemcsak Isten gyermeke vagyok, hanem mint ilyen, egyenesen királylány… és meg kell tanulnom békességre jutni ebben. Kell! Mert különben.

Nekem azért ez fura egy kicsit. A jó zsaru-rossz zsaru taktikára emlékeztet. A keresztény azonosságban való békesség kötelezettsége pedig már-már nagyobb tehertétel, mint a korábbi szigorú intések a “kegyességre”.

repa-bot-szamar-flHogyhogy? Nos, szerintem akár répa napom van, akár bot napom, amíg ebben a kötelességteljesítő mezőben ingázom, a napom (úgy is fogalmazhatnék, hogy a keresztény életem) így is, úgy is RÓLAM szól! Vagy arról, hogy ki tudok-e hozni MAGAMBÓL elég keresztényi magatartást, vagy arról, hogy elő tudok-e bányászni MAGAMBÓL elég belső békét ahhoz, hogy jól érezzem MAGAM.

Hát persze, hogy nem, hiszen nincs bennünk semmi jó (Zsoltárok 14:3; Róma7:18)! De azért igyekezzünk! Különben mi különböztetne meg a “világtól”?

Micsodamicsoda?

Jézus megváltó műve mélyebb ismeretének hiányában az efféle kurzusok fogyasztója saját képzeletére kénytelen hagyatkozni, hogy fogalmat alkosson ÖNNÖN „keresztény azonosságáról”. Az igeversek is jellemzően úgy vannak felsorakoztatva, hogy MAGAMMAL kapcsolatban öntsenek el meleg érzések. A mai édes zsoltáridézet segít lenyelni és megemészteni a Példabeszédek 31 tegnapi keserű piruláját.

Mi is a baj ezzel?

Nos, amikor Krisztusban az identitásomat keresem, akkor a SAJÁT céljaimra használom Őt; nevezetesen arra, hogy jobban érezzem magam a SAJÁT bőrömben, elégedettebb legyek MAGAMMAL… azaz RÓLAM szól a dolog, ÉN vagyok a fókuszpont, Krisztus a segédeszköz. Pedig az egészséges (és biblikus) az volna, ha identitásom csupán folyománya, járulékos haszna volna annak, hogy egy lettem Krisztussal.

Jól esik például, amikor a férjem elárulja, milyen fontos vagyok neki. A kapcsolatunk járulékos hasznai közé tartozik ez is. De ha számomra az a házasságunk célja és legfőbb funkciója, hogy újra és újra kinyerjem belőle azt a bizonyos érzést, akkor érzelmi szempontból önérdekvezérelt haszonleső vagyok. És ha folyton keresem, esetleg ki is követelem tőle azt a biztonságot, ahelyett, hogy adottnak venném és egyszerűen bíznék benne, az mindig visszafelé sül el. Ráadásul minél inkább én kényszerítem ki a megerősítő szavakat – “persze, hogy szeretlek, drágám!” –, annál kevésbé meggyőző.

Ismersz valakit, aki úgy tett szert Krisztusban gyökeredző, sziklaszilárd identitásra, hogy önmagát, a “önazonosságát” kereste? Én még nem. Azért nem, mert pszichológiailag nem is lehetséges.

Ugyanis nem győz meg igazán, ha a tükör előtt mondogatok magamnak bíztató szavakat: “elég jó vagy, elég okos vagy, szeretnivaló vagy, nincs is kockafejed.” Pszichológiai szempontból az ilyesmi ugyanolyan alacsony hatásfokú akkor is, amikor még Isten aláírását is odabiggyesztem a nyomaték kedvéért. A lelkem mélyén tudom, hogy nem Isten szól hozzám, hanem magamban beszélek.

Homokra is lehet persze építkezni, de nem túl okos dolog.

A pszichés alapon kialakult istenkép szüleinkhez, meg hozzánk hasonlít. Ha nem nézünk bele mélyen Isten Igéjébe, akkor elfelejtjük a tróntól megfosztani képzeletünk istenét, aki – mily meglepő! – éppen úgy gondolkodik rólunk, ahogy mi is magunkról. Amikor tehát a szívmelengető gondolatok alá Jézus nevét írjuk, a lelkünk mélyén nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a saját reményeinket próbáljuk valóra váltani.

Szükséged van jó önértékelésre? Magadra akarsz találni? Feledkezz meg magadról! Jézus legalábbis ezt tanította:

“Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”
– Máté 10:39

Ha MAGADAT, a saját identitásodat keresed, nem fogod megtalálni. El vagy veszve; először tehát nem magadat kellene keresned, hanem a haza vezető utat. A jó hír: Jézus otthonról, az igazi hazánkból jött ide utánunk, hogy megtaláljon minket, elveszetteket.

“Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”
– Lukács 19:10

Nem neked kell megkeresned és megtalálnod magadat – Jézus azért jött, azért lett emberré, mert magára vállalta, hogy megkeressen és megtaláljon. A feladat nagyobb és véresebb, mint gondolnád. Ő az egyetlen, aki alkalmas rá. Te minden szabad percedet belefecölheted, és csak a felszínt fogod kapargatni. Egyik kapcsolatból ki, a másikba be… egyik önismereti csoportból ki, a másik önfelfedező bibliaórába be… és mégsem találod meg magad. Végtelen mélységű kút a lelked.

örömében felvesz a válláraJézus viszont onnan jön, ahonnan elvesztél, és tudja, hova kell utánad mennie. Megtalál, és felvesz – befogad a saját életébe. Ahogy a kereskedő megtalálja az igazgyöngyöt. És ahogy a pásztor megkeresi az elkóborolt bárányt, kiszabadítja a tüskés bokorból is, amibe beleakadt, és felveszi a vállára örömében. A pásztor vállán pihenve talál haza – és önmagára is – az elveszett bárány.

“Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.”
– Lukács 15:4-7

Amikor vélt biztonságom úgy szalad ki alólam, hogy nem is érek földet… Amikor Jézus megragad és levesz a lábamról, de annyira, hogy a lábam a levegőben kalimpál – akkor vagyok meg. A Pásztor (“örömében”!) felvesz a vállára – és akkor vagyok jó helyen. De az egészhez semmi köze az ÉN nagy önazonosság-keresésemnek. Hiába keresem MAGAMAT. Jézus az, aki megkeres, és meg is talál.

Szeretnéd a Pásztort megismerni, aki örömében a vállára vesz? Akkor Őrá figyelj! Arra, ahogy Ő keres és meg is talál téged. Nyisd ki a füled, és tárd ki a szíved, hogy meghalld az érkezéséről szóló híreket, a szabadításáról szóló híreket, és a haláláról, meg a feltámadásáról szóló híreket. Jézus szavait a Biblia lapjairól a Lélek eleveníti meg előtted. Hogyan? Mikor? Miközben keresed Őt.

Nem az a lényeg, hogy te ki vagy, hanem, hogy ki Jézus.

Nem a te szereped az sem, hogy eljátszd az önfeláldozó jó mártír szerepét. Nem azért érdemes abbahagynod a magad körül forgást, mert Jézus önmaga körül forog, neked pedig az ő egoizmusához kell csatlakoznod (jól van, helyesen cselekedtél). Nem erről szól a Krisztus-központú élet! Azért volna jó elengedned ezt az önkeresés-dolgot, mert nem vagy jó benne. Nem a te méreteidre szabott a feladat. Bízd Jézusra – Ő az, aki ért hozzá, és Ő tényleg azt akarja, ami neked jó. Jézus jó. Elhiszed? Annyira, hogy akár meg is bízhatnál Benne. Minél többet meglátsz önátadó szeretetéből, annál kevésbé leszel ráutalva a teljesítményeidből összekovácsolt identitásodra.

Időnként panaszkodni volna kedvem: érezni szeretném Isten szeretetét, de nem megy. És ezzel máris magamra osztom a szegény áldozat szerepét. Annyira próbáltam, de Isten szeretete nem érintett meg… szegény én! Azt gyalázom meg ezzel, aki a halált is vállalta értem. Nem az a baj, hogy nem értem eléggé, mennyire szeretetre méltó vagyok ÉN; az a baj, hogy nem értékelem eléggé JÉZUS véresen komoly szeretetét.

Talán tényleg nem vagyok elég szeretetre méltó. Talán csak nem érzem magamat elég szeretettnek. Az igazság akkor is az, hogy Isten mélységesen, teljesen, feltétel nélkül szeret. Jézus – kegyelemből –  a halálon is átgázolt értem, hogy megkeressen. És megtalált. A kegyelem, a kharisz örömből fakadó megbocsátás, meg nem érdemelt ajándék. Jézus örömében vett fel a vállára, és fogadott be a saját életébe.

Nem az a kérdés tehát, hogy kellőképpen szeretetre méltónak, vagy szeretettnek tartom-e MAGAMAT. Az a kérdés, hogy ismerem-e Jézus szerető természetét – irántam való szeretete jelének tartom-e a keresztet. Ha Őt keresem, megtalálom magamat is. Ha magamat keresem… a keresgéléssel is sokáig jól el lehet lenni. Csak nem érdemes.

“De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”
– Máté 6:33

Más, mégis hasonló:
Fogyasztói értékrend: a semmit meg nem tagadás világa
Egészséges önértékeléssel rendelkező gyerekek
Szeretett gyermekem vagy, akiben gyönyörködöm!