Családi szabályok 1

Minden gyerekes család életét megkönnyíti, ha érvényben van egy ennyire egyszerű családi szabályzat.

– Fegyelmezzek, vagy büntessek?
– Miért, van különbség?
620531k4433

A neveléssel kapcsolatban az egyik legkényesebb kérdés – és nemcsak gyerekeink születése előtt, hanem menet közben is – a fegyelmezés kérdése. Mi a megfelelő (egészséges, építő, hatásos és etikus) fegyelmezési módszer?

Szükséges-e a testi fenyítés? Vagy cseréljük le kiállítós büntire? Minden engedetlenségre a fenekes a megoldás? Vagy soha, semmilyen módon nem szabad megütni a gyereket? Még a testi fenyítés hívei sem értenek egyet mindenben. Elég lehet kézzel odalegyinteni? Vagy tanácsosabb valamilyen eszköz használata? Lehet a modern kiállítós bünti a hagyományos fenekes megfelelő alternatívája?

bunti-01

Egy ideje úgy gondolom, hogy nem a fenekes vagy a kiállítós bünti a legfőbb kérdés, ha fegyelmezés ügyben akarunk zöld ágra vergődni. A kérdés nem az, hogy milyen módszerekkel büntessük, hanem, hogy miként fegyelmezzük a gyerekeinket? Az igazi kérdés, hogy büntetni, vagy fegyelmezni akarunk-e.

A fegyelmezés ugyanis nem büntetést jelent. A kicsi gyereknek is szüksége van arra, hogy rend legyen az életében, és aki a rend fenntartására még nem képes, annak ebben segítségre van szüksége. A fegyelmezés a rend fenntartása a biztonságos kapcsolat közegében, az önfegyelemre még nem érett gyerek életében. Olyan bánásmód, amely megerősíti benne a jót, és támogatja az éretté válás folyamatát. Az érettség teszi majd képessé a megfontolt és erkölcsileg helyes magatartásra.

Fegyelmezett viselkedést persze félelemkeltő módszerekkel is el lehet érni, de a nevelés célja nem az azonnali jó viselkedés, hanem az érett ember a maga idejében.

Nem könnyű kicsi gyerekeket előre segíteni a fejlődésük útján. Sok-sok türelmet, odafigyelést és a saját kényelmünkről való lemondást igényel. Sokkal, de sokkal könnyebb őket elfenekelni, vagy elvenni előlük az ennivalót, amit a figyelmeztetés ellenére szétmaszatoltak az asztalon. Amikor nem bírunk velük, könnyebb a szobájukba küldeni őket, hogy gondolkozzanak el azon, amit csináltak. Könnyebb őket egy hétre eltiltani az esti mesétől, a biciklizéstől, vagy a számítógép használatától. Még jól is esik mindezt felemelt és kissé ijesztő hangon előadni – akkor kellőképpen meg is szeppennek, mi pedig valamennyit kiadhatunk a bosszankodásból.

Ezek a dolgok akkor érnének valamit, ha általuk nemcsak átmeneti időre tennénk szert némi nyugalomra, hanem valami jót, igazat, fontosat és hasznosat tanulnának a gyerekeink. Minden nevelési módszer annyit ér, amennyire a jó irányába formálja a gyerekünk jellemét. Azt is érdemes bekalkulálni, hogy a kicsi gyerek még nem képes olyan elvont gondolkodásra, amilyet néha elvárunk tőle. Ha nem egyértelmű a számára, amit mondunk, vagy csinálunk, nem feltétlenül úgy értelmezi a kérésünket, vagy a következményekből levonandó tanulságot, ahogy az a mi fejünkben evidens.

Ha pedig olyan következményeket alkalmazunk, amiből nem tanul semmi jót, akkor nem fegyelmezünk, csak büntetünk. Ha valóban fegyelmezni szeretnénk a gyerekeinket, akkor nem a rosszaságokra, hanem a tanítható pillanatokra kell vadásznunk – az olyan lehetőségekre, amikor alkalmunk nyílik valamit tanítanunk az életről.

tekintélyelvű nevelésAmikor a gyerekeim kicsik voltak, a nevelési gyakorlatom fegyelmezés része a kutyaidomításhoz hasonlított: a nemkívánatos viselkedés kioltására, és a kívánatos megerősítésére törekedtem. Ezek közül is a kioltás volt többször napirenden. Amikor valami olyat csináltak, amiről le akartam őket nevelni (és elsősorban a “tudatos” engedetlenséget tartottam ilyennek), rendszerint vagy elfenekeltem őket, vagy elvettem tőlük valamit, ami kedves volt a számukra. Egész jól működött – de azért néhány élethelyzet meggyőzött róla, hogy nem mindenben olyanok, mint a kutyák (és ezt úgy mondom, hogy mind a mai napig odavagyok a kutyákért… is).

Ahhoz, hogy ne csak a viselkedésüket idomítsam, hanem a szívük állapotára hasson, amit teszek, és a hosszú távú érettségüket segítsem elő, szükségem volt több találékonyságra, a gyermeki fejlődés és a bibliai igazság összefüggéseinek mélyebb átgondolására, és talán még jobb kommunikációra is.

Azt is fokozatosan értettem meg, hogy a konfliktusokat ne kigyomlálandó bűnnek tekintsem, hanem lehetőségnek arra, hogy jobban megértsem, mire van szükségük a gyerekeimnek, és hogy szerethetem őket jobban.

Egyszerű és lényegre törő szabályok

A kicsi gyerekek nem tudnak lépést tartani 15 szabállyal, annak az elvárásnak pedig egyáltalán nem tudnak megfelelni, hogy fejlett érzékkel belássák, mi a különbség a helyes és a helytelen viselkedés között. Nem tud a kegyelemre alapozva működni az a család, ahol a kicsik számára bonyolultak a szabályok, vagy ahol kimondatlan elvárásoknak kell megfelelniük. Nehezen is tudjuk nekik elmagyarázni, miért nem volt helyes egy-egy viselkedés, ha az irányadó mértéket a családban nem jeleníti meg néhány könnyen áttekinthető és mindenki számára megjegyezhető szabály.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, két szabály volt nálunk érvényben:

  1. Csináld meg, amit a Papa, vagy a Mami mond.
  2. Beszélj a saját hangodon (ez azt jelentete, hogy nem kell hisztizni, nyafogni, vagy ordibálni; minket, felnőtteket pedig arra emlékeztetett, hogy halljuk is meg, amit a gyerekek a saját hangjukon mondanak).

Ezek a szabályok megfeleltek az áttekinthetőség kívánalmainak, egyszerűbbé tették a konfliktusokat, és sokat segítettek a közös nevezőre jutásban. A hozzájuk tartozó bibliai alapelvek:

  1. “Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek mindenben…”
  2. “Tiszteld apádat és anyádat…” (Efezus 6:1-2)

Ha a mai eszemmel visszamehetnék abba az időbe, akkor így módosítanám a családi szabályokat:

  1. Szeresd Jézust (neked is az legyen fontos, ami neki).
  2. Szeresd a többi embert.
  3. Csináld meg, amit a Papa, vagy a Mami mond.

Bibliai alapok:

  1. “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat.”
  2. “A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22:37-39)
  3. “Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek mindenben…” (Efezus 6:1)

Azt hiszem, minden család életét megkönnyíti, ha érvényben van egy ennyire egyszerű családi szabályzat. A hétköznapi tettek megítélése sokkal egyszerűbbé válik, ha léteznek a család minden tagja számára érthető és érvényes szabályok.

Amikor a gyerekeid fegyelmezésére kerül sor, értékrendet is átadsz nekik, amikor azt mondod

– Kicsim, összesen három szabály van a családunkban.

Ezután szépen elmagyarázhatod neki, hogy amit éppen tett, az melyik szabályt sértette meg. Vagy, ami mégjobb: ha megkérdezed, hogy megsértette-e valamelyik családi szabályt, és ha igen, akkor vajon melyiket? Ezzel arra is fokozatosan rávezeted, hogy az életben azzal foglalkozzon, ami igazán fontos, és a megfelelő sorrendben. Rövid időn belül több-kevesebb pontossággal ő maga is meg tudja majd mondani, hogy melyik szabály megsértéséért csíptük nyakon éppen.

csaladi-szabalyok

Ilyen kevés szabállyal a kicsi is elboldogul, ha elég sokszor hallja; 15 szabály áttekinthetetlen volna a számára. Ha végiggondolod, mi az, ami az értékrendednek mmegfelelően fontos, és az egészet leegyszerűsíted két, vagy három érthető szabályra, akkor azokban a bizonyos tanítható pillanatokban azt tudod tanítani, ami fontos. Könnyebben meg tudod értetni a gyerekeiddel, hogy mit vársz tőlük, és miért. Egy gyakorlati példa:

Ajtócsapkodás

Tegyük fel, hogy a hétéves kisfiad puffogva vonul ki a szobából, és hogy nyomatékot adjon a véleményének, az ajtót jó hangosan bevágja maga mögött. Mit csinálsz ilyenkor?

A fentieket alkalmazva így is lehet:

Anya kinyitja az ajtót, és (a saját hangján, nem dühöngve) ezt mondja:
– Ákos, úgy hallottam, hogy becsaptad az ajtót. Ha így bánsz vele, be is törhet, és akkor Anyának és Apának többlet munkába telik, hogy megjavítsuk. Azt hiszem, gyakorolnod kell az ajtó becsukását. Tudod mit? Nyisd ki és csukd be az ajtót szépen, úgy, ahogy kell, egymás után 25-ször. Számold hangosan, hogy mi is halljuk. Ha ezt meg tudod csinálni, és ezzel megmutatod, hogy képes vagy az ajtót rendesen becsukni, akkor nem lesz rá szükség, hogy levegyük.

A gyakorlást követően anya még megkérdezi Ákost, hogy melyik családi szabályt szegte meg az ajtó becsapásával. A másodikat: “szeresd a többi embert”. Az ajtó becsukása huszonötször a szabálysértéssel logikusan összefüggő tanulságos kellemetlenség volt, amit a pedagógiai szakirodalom “logikus következmény“-nek hív. Valószínű, hogy Ákos emlékezni fog rá, és máskor nem lesz kedve ajtócsapkodással kifejezni, hogy mennyire mérges.

Kapcsolódó:
Családi szabályok 2 – Törvény, vagy kegyelem?
Mitől lesz a gyerek engedelmes?
Büntetés helyett szeretet?
Gyermeked nevelését egy sor szabály határozza meg?
Az irányadó mérték
KEGYELEM A NEVELÉSBEN c. sorozat

Családi szabályok 1” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Székesfehérvári Baptista Gyülekezet | Családi szabályok

Hozzászólások lezárva.