Engedelmesség

Fogalmak szótára » szócikk: engedelmesség

Mindannyian törvények és hatalom alá vetve élünk. A gravitáció is hat ránk, akár tetszik, akár nem; ugyanígy az emberi együttélés írott és íratlan törvényei is korlátozzák szabadságunkat, akár tetszik, akár nem. A gravitáció alól csak az űrben vagyunk szabadok – az emberi együttélés törvényei alól pedig akkor, ha szakítunk a társadalommal. Az abszolút szabadság viszont összeegyeztethetetlen az élettel.

Engedelmesség = önként engedek, hogy együttműködhessünk

A kölcsönös engedelmesség tánca

A kölcsönös engedelmesség tánca

Ahhoz, hogy emberek együtt tudjanak működni – hogy pl. két ember élvezni tudja a teniszezést – meg kell egyezniük abban, hogy milyen közös szabályoknak vetik alá magukat. Ez az önkéntes önalávetés is engedelmesség. Nem kell ahhoz szolgalelkűnek lenni, hogy betartsuk a teniszjáték szabályait. Ha viszont nem vagyunk hajlandók engedni, senki nem fog velünk játszani. Alkalmatlanná válunk a közös játékra, és az együttélésre is.

Az együttműködés előfeltétele az önalávetés, más szóval az engedelmesség. Lényegét a magyar nyelv szépen kifejezi azzal, hogy az enged szótőből képzi a fogalmat.

A zenekar játékából akkor lesz zene, ha a saját hangszerén a saját szólamát mindenki a karmesterre és egymásra figyelve játssza. Akkor tudunk egymással táncolni, ha egymásra hangolódunk, figyelünk egymás jelzéseire, és ha a vezetésért való hatalmi harc helyett ugyanannak a zenének a ritmusára, összhangban, de másképp mozogva táncoljuk el a saját “szerepünket”.

A gyermeki engedelmesség nem erkölcsi érték, hanem ösztön

A gyerekekben az a különleges, hogy feltétel nélkül szeretnek és bíznak. Olyanok akarnak lenni, mint azok, akiket szeretnek és akikben bíznak, ezért követik és utánozzák őket. Alaptermészetük az utánzás. Bíznak és utánoznak.

A gyerek elemi szükséglete a személyes kötődés minden életkorban. Ösztönösen hallgat azokra, akikhez kötődik, és ellenáll azoknak, akikhez nem kötődik! A pici gyerek veleszületett adottsága, hogy bízik az anyában (abban a személyben, aki általában vele van és gondoskoik róla). A közelében igyekszik maradni, a kedvét keresi, és utánozni próbálja. Minden gyerek tehát ösztönösen és önként engedelmes.

De nem azt utánozza, aki jó példával jár elől, és nem is azt, aki a legszorosabb vérségi kapcsolatban van vele. Az ilyesmit nem tudja a pici gyerek ösztönből. Azt utánozza, akihez kötődik. Ahhoz tud kötődni, akivel sokat van – akár hús-vér ember, akár egy tévéműsor, vagy ismerős történet szereplője. Arról vesz mintát, akinek a társaságában az idejét tölti. Ezért is olyan súlyos a társadalmi következménye annak, hogy a mai gyerekek többsége felnőttek híján az osztálytársakra, vagy a filmek és videojátékok szereplőire viszi át a kötődési igényét. Ezekről a szereplőkről vesz mintát a viselkedéséhez is. Az óvodások és a kisiskolások gyerekközösségeiben viszont kegyetlen farkastörvények uralkodnak. Kőkemény hatalmi hierarchia alakul ki közöttük, akárcsak az állatok világában. Akárhol is helyezkedik el egy ilyen hatalmi rangsorban a kisgyerek, pusztító hatása van a személyiségére és az érzelmi egészségére. Egész társadalmunkra nézve felbecsülhetetlen következményekkel jár a ma mindenütt normálisnak hitt életkor szerinti szegregáció: az, hogy a gyerekeink a hozzájuk hasonló korú gyerekek társaságában töltik szinte minden idejüket. Éretlen gyerekek nevelnek éretlen gyerekeket.

Minden gyerek engedelmes tehát. Utánoz, követ, és bízik. Csak az nem mindegy, hogy ki a kötődésének, és ezzel együtt az engedelmességének a tárgya. Azt hiszed, hogy meg kell tanítanod engedelmeskedni a gyerekedet; pedig engedemeskedik ő, csak éppen nem neked, és nem az általad képviselt irányadó mértéknek, hanem a kortársainak: a többi kialakulatlan személyiségű gyerekeknek.

kortárs-orientáció: engedelmes a gyerek, csak nem a szüleinek

kortárs-orientáció: engedelmes a gyerek, csak nem a szüleinek

Nem öntörvényű és nem engedetlen. Aláveti az akaratát és elfogad egy értékrendet. Tud engedelmeskedni. Tud szót fogadni. És teszi is minden nap. Azoknak az értékrendjéhez, szokásaihoz és életmódjához igazodik, akikkel együtt van egész nap, akikhez kötődik… akiknek odaadta a szívét. A szülő-gyerek kapcsolatban a szülő szerepe a gondoskodó vezetés, a gyerek szerepe pedig az engedelmesség. Az engedelmesség azonban nem erkölcsi érték, és nem is teljesítmény, amit tanítani és számonkérni kell. Az engedelmesség minden gyerekből természetesen fakad. A gyerekeinket azzal tarthatjuk tehát engedelmességben, ha ápoljuk velük a személyes kapcsolatunkat. Ezzel előzzük meg, hogy bennünket szem elől tévesztve másnak ajándékozzák a szívüket.

A bizalomra épülő személyes szülő-gyerek kapcsolatban természetes a gondoskodó-elfogadó viszony (a természetes hierarchia); élő kapcsolat nélkül viszont minden utasítás és oktatás ellenállásra készteti a gyereket. E veleszületett (tehát Isten által beprogramozott) ösztönös ellenakarat funkciója az, hogy a gyerek azt kövesse, aki felelős érte és gondoskodik róla.

Az ember szinte élete kezdetétől érzi a biztonság és az önállóság iránti kétféle igény között feszülő ellentétet. A kisgyermek kezdeti öszönös engedelmessége a biztonságát szolgálja. A fejlődés mindig az adott életkornak megfelelő átmenetet jelent, amelynek során a biztonság iránti igényünk helyébe fokozatosan az autonómiára való törekvés lép. Egyik sem szűnik meg azonban teljesen. Az érett személyiségben harmóniában van a biztonság és az önállóság iránti igény. Egyik-másik átmenetileg előtérbe kerül, de egyik sem dominál tartósan a másik rovására.

A felnőtt engedelmessége a társas szabadság feltétele

A felnőtt autonóm személyiség engedelmessége nem alá-fölé rendelt viszonyban valósul meg, hanem  egyenlő társak kölcsönösen együttműködő viszonyában. A bibliai vezetői minta a szolgáló vezetés, amely nem hatalmi rangot, hanem másik-központú szolgálatot jelent – gondoljunk a karmester vezető szerepére, vagy a táncoló párra.

A Biblia kapcsolati modellje a Szentháromság tagjainak kapcsolata (perikorézis), amelynek elengedhetetlen része az egység, a különbözőség és az egyenlőség:

kapcsolati-rendszer-isten-szeretet-3-csalad

A személyes kapcsolatok modellje
Isten három személyének kapcsolata alapján

Az ember veleszületett igénye a függetlenség, a személyes autonómia iránti igény is. Amikor valamire azt mondom, hogy veleszületett, azt is értem alatta, hogy a teremtő Istentől kapott sajátja. Függetlenség alatt pedig az érzelmi önállóságot értem: azt az életet, amelyben valaki a felnőttek egyenrangú, kiegyensúlyozott kapcsolatokon nyugvó közösségi életét képes élni. A felnőtté válás az a folyamat, amely során a gyermek a teljes külső szabályozottság állapotából eljut az önszabályozásig és az érzelmi önállóságig. Az érett felnőtt az a megfelelő önszabályozással rendelkező, érzelmileg önálló ember, aki szabad arra, hogy legjobb belátása szerint (bibliai kifejezéssel: hitből) cselekedjen.

Az érett felnőtt (autonóm személyiség) alkalmas a Biblia kapcsolati modellje (ld. fenti ábra) szerinti kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatokra és együttműködésre (egyenrangú, de különböző társak kölcsönös engedelmességére). Érett felnőttnek kell lenni ahhoz is, hogy valaki gyerekekről olyan érzelmi biztonságot nyújtva gondoskodjon, hogy a támogatásával önmagukat szabályozni képes felnőttek válhatnak belőlük.

Ismert filozófiai alapvetés, hogy a személyes szabadságom ott végződik, ahol a másik ember személyes szabadsága kezdődik. Akkor lehetünk viszonylag szabadok egy társadalom, közösség, család vagy kapcsolat tagjaként, ha tekintettel vagyunk egymás különbözőségére és egyéni szabadságára.

Az engedelmesség tehát nem kizárja, hanem megteremti a szabadságot: társas kapcsolatainkban önként engednünk is kell valamennyit a saját szabadságunkból ahhoz, hogy egyéni szabadságunk ne korlátozza mások szabadságát. Bizonyos fokú engedésre szükség van ahhoz, hogy élvezhessük a társas lét, a közös játék és a közös alkotás örömét.

Szabó Sipos Máté karnagy és énekművész barátaival

Szabó Sipos Máté karnagy és énekművész barátaival

És ami NEM a biblikus engedelmesség:

Kapcsolódó írások: