Autonóm személyiség

Fogalmak szótára » szócikk: autonóm személyiség

Autonómia = önszabályozottság, az érzelmi önállóság állapota, amely az őszinte és hiteles döntések meghozatalára való szabadsággal (lelkiismereti szabadsággal) jár együtt.

A gyermek születésétől a felnőtté válásig a teljes függéstől a függetlenség felé vezető úton halad. Függetlenség alatt nem a magányos farkas életét értem, hanem az érzelmi önállóságot: azt az életet, amelyben a felnőttek egyenlő, kiegyensúlyozott kapcsolatokon nyugvó közösségi életét éli. A felnőtté válás az a folyamat, amely során a gyermek a teljes külső szabályozottság állapotából eljut az önszabályozásig.

AUTONÓM SZEMÉLYISÉG = a megfelelő önszabályozással rendelkező, érzelmileg önálló ember, aki szabad arra, hogy legjobb belátása szerint cselekedjen.

Az autonóm személyiségek a legalkalmasabbak a közösségeken belül gyümölcsöző kapcsolatokra és együttműködésre, és arra is, hogy a gyerekekről gondoskodjanak, akikből a támogatásukkal szintén önmagukat szabályozni képes felnőttek válhatnak.

autonom-szemelyiseg-egyenrangu-kapcsolatok

Az ember szinte az élete kezdetétől érzi a biztonság és az önállóság iránti kétféle igény között feszülő ellentétet. A fejlődés mindig az adott életkornak megfelelő átmenetet jelenti, amelynek során a biztonság iránti igényünk helyébe fokozatosan az autonómiára való törekvés lép, a kötődés helyébe pedig az individuáció. Egyik sem szűnik meg teljesen, de az érett személyiségben egyik sem nyomja el tartósan a másikat.

Az önszabályozás felnőttkori megerősödésével növekszik az autonómia iránti igény is, ami valójában a hiteles, őszinte döntések meghozatalának szabadsága. Bármi ássa alá ezt az autonómiát, azt stresszforrásnak érzékeljük. A stressz annál nagyobb, minél kevésbé képes az ember hatékonyan válaszolni a környezetére. Amikor valaki tehetetlennek érzi magát, nincs értelmes választási lehetősége, azaz veszélybe kerül az autonómia.

Az autonómiát ugyanakkor úgy kell gyakorolni, hogy épségben maradjanak a társas kapcsolatok – akár a bizalmas érzelmi kapcsolatokról, akár a munkaadókhoz vagy a munkatársakhoz fűződő viszonyról van szó. Minél kevésbé fejlődik ki valakiben gyermekkorában az érzelmi önszabályozás képessége, felnőtt korában annál inkább függ majd a különböző kapcsolataitól. A nem autonóm, az érzelmi függetlenségre nem érett, dependens személyiség úgy érzi, saját egyensúlyát csak másokra támaszkodva képes fenntartani.

Az éretlen, érzelmileg nem felnőtt ember az, aki hajlamos lehet nemcsak a társfüggőségre (kodependencia), hanem a különböző anyagoktól vagy tevékenységektől való függőségre is. Minél nagyobb valakinél a függőség, annál nagyobb veszélyt jelent, ha megszűnnek vagy bizonytalanná válnak a kapcsolatai. Ebből következik, hogy a stresszel szembeni ellenállóképesség (reziliencia) egyenesen arányos az érzelmi önállósággal.

Kapcsolódó írások:

_______________________________
Felhasznált irodalom:

  • Dr. Máté Gábor: A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket (Libri, 2013) 288-289.