Mi a kötődés?

Fogalmi szótár » szócikk: kötődés

Katie M. Berggren: Close KnitA kötődés (angolul attachment) erős érzelmi kötelék két ember között. Az emberi kapcsolatokban ugyanazt a szerepet tölti be, mint a fizikában a tömegvonzás (gravitáció) ereje.

A gravitáció olyan törvényszerű hajtóerő, amely két, tömeggel rendelkező testet egymás felé vonz. Hatására a Földön a testek a Föld középpontja felé esnek; a Hold a Föld körül, a Föld pedig a Nap körül kering, és a Napot nem veti szét a saját sugárzása.

A gravitáció a világegyetem összetartó ereje. Észrevétlenül hat, de mindent meghatároz. A földön tart bennünket, és egyben tartja a testünket. Összetartja az atomok részecskéit, és a Nap körüli pályán tartja a bolygókat. Az egész világegyetemet a gravitáció tartja formában és mozgásban.

A kötődés a kapcsolatok gravitációja: törvényszerű összetartó és mozgató ereje. Ha elhagyjuk a pszichológiai szaknyelvet, mondhatjuk nyugodtan, hogy a szeretet.

A kötődéselmélet lényege az, hogy a szeretett lény a menedékünk. A legtágabb értelemben kötődésnek nevezzük a két ember között a közelség elérésére és fenntartására irányuló ösztönös törekvést, vonzóerőt, ami többféle természetű lehet: létezik testi, érzelmi, és pszichológiai kötődés. A kötődés kapcsolatéhség; az a törvényszerű és ösztönös “hajtóerő”, amely egymás felé vonz és összekapcsol bennünket.

Dr. Gordon Neufeld fejlődéspszichológus definíciója:

kotodes-definicio-kek-neveles

A gravitációhoz hasonlóan a kötődés összetartó ereje is észrevétlenül hat, de egész életünket meghatározza. A család nem család nélküle. Ha pedig törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyjuk, kárt szenvednek a kapcsolataink.

Az ember társas lény. Társas kapcsolatainkat minden másnál erősebben befolyásolják a kötődés törvényszerűségei, akár ismerjük őket, akár nem. Ideális körülmények között nem is kellene tudnunk, mi mindent végez a kötődés láthatatlan ereje a kapcsolatainkban. Ugyanazzal a természetességgel hagyhatnánk figyelmen kívül, ahogy azt is, hogy a gravitáció a lábunkat a földön tartja, a bolygók a pályájukon keringenek, az iránytű hegye pedig észak felé mutat. Nem muszáj megértenünk a kötődést, sőt, a létezéséről sem kell tudnunk ahhoz, hogy élvezzük jótékony hatását – éppen úgy, ahogy a számítógépünk működését sem kell ahhoz értenünk, hogy használjuk, és a motort sem kell behatóan ismernünk ahhoz, hogy autót vezessünk. Amikor azonban valami elromlik és bajt okoz, hirtelen nagyon jól jön, ha értünk a kezeléséhez.

A kötődés tehát maga a nélkülözhetetlen összetartó erő a gyermek és a róla gondoskodó felnőtt között. Ha a szülők kötődő ösztöne megbízhatóan működne, elég volna ráhagyatkozni – intuitív módon, külön gondolkodás nélkül. Megzavart, félrehangolódott kötődéseink azonban az ösztöneinket is megzavarják. Szerencsére mi, emberek kompenzálni tudjuk elbizonytalanodott ösztöneinket azzal, hogy tudatosan újra megtanuljuk azokat a dolgokat, amelyeket Isten eredeti terve szerint a “szívünkbe írt”: milyen lehetne és hogy tartható fenn a rendeltetését betöltő, biztonságos összhangban működő szülő-gyerek kapcsolat, ami, mint életünkben annyi más dolog, hibás társadalmi és egyéni döntéseink következtében hangolódott félre.

hr2

A kötődés az érett személyiséggé fejlődés három folyamata közül az első. A második a differenciálódás (önmagunk megkülönböztetése másoktól). Amikor e kettő már jól működik, akkor spontán lezajlik a valódi szocializáció (a társadalomba való civilizált beilleszkedés folyamata) is. Ez az oka annak, hogy a gyermek szocializációját nem azzal segítjük, ha minél előbb önállósítani próbáljuk, hanem azzal, ha minden eszközzel a biztonságos kötődését szolgáljuk a róla gondoskodó, érte felelős felnőttekhez, ideális esetben a szüleihez.

A KÉK (kapcsolatra épülő következetes) nevelés, amelyről e blog legtöbb írása szól, integrált kötődéselméleti-fejődéslélektani szemléletet képvisel (szemben a behaviorista-tanuláslélektani szemlélettel), ezért a KÉK nevelés megértéséhez fontos a kötődés törvényszerűségeit is megérteni.

Bibliográfia – Ajánlott olvasmányok a kötődés témájában:

  • Bowlby, J. (1988). A secure base. Clinical application of attachment theory. London: Routledge.
  • Damasio (1998) Emotion in the perspective of the integrated nervous system. Brain Research Reviews, 26, 83-86.
  • Greenspan, S.I., & Wieder, S. (2006). Engaging autism: Using the floortime approach to help children relate, communicate and think. New Hork: Perseus.
  • Karen, R. (1998). Becoming attached: First relationships and how they shape our capacity to love. Oxford University Press.
  • Neufeld, G. (2013). Hold on to Your Kids. Toronto: Random House (2nd ed.). MAGYARUL: Dr. Gordon Neufeld, Dr. Máté Gábor: A család ereje. Libri, 2014.
  • Schore, D. (2001). Effects of a secure attachment relationship on right brain development, affect regulation, and infant mental health. Infant Mental Health Journal, 22, 7-66.
  • Schore, D. (2012). The science of the art of psychotherapy. Toronto: W.W. Norton & Co.
  • Siegel, D. (1999). The developing mind: How relationships and the brain interact to shape who we are. New York: Guilford.

_____________________________

Kép: Katie m. Berggren @ kmberggren.com