Az érett személyiséggé fejlődés alapfeltételei

Az érettség (bibliai terminológiával az érett férfiúság vagy nagykorúság, ld. Efezus 4), és az érési folyamat régebben sokat foglalkoztatta a gondolkodókat, aztán egy időre szem elől tévesztettük ezt a kérdést. Az ipari forradalmat követő materializmus és a behaviorista pszichológia hatására az emberi kiteljesedés és a természetes gyermeki fejlődés megismerése helyett azzal kezdtünk foglalkozni, hogy mit tegyünk velük, hogy gyorsan és sikeresen beilleszkedjenek a társadalomba? Ez már csak azért sem szerencsés hozzáállás, mert a társadalom, amelybe be akarjuk őket illeszteni, nem különösebben egészséges.

A kérdés a szülők szájából általában így hangzik: Mit csináljak velük, hogy rendesen viselkedjenek?

Amit inkább kérdeznünk kellene: Miről gondoskodjak, hogy a gyerekeim teljesen kifejlődjenek – azaz, mire eljön az ideje, egész-séges, kiteljesedett, lelkileg is nagykorú emberré nőjenek föl? Virágzó és gyümölcstermő érett felnőtté; a legteljesebb önmagukká, amilyenek Isten terve szerint lehetnek?

A “rendes viselkedés” kérdéséről sem kell azért teljesen lemondani; csak azt kellene megérteni, hogy a civilizált, felelős, másokra is tekintettel lévő viselkedés gyümölcs, ami a maga idejében és természetes úton, a fejlődés feltételeinek a megteremtése nyomán terem. A gyerekek természetes fejlődéséhez igazodó fegyelmezésről a Fejlődés és fegyelmezés c. 6 részes előadássorozatban hallhatsz 2014 tavaszán, amelynek témája: Hogy lehet a gyereket elfogadható viselkedésre bírni olyan módon, ami megfelel az érettségi szintjének, és nem viseli meg a kapcsolatunkat?

Itt és most azonban a fejlődés feltételeire vagyunk kíváncsiak. Ha ezeket megértjük, azt is tudni fogjuk, mit tegyünk, hogy a gyerekeink rendesen akarjanak viselkedni, és szívesen tanuljanak. Erre kíváncsiak azok, akik a gyerekek nevelését a természetes fejlődés irányából közelítik meg.

A válasz meglepő, de csak azért, mert többnyire a felnőttekből kiindulva gondolkodunk a gyerekekről ahelyett, hogy a gyermeki természetet vennénk alapul.

Jean Piaget (1896-1980) svájci pszichológus nagy felismerése, hogy a gyerek nem kis felnőtt. Mi pedig sokszor azt gondoljuk, hogy ha minél előbb kis felnőtté tudjuk nevelni, annál jobb. Ha elérjük, hogy már korán felnőttesen tudjon viselkedni, vagy valamilyen területen kimagasló képességekre tegyen szert, akkor jót teszünk vele, mert előnyt szerez a többiekkel szemben. Pedig az emberi természet nem így működik. A valamiben kimagasló eredményeket produkáló, képességfejlesztett gyerekek később nagy árat fizetnek elmaradt gyerekkoruk miatt. A gyereknek nem jó, ha kis felnőtt. A mag sem a kifejlődött növény kicsinyített mása.

Ha a friss gyümölcsöt is úgy próbálnánk előállítani, ahogy manapság a gyerekeinket neveltetjük, akkor agyagot adnánk egy hozzáértő szobrásznak, hogy csináljon belőle epret, almát, meg banánt… aztán pedig szorgalmasan reménykednénk, hogy valahogy életre kel a kifogástalan megjelenésű gyümölcs.

artificial-fruit-03

A műgyümölcs tényleg jobban néz ki, mint a legtöbb igazi. Semmi hiba, semmi folt. Megfelelő tárolást sem igényel, rengeteg előnye van. De senkit nem táplál. Az igazi almamag viszont nem hasonlít az almára. A répamag sem hasonlít a répára. A fejlődésben lévő igazi gyerek sem hasonlít a végeredményre, az érett felnőttre. És ezen a ponton kellene kiigazítanunk a gondolkodásunkat, hogy ne közvetlenül dolgozzunk azon az eredményen, amit látni szeretnénk! A gyerekünk nem agyag, nem munkadarab! Persze, azt akarjuk, hogy viselkedjen rendesen, és tanuljon jól. De ezt nem azzal érjük el, hogy közvetlenül farigcsáljuk a viselkedését és nógatjuk a tanulásara!

Mielőtt a gyerekek iskolába mennek, hihetetlen kíváncsiság, óriási tudásszomj él bennük. Velük született adottság ez. Mindent tudni akarnak a világról! De miután egy-két évet eltöltenek az iskolában, egyre kevésbé érdekli őket a világ. Az elsősök még kíváncsibbak, mint a másodikosok. Mire befejeződik az iskola, alig van olyan gyerek, aki nyomokban még tartalmaz némi tudásszomjat. Miért van az, hogy miközben annyi éven keresztül tanítjuk a gyerekeket, kialszik bennük tudásszomj? Miért nem a kitűzött céljaink felé haladunk?

És ez csak egy példa arra, hogy mennyire célt téveszt az igyekezetünk. Az történik, hogy amikor bármit siettetünk, húzunk-vonunk, erőltetünk, akkor – a nemes cél érdekében – elhagyjuk a természetes fejlődés útját. Pedig a cél itt sem szentesíti az eszközt. A természettel együtt kellene haladnunk, Isten programját követve, azzal harmóniában. A nekik való módon lehet csak jól nevelni a gyerekeinket. Ezt fontos lenne megértenünk, különben akaratlanul is műgyümölcs-gyártásra fecséreljük a velük töltött drága éveket.

Meglepő, hogy melyek az érett személyiség kifejlődésének feltételei… de csak azért, mert a várt végeredmény, a fegyelmezett, kötelességtudó és figyelmes felnőtt alapján alakultak ki az elképzeléseink. Meg kell ismernünk, milyenek a gyerekek, és milyen utat járnak be az idegrendszerük és a személyiségük fejlődése során. Hogy fejlődnek és erősödnek a gyökereik, milyen talajra, mennyi fényre és milyen tápanyagokra van szükségük; hogy kezdenek virágozni, és hogy jelennek meg rajtuk a gyümölcsök. Meg kell ismernünk, melyek a gyerekeink természetes életfeltételei, amelyek között teljes pompájukban kibontakozhatnak.

Melyek tehát a gyerekeink fejlődésének legszükségesebb feltételei?

Az első válasz – engem legalábbis – meglepett. Dr. Gordon Neufeld szerint az egészségesen fejlődő gyerek egyik legfontosabb életfeltétele olyasmi, amit rohanó-versengő világunkban egyáltalán nem tartunk fontosnak: a JÁTÉK.

A gyerekeinknek játszaniuk kell!

Kapcsolódó: