Az előrelendítő játék szerepe a fejlődésben

Előrelendítő játék közben buzog a kíváncsiság, az alkotókedv és a felfedezés vágya; a játéknak ez a fajtája tehát a szellemi fejlődés mozgatórugója.

Eőrelendítő játék közben alakulnak ki a belső határok, jelenik meg az érdeklődési kör, és a cselekvőképesség érzete [1]. Az előrelendítő játék elősegíti az integráló (egységbe rendező) folyamatot [2], és hatására megszilárdul az öntudat. A gyerek ekkor érzi először kezében a kormányt.

steering-wheel-4

A gyerek nem a vezetőülésre születik; utasként kezdi az életet. Az élet eleinte csak történik vele; nem tudja befolyásolni a dolgokat. Játék közben azonban (mert a játék nem igazi), az előrelendítő játékban úgy érezheti, hogy az ő kezében is van kormánykerék. Ezért a kormánykerék a 3-4 éves egyik kedvenc játéka. A fedőt és a tányért is kormánynak használja. Miközben kormányoz, a való életben is kezdi észrevenni a válaszutakat. Mivel észreveszi, hogy lehet választani, néha már gondolkozik, mielőtt tesz valamit… és megjelenik benne a felelősségérzet első csírája. Rájön, hogy valami történik annak hatására, hogy ő kormányoz – és felelős azért, ami történik.

Sok gyerekből teljesen hiányzik a felelősségtudat! Pedig rengeteg felnőtt próbálja őket felelősségteljessé tenni. Csakhogy a felelősségtudat nem külső behatásra alakul ki. Nem lehet senkit sem megtölteni felelősségtudattal. Bele kell nőniük. És hol nőnek bele? A játék szabad, mesterséges következményektől mentes közegében jön rá a kicsi gyerek, hogy a tettei következményekkel járnak. Biztonságos határok között szabadon kell mozognia, és felderítő lelkiállapotban kell lennie ahhoz, hogy a tettei következményét valóságosan megtapasztalhassa. A játéknak ebben a közegében ébredhet saját öntudatára, arra, hogy hatni tud a dolgok alakulására: kezemben a kormány, és minden mozdulatom megmozdít valamit! Amit teszek, azzal hatással vagyok a világra. Az előrelendítő játék az öntudat és a felelősségérzet ébredésének természetes közege.

Gordon Neufeld fejlődéspszichológus egyik előadásában Braden nevű fiáról mesélt, aki egy erős egyetemen szerzett mérnöki diplomát, ahol a diákoknak keményen meg kell dolgozniuk a sikerért. A fiú kimerülten tért haza, miután az utolsó vizsgáit is letette. De legalább azt tudta mondani, hogy “egyedül szeretnék üldögélni egy darabig; újra meg kell találnom magamban a játékot. Mindent kivett belőlem ez az egyetem.”

Ez a fiú jól képzett szakember lett. Értékes a munkaerőpiacon. De a lelkesedését elvesztette; kiégett, lemerült, és újra fel kellett töltődnie. A játékos állapotát kellett megkeresnie, hogy újraébredjen benne a cselekvőképesség érzete. A játék lendíti tovább az alkotó embert.

Az előrelendítő játék azokban a rövid időszakokban valósulhat meg, amikor a gyerek éppen egyik alapszükségletében sem szenved hiányt (testileg-lelkileg jóllakott), és nem vonja el a figyelmét konkurens tennivaló (pl. valamilyen passzív szórakozási lehetőség: a TV vagy a számítógép).

Előrelendítő játék ezekben a különleges pillanatokban történhet meg. Az együttlét-éhség kielégítését ugyanúgy minden másnál fontosabbnak tekinti az agy, mint a testi éhség kielégítését. Amikor a gyerek éhes, csak az étel érdekli. Amikor pedig érzelmileg éhes, akkor minden érzelmi tartalékát arra fordítja, hogy keresi az együttlétet biztonsága forrásával:

– Mami, hova mész? Mikor jössz értem? Maradj velem!

Minden az együttlétről szól. De ha betelt az együttléttel, ha magától értődőnek veheti a közelségedet, ha szabad lehet a közelséged keresésének kényszerétől, előbuzoghat belőle a kíváncsi, kreatív energia. Mindez a terv része – így van megalkotva.

Annyira aggódunk, hogy erőltetni és siettetni kell a gyerekeink függetlenségét! Pedig függetlenné fognak válni, amikor eljön az ideje, ha nem lökdössük őket az önállóság felé, hanem inkább jóllakatjuk őket a közelségünkkel és a feltétel nélküli szeretetünkkel.

Isten is így bánik velünk:

“A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. El nem távozom tőled.”
– Jeremiás 31:3

“URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam.
Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.
Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.
Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.”
– Zsoltárok 36:6-10

Ha a gyerekeink a mindig megmaradó szeretetünkbe ereszthetik a gyökereiket, az önállóságuk természetes úton bontakozik ki. Nem holnapra, hanem a maga idejében – ugyanúgy, ahogy a levelek, a virágok és a gyümölcsök is időben megjelennek a maga rendje és módja szerint fejlődő növényen, külön huzigálás nélkül.

Az előrelendítő játék tehát nem tart hosszú ideig. Ha rendesen megreggelizteted a gyerekedet, meddig marad jóllakott? Legföljebb két-három órán keresztül. Ugyanez a helyzet az előrelendítő játék kreatív energiájával is. Elég hamar elfogy. Nem is muszáj, hogy a gyerek állandóan e különlegesen termékeny állapotban legyen. Ezt az önfeledt elmerülést és boldog belső szárnyalást csak rövid időszakokra éli át az ember; de fontos, hogy időnként viszont átélje. Ez az áramlat, a “flow” élmény, amiről Csíkszentmihányi Mihály írt.

Amikor a gyerek együttlét-éhsége (tudományosabb kifejezéssel: kötődő igénye) kielégült, akkor felszabadul arra, hogy kíváncsi, kifejező és felderítő játékba merüljön… olyan valódi játékba, ami a fejlődés előretörő csúcsa. A mai világ rohanó és versengő légkörében ilyesmire nem nyílik alkalom csak úgy. Mi szülők pedig csak akkor teremtjük meg az ehhez szükséges védett legelőt vagy játszóteret (ha kell, azon az áron is, hogy letérünk a jól kiépült, széles útról), ha elhisszük, hogy valóban erre van szükségük a gyerekeinknek.

hr2

Miért is ennyire fontos a valódi játék? Mit segít elő? Miért játszanak egyes gyerekek, és mások miért nem? Miért vész ki a valódi játék a mai ember életéből?

Egy csomó mindent nevezünk játéknak, pedig nem valódi játék az a tevékenység, amelyben az eredmény a lényeg: hogy “mire megy ki”. A valódi játék belülről fakad, és nem “megy ki” semmire. A tevékenység puszta öröme a mozgatórugója, még akkor is, ha történetesen tanulásnak is beillik (ld. élményszerű tanulás). Az áramlat nem kívülről befelé halad – nem a befogadásról, nem a “játékos” tanulásról szól. A valódi játék nem befogadó, hanem kifejező tevékenység. Belülről merít; azt hozza elő, ami belül van.

jatek-fejlodes-elore-torekvő-csucsa

Belülről tör elő, mint a zsenge hajtás… amelynek akkora ereje van, hogy a kiszáradt felszínen is keresztülhatol. Abból merít, ami már megvan benne.

A gyerek nem “tiszta lap”, ahogy John Locke gondolta, és még ma is sokan. Nem nekünk kell teleírni. Nem a mi kezünk munkája, ahogy a virág sem a kertünkben; de sok dolgunk van vele. Rengeteg mindent hoz magával, amit a teremtő Isten lehetőségként elültetett benne. Ott van már a magban. Szemünk elől rejtve növekednek és kutatnak táplálék után vékony kis gyökerei a felszín alatt… A mi dolgunk az, hogy gondos kertészként tegyük lehetővé, hogy a csírázó mag mély gyökeret eresszen, és a zsenge hajtás lassan, a maga rendelt ideje szerint kibontakozzon.

Miért játszanak ma egyre kevesebbet a gyerekek? Miért lett veszélyeztetett tevékenység a valódi játék? Megtudjuk, ha előbb feltesszük az igazi kérdést: mi támogatja, vajon mi segíti elő az előrelendítő játékot? Mi a valódi játék előfeltétele?

A válasz most is meglepő.

De csak azért, mert annyira más, mint ahogy ma gondolkozunk. Ha viszont a játékból indulunk ki, tulajdonképpen magától értetődő. A játékból kiindulva talán már sejted is, mi támogatja. A legjobb szó rá: a NYUGALOM.


hangfelvetel-kek-neveles

Ezt a cikket Gergely Eszter hangján meg is hallgathatod!

Köszönöm, Eszter!


[1] cselekvőképesség érzeteA gyerek úgy érzi, mintha a vezetőülésen ülne, kormánykerékkel a kezében, és megválaszthatná, hogy merre halad. A gyerekek nem a vezetőülésre születnek; utasként kezdik az életet. A cselekvőképesség érzete is az érési folyamat gyümölcse: az individuáció (a különálló lényként életképessé válás) fejlődését jelzi. (G. Neufeld)

[2] integráló (egységbe rendező) folyamat – természetes fejlődési folyamat, melynek során különálló elemek együtt új egészet alkotnak a személyiségben – például az ellenséges indulatok egyesülnek az őket ellensúlyozó többi érzéssel, a könyörülettel vagy az aggodalommal. A prefrontális kéreg egyesítő képességének kifejlődése a belátó-mérlegelő gondolkodás, a kiegyensúlyozott érzelemvilág, és az érett viselkedés előfeltétele.
Az emberi kapcsolatok világában az integráció lényege: együttlét a különlét elveszítése nélkül; egység a különbözőség megtartása mellett. Az érett ember egyszerre kapcsolatok tagja ÉS különálló személyiség. Ennek azonban előfeltétele a differenciálódás (különálló személyiséggé válás).