A fejlődés forrása a belső nyugalom

A valódi nyugalomhoz nemcsak a zavaró külső tényezőktől kell megszabadítanunk a gyerekeinket, mint a teljesítménykényszer és a konkurens tevékenységek, hanem a belső zavaró tényezőktől is. A valóságos nyugalom ugyanis, ami a fejlődés erőforrása, belülről fakadó nyugalom.

A mély belső nyugalom hatására egész szervezetünk a paraszimpatikus idegrendszer által vezérelt üzemmódban, nyugalmi állapotban van. Milyen feltételek mellett jön létre ez a nyugalmi állapot?

nyugalom-anya-gyerekSzabadság a közelségre törekvéstől

A fejlődés erőforrásául szolgáló valódi nyugalom egyik feltétele: szabadság a közelségre törekvéstől. A gyerek csak akkor tud nyugodtan fejlődni, ha nem kell dolgoznia a szeretteivel való jó kapcsolat megszerzésén és megtartásán! Az együttlét, a kötődés, a kapcsolat minden társas lény elsődleges szükséglete; ha elveszni látszik, minden mást félreteszünk azért, hogy megint jó kapcsolatban lehessünk! A legtöbb ember egyfolytában a kapcsolati éhsége csillapításán dolgozik. Amikor az együttlét-éhség kielégül, a gyerek spontán a különlét (függetlenség) irányába fordul (ld. Az előrelendítő játék). De amíg neki kell azon dolgoznia, hogy közel maradj hozzá és szeretettel nézz rá, nem tud megnyugodni. Nem tud pihenni és fejlődni.

Szabadság a hiábavaló erőfeszítésektől

A fejlődés erőforrásául szolgáló valódi nyugalom másik feltétele: szabadság a hiábavaló erőfeszítésektől. A gyerek csak akkor tud megnyugodni, ha nem reménytelen, értelmetlen és hiábavaló ügyekbe invesztálja az energiáit. Ha nem tud megszabadulni a hiábavaló erőfeszítéstől, ha nem tudja felfogni, hogy az, amit szeretett volna, tényleg nem valósulhat meg, akkor olyasmire vesztegeti az erejét újra, meg újra, ami sose működött, és sose fog. Ha áthatolhatatlan falba ütközve sem fogja fel, hogy ez az út nem vezet sehova, akkor tovább próbálkozik ugyanazzal, és egyre nő a frusztrációja.

Találkoztam már olyan felnőttel is, akik újra meg újra azzal próbálkozik, ami eddig se működött, és ezután se fog. De ő, mintha mókuskerékbe zárták volna: hasztalanul csinálja tovább ugyanúgy ugyanazt, miközben egyre idegesebb lesz. Nem tanul a hibáiból. Nem engedi el, amit a fejébe vett, nem alkalmazkodik a valósághoz. Nem tud megszabadulni a hiábavaló erőfeszítésektől, inkább bulldogként ragaszkodik az elképzeléséhez. Pedig ami értelmetlen, haszontalan és hiábavaló, azt el kell engedünk ahhoz, hogy nyugalmat találjunk. Nyugalmat akkor találunk, amikor működnek a dolgok. Ehhez viszont előbb el kell engednünk azt, ami nem működik… és irányt kell változtatnunk.

Szabadság az elsöprő indulatoktól

A gyerekek kész érzelmi-indulati rendszerrel születnek; sok százféle hajlamuk van sok százféle cselekvésre. Különféle helyzetekben különféle indulatok indítják őket különféle tettekre. Egyes élmények nagyobb aktivitásra, mások pedig óvatosságra késztetik őket. Van, aminek a hatására sírni kezdenek. Van, ami arra ösztönzi őket, hogy bántsanak valakit. Sokféle cselekvést váltanak ki belőlük zsigeri érzéseik és indulataik.

Az emlősök agya a limbikus rendszer (a “kötődő agy“) által vezérelt indulatok segítségével próbálja biztosítani, hogy az illető túlélje a veszélyt: a meneküléssel, vagy a harccal sikeresen megvédje magát. Az ember szívébe azonban Isten egy olyan lehetőséget is beleírt, amely az állatokból hiányzik: az önuralom képességét. Az érett embert nem az indulatai mozgatják, hanem indulatai ellenére, a szándékai alapján is képes cselekedni.

Az érett ember élete összhangban van az értékrendjével. Amit tesz, az az értékrendjét tükrözi, nem a hirtelen fellobbanó indulatait. Az éretlen ember legfőbb jellemzője pedig éppen az, hogy a tetteit a pillanatnyi indulatai határozzák meg. A felnőttnél ez már hiba; a gyereknél viszont természetes, hogy egyelőre ő még éretlen ember.

Miért olyan indulatosak a kisgyerekek? Miért hisztiznek? Miért ütnek, rúgnak, harapnak?

A kisgyerek tettei még nem a szándékait fejezik ki. Kicsi szíve csordultig lehet a világ legjobb szándékával, de annak, amit tesz, nagyon kis része fakad őszinte szándékaiból. Többnyire az impulzusai, azaz a hirtelen fellobbanó indulatai hatására cselekszik. Ennek később meg kell változnia. De nem attól fog megváltozni, hogy ezerszer elmondjuk neki! Attól fog megváltozni, ha tovább tud fejlődni az érettség irányába; fejlődésének egyik fontos feltétele pedig a nyugalom. Amikor az indulatai elsodorják, a segítségünkre szorul, mert magától még nem talál vissza a nyugalom állapotába.

Amikor például a kisgyerekben hirtelen fellobban az indulat, és megüti a testvérét, az ütés vágya egy minden jóérzés helyét elfoglaló impulzus formájában lesz úrrá rajta. Az indulatos, erőszakos viselkedés pedig valamilyen előzetes frusztráció hatására jelenik meg. Ez akkor is így van, ha egyébként nagyon szereti a testvérét, és egyébként már egész kis szívében ott lobog az őszinte szándék, hogy legközelebb ne üsse meg akkor sem, ha bosszantó dolgot csinál. A kérdés: mikor lesz képes indulatai ellenében is a szándékának megfelelően cselekedni? Mikor fogják a tettei az őszinte szándékait, nem pedig zsigeri indulatait követni?

Kezdenek kirajzolódni az összefüggések? Kezded sejteni, hogy amikor a gyerekeinket a fejlődésük szempontjából egészséges, kapcsolatra épülő módon fegyelmezzük, akkor az egészen másmilyen, mint a bevett módszerek?

Ahhoz, hogy egy éretlen ember, egy kisgyerek a saját indulatai ellenében, meglévő jó szándékának megfelelően tudjon cselekedni, az indulatait valaminek fel kell tartóztatnia, le kell állítania – szüksége van valakire, aki gyengéden és határozottan elvezeti a frusztrációtól a hiábavalóság elfogadása nyomán elsírt könnyeken át a változáshoz szükséges nyugalom állapotába. A kisgyereknek legalább 5-6 éves koráig egyszerre csak egyféle érzés fér a fejébe. Csak akkor van esélye indulatai ellenében a szándékainak megfelelően cselekedni, ha van, aki segít neki feltartóztatni az indulatait; akinek az ölében a frusztráció dühe szomorúsággá változhat, amiből meg lehet vigasztalódni. A feltartóztatott indulat így ad helyet a jó szándéknak.

Ezek után hogy esik Jézus hívása?

“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
– Máté 11:28

Magamnak is felteszem a kérdést: az életem, a tetteim milyen arányban felelnek meg a szándékaimnak, az értékrendemnek? És milyen arányban vezérelnek az indulataim? Így tudhatom meg, hogy én magam hol tartok az érett emberré való fejlődés útján. Reggel kiabáltam a férjemmel. Nem vagyok túlságosan elragadtatva a saját érettségemtől. Egy átlagos nap után belegondolok: mennyire tükrözte ez a nap az értékrendemet? A valódi szándékaim nyilvánultak meg a magatartásomban, vagy már megint a pillanatnyi impulzusok hatására cselekedtem? Akkor, annyit és azt ettem, amikor, amennyit, és amit eredetileg akartam, vagy csak úgy belém történt az ennivaló? Másokkal úgy bántam, ahogy az értékrendem, a szándékaim szerint bánni szeretnék velük?

hr2

A fejlődést előmozdító belső nyugalom három legfontosabb feltétele tehát, hogy a gyerekeinket tegyük szabaddá:

A nyugalom abban nyilvánul meg, hogy a gyerek:

nyugalom-fejlodes-eroforrasa-2
Tudom, hogy ez még nem elég világos. Legközelebb a három közül az elsővel, közelségre törekvéssel folytatom, ami a biztonságos kötődés és a feltétel nélküli szeretet stabil jelenlétének fontosságáról szól.


hangfelvetel-kek-neveles

Ezt a cikket Gergely Eszter hangján meg is hallgathatod!

Köszönöm, Eszter!