Mi történik, amikor önálló elalvásra próbálod nevelni a kisbabát, és magára hagyod?

« KÉK fegyelmezés

Az elkülönítő (szeparációs) módszerek hatásmechanizmusa és kritikája 1. rész2. rész3. rész

Berggren: Szerelembe estem

“Bizony, ezt mondja az ÚR: …
Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.”
– Ézsaiás 66:12-13

“Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya,
nem könyörül-e méhe gyermekén?
Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!”
– Ézsaiás 49:15

Hogy hatnak, az önálló elalvásra nevelő módszerek, amikor hatnak?

Amikor valaki már sírni tudna az álmosságtól, akkor örül, ha valamivel rá tudja venni a babát arra, hogy egyedül aludjon el. Nálunk is megjelentek azok a könyvek, amelyek a végsőkig elcsigázott szülőkön kívánnak segíteni azzal, hogy felcsillantják a reményt: megtaníthatod a babádat arra, hogy nyugodtan végigaludja az éjszakát! A probléma jelentőségét csak az nem érti, akinek még nem volt dolga nappal alvó, éjjel virgonc csecsemővel, nyugtalanul alvó kisgyerekkel. Emiatt tehát szinte minden szülő megismerkedik az önálló elalvásra nevelő módszerekkel.

A Ferber módszer (Dr. Richard Ferber) lényege: hagyd sírni, majd abbahagyja, és egy idő után leszokik arról, hogy felsírjon az éjszaka közepén. Anya csak egyre hosszabb várakozás után válaszol a baba sírására. Nem adja be a derekát a szánalmas könyörgésre.

A Ferber módszert csak 3 hónaposnál idősebb babák szüleinek ajánlják. Először hagyni kell a babát sírni 5 percen keresztül. Ha nem alszik el, Anya odamegy és megnyugtató hangon beszél hozzá, megsimogatja, de nem veszi fel. Utána elmegy, és újabb 10 percen keresztül hagyja a babát sírni. Megint visszamegy, megint beszél hozzá, miközben simogatja, és megint elmegy. Ezúttal 15 percet vár, mielőtt újra visszamegy. Ha a baba közben hányt a stressztől, igyekszik úgy megtisztogatni, hogy közben se vegye föl, és így folytatja, mindig 5 perccel hosszabb időt várva a visszatéréssel, egészen addig, amíg a baba elalszik.

A kivételesen kitartó baba eleinte képes egész éjjel ordítani, de a legtöbben kimerülnek és elalszanak pár órán belül. Ha a baba újra felébred és sírni kezd, meg kell ismételni az eljárást. A második forduló rendszerint rövidebb ideig tart (vagy azért, mert a baba kezdi feladni az Anya közelségéért folytatott küzdelmét, vagy azért, mert már túlságosan kimerült). De van olyan elszánt csecsemő, akinél a második forduló hosszabb ideig tart, mint az első. A következő éjszakák során viszont még a kitartóbb baba sírása is alábbhagy; megtanulja, hogy hiába várja, Anya nem fog vele maradni. A legtöbb baba belátható időn belül leszokik arról, hogy Anyát hívja. Ő is felébred néhányszor, de nem sír, és előbb-utóbb visszaalszik. A kisbaba mindig a jelenben él, és egyébként sem tudja szavakkal kifejezni az érzéseit, tehát soha nem fogja elmondani, mit érzett, amikor egyedül sírt, vagy csöndben, a közelség reménye nélkül feküdt az ágyában.

Az édesanyákat is rendkívül igénybe veszi a tortúra, mivel olyan dolgot tesznek, ami merőben ellentmond anyai ösztöneiknek. A módszer hívei szerint a gyerek ily módon hamar megtanulja megnyugtatni saját magát. Jó eredménynek tartják, hogy már nem várja a szülői babusgatást. Sokat vitatott módszer ez, de népszerű, mert a kitartás gyümölcse a legtöbb esetben valóban az, hogy a baba ritkábban zavarja meg szülei éjszakai nyugalmát.

Amerikában külön támogató csoportokat szerveznek, hogy legyen kit felhívni az éjszaka kellős közepén, amikor a baba ordít, a szülők szíve pedig kezd megszakadni. A támogató csoport tagjai egymásban tartják a lelket, hogy gyenge pillanataikban se vegyék fel a síró babát… aki végül kimerül és elalszik. Megérte a kínlódás, véget érnek az álmatlan éjszakák.

Az “Aludj jól, gyermekem” (Sylvia de Béjar, Eduard Estivill) a Ferber módszer enyhébb változata, de a lényeget tekintve ugyanarról a fokozatos fárasztásról szól: időnként be kell menni megnyugtatni a gyereket, majd ki kell jönni, de felvenni nem szabad. Az időközök egyre nőnek, csak rövidebbek, tehát eleinte egy perc múlva megy be Anya, majd 3 perc múlva, végül 5 percenként.

Ferber egy felnőttekkel foglalkozó alváskutató intézet orvosa volt. A testi orvosláshoz értett, ezen belül is a felnőttek alvási problémáihoz; a lelki egészség terén azonban képzetlen volt. Fogalma sem volt a csecsemők és a kisgyerekek lelkivilágáról. Módszere azonban világszerte óriási népszerűségnek örvend. Nagy igény van a gyorsan ható megoldásokra, és arra már kevesebben gondolnak, hogy nem minden egészséges, ami hatékony. Nem mindegy, milyen úton jutunk el a vágyott eredményhez.

A kórházak újszülött osztályán, ahol a lámpák éjjel-nappal égnek, és egyfolytában zavaró ingerek érik a babákat (fények, hangok, vizsgálatok), az újszülöttek átlag 16 órát alszanak naponta. Kiderült, hogy ez a rengeteg alvás önvédelmi reakció, a stressz elleni védekezés egy formája, amit a sok zavaró inger vált ki, és árt a csecsemő idegrendszerének. Amikor ez a tény tudományosan beigazolódott, a nyugati kórházakban megszűntették a zavaró ingereket – leoltották a villanyt, és nem csörömpölnek annyit a babák körül. A babák pedig felébredtek. A napnál is világosabb lett, hogy korábban a stressz elől menekültek alvásba az újszülöttek. Az alvás a védekező idegrendszer utolsó menedéke. Nálunk sok újszülött osztályon még ma is meg lehet figyelni, hogy alszik a csecsemő, amikor stressz alatt van. Időnként hullámozni kezd a mellkasa, hüppögve veszi a levegőt, úgy alszik tovább.

Azt akarjuk, hogy otthon is a stressz előli menekülésnek köszönhetően aludja végig a gyerekünk az éjszakát? Ezen az áron is igényt tartunk a saját nyugalmunkra? Nem hiszem, hogy van szülő, aki arra vágyik, hogy a gyereke a stressz elől meneküljön az alvásba.

Az önálló elalvásra nevelés az ébrenlétet is kikapcsoló önvédelem révén hat, tehát nem nyugodtan piheni ki magát, hanem a stressz elől menekül alvásba a magára hagyott kisbaba. Éjszakai nyugalmunk érdekében szoktatjuk rá, hogy a bizalom helyett az védekezés útján induljon el!

Az önálló elalvásra (ön-nyugtatásra) nevelés hatékonyságának feltétele

Az önálló elalvásra nevelés akkor jár sikerrel, ha a kicsi hajlamos a stressz elől alvásba menekülni önvédelem gyanánt. Egyesek hajlamosabbak erre, mások kevésbé. A férfiak talán valamivel hajlamosabbak rá, mint a nők. Veled is megtörtént már, hogy szóba hoztál valami stresszes dolgot a férjednek, mire ő hirtelen elálmosodott? Az emberek (így a kisbabák) többségében kisebb-nagyobb mértékben megvan ez a hajlam, tehát jó esélye van a rá épülő eljárások hatékonyságának majdnem mindenkinél.

Kockázatok és mellékhatások

  • Az elhagyottság-élmény (szeparáció) összes kockázata.
  • Akadályozza az adaptációs folyamatot (miután leszokik a sírásról, bizalmas kapcsolatban sem lehet megvigasztalni).

Ha a gyereknek egyedül kell elaludnia, akkor fordított irányban indítjuk el az érzelmi érettség felé vezető úton. Szembe mindennel, ami fontos lenne ahhoz, hogy harmonikusan fejlődhessen, és azzá váljon, aki Isten belé helyezett lehetőségei alapján lehetne.

Miért olyan nagy ügy az esti elválás a csecsemő és a kisgyermek számára? Azért, mert kötődő ösztönéből fakadóan egyik legerősebb zsigeri indulata a közelség keresése. Kötődő ösztöne minden mást elsöprő erővel parancsolja, hogy fenn kell tartania a kontaktust a számára legfontosabb személlyel! Ez az első és legfontosabb! Ha Anya nincs a közelben, akkor szirénázni kezd a riasztórendszere. Eközben kellene nyugodtan és elengedetten álomba szenderülnie, ami lehetetlen. A lefektetés idejét a kicsi rémisztő, veszélyes elszakadásnak érzi, ami ellen minden erejével tiltakoznia kell.

Ha elutazom, vagy a férjem elutazik, igyekszünk valamivel áthidalni a távolságot, pedig már kinőttünk a csecsemőkorból. Én jobban alszom, ha ott van velem a levetett trikója, ő pedig gyakran telefonál, különösen este, elalvás előtt. Még mi, felnőttek is a közelség megőrzésére törekszünk, és nem arra, hogy minél előbb leszoktassuk egymást magunkról. Nem tenne jót a kapcsolatunknak, ha szisztematikusan elhidegíteném magamtól a férjemet, és már nem igényelné, hogy legalább telefonon keresztül hallja a hangomat, amikor úton van. Az tesz jót a kapcsolatunknak, ha úgy érezheti, hogy szinte ott vagyok vele, még akkor is, ha egy óceán választ el bennünket. Ezért veszem föl a telefont, és mondok neki aranyos dolgokat. Az is jól esik neki, ha előre kis leveleket írok, amiket később megtalál a csomagjában. Búcsúzás előtt arról is beszélünk, hogy mit csinálunk majd, amikor újra találkozunk. A távollét ideje alatt már várjuk a találkozás meghitt pillanatait. Még nekünk, felnőtteknek sem az a megoldás az elszakadás nyugodtabb elviselésére, hogy leszokunk egymásról, és megtanuljuk, hogy ne legyünk rászorulva senki babusgatására, hanem az, hogy a külön töltött idő alatt is fenntartjuk a kapcsolatot. Erre kell tehát megoldást keresnünk ahhoz, hogy egészséges módon oldjuk meg a fektetési gondokat a gyerekeinkkel.

Az önálló elalvásra nevelés az elhagyottság-élmény összes kockázatával jár (részletesen ld. itt):

  • Elbizonytalanít – aláássa az individuációs folyamatot
  • Túl nagy stressz – Rongálja a riasztórendszert
  • Frusztrációt kelt, ami agresszív magatartáshoz vezethet
  • Védekezést indít el, ami a fejlődés elakadásához, és számos magatartási problémához vezet
  • Rongálja a nevelés egyetlen lehetséges közegét, a bizalmi kapcsolatot

kapcsolatkészség fejlődése kötődés gyökereiHa Anya nem mindig elérhető és megnyugtató, akkor a kicsi nem ismeri meg a kapcsolati megnyugvás élményét. A kapcsolatkészség, az érzelmi intelligencia fejlődésében zavar keletkezik már akkor, amikor a szeretetet és a biztonságot Anya testi közelsége jelenti a babának.

Az önálló elalvásra nevelés az adaptációs folyamatot is akadályozza

Anyukája, vagy Apukája nem tudja megvigasztalni és megnyugtatni azt a gyereket, aki már csecsemőkorában leszokott arról, hogy sírjon, amikor nyugtalan, bánatos, vagy magányos. Az ön-nyugtatásra nevelt csecsemőt, aki megtanulta, hogy hiába sír, Anya úgysem jön, nagyon nehéz olyan kisgyerekké nevelni, aki bizalmi kapcsolatot igényel és viszonoz.

A gyereknek a szerető szülő karjaiban kellene elsírnia a bánatát olyankor is, amikor nem lehet meg az, amit akar. Ez az élmény az alkalmazkodó készség (adaptáció) és a lelki immunrendszer (reziliencia) kialakulásának fontos feltétele. Isten nem úgy tervezte a kisgyereket, hogy egyedül sírja álomba magát! A szerető szülőhöz bújva tud csak megvigasztalódni és valóban megnyugodni. Nem véletlen, hogy a kicsi sírását az édesanya nem bírja nyugodt szívvel hallgatni. Egyetlen babának és kisgyereknek sem volna szabad magányosan sírnia! A szeretett személyt nélkülöző sírás stresszes feldúltsághoz és testi-lelki kimerültséghez vezet, nem egészséges alkalmazkodáshoz, aminek része a megvigasztalódás és a megnyugvás élménye is.

Az önálló elalvásra (ön-nyugtatásra) nevelés visszaüt

  • Erős veszélyérzetet vált ki – az egészséges alváshoz pedig nyugalomra volna szükség.
  • Az adaptációs folyamatot akadályozza, amely alkalmazkodni segítene ahhoz, amin nem tudunk változtatni.

Amikor önálló elalvásra próbálod nevelni a kisbabát, és magára hagyod, erős veszélyérzet fogja el. Az idegrendszere elrendeli a másodfokú riadókészültséget, és testileg-lelkileg hatalmas lármát csap benne… pedig az alváshoz ennek az ellenkezőjére volna szüksége: a teljes nyugalomra.

Mi, felnőttek sem tudunk nyugodtan elaludni, ha elalvás előtt feszültség ér minket. Ha a férjem távol van és feszült a hangja, amikor felhív telefonon, nem tudok jól aludni. Tudnom kell, hogy annak ellenére, hogy most nem lehetünk együtt, továbbra is közel vagyunk egymáshoz. Még mindig szeretjük egymást, még mindig egy húron pendülünk, és a távollét, vagy valami más nem távolította el tőlem. A jó kapcsolat állandó és folyamatos. Nem ingadozik, és nem kell attól félni, hogy megszakad. A meghitt pillanatokat nem követik menetrendszerűen a bántó pillanatok. A bizalmas kapcsolatnak az a lényege, hogy ami a legfontosabb, az rendben van. Számíthatunk egymásra.

Ezért a kapcsolatra nézve leginkább kockázatos időszakban kell leginkább tudnunk, hogy továbbra is minden rendben van köztünk. A csecsemő és a kisgyerek számára az esti lefektetés is ilyen kockázatosnak tűnő pillanat, hiszen számára végtelenül hosszú elválás következik. A csecsemő még nem tudja “fejben” megtartani a kapcsolatot, amikor fizikailag nem érzi Anya közelségét. Neki még hiába mondjuk, hogy aludjon nyugodtan, később még bejövünk puszit adni, betakarni, róla fogunk álmodni, és reggel találkozunk. Mégis éreznie kell, hogy nyugodtan lehunyhatja a szemét és elalhat, mert az alvás nem távolít el bennünket egymástól. Nem veszíthet el, amíg alszik. Esti fektetéskor az a legfontosabb “trükk”, hogy semmi olyasmit ne tegyünk, amitől szirénázni kezd a kicsi riasztórendszere. A kisbaba számára az az egyetlen megoldás, hogy valóban ott szuszogunk a közelében. A 3-4 éves, ha egyébként kiegyensúlyozott lelkiállapotban van, esetleg már akkor is képes nyugodtan elaludni, ha tudja, hogy pár óra múlva, mielőtt mi is lefekszünk, még betakarjuk és megpusziljuk. Az 5-6 éves talán már azt is megérti, hogy érdemes hamar elaludni, mert akkor hamarabb itt lesz a reggel, amikor újra találkozunk.

A módszeres önálló elalvásra nevelés éppen azt az alkalmazkodási folyamatot teszi lehetetlenné, amely során a gyerek később, amikor már elég érett hozzá, képessé válhatna a rugalmas alkalmazkodásra – például, hogy amikor este lefektették, akkor ne mászkáljon ki, hanem pihenjen szép csöndben és nyugodtan, amíg el nem alszik.

A kemény, nehezen nevelhető gyerekek szüleitől hallott történetekből gyakran kiderül, hogy a könnyei az esti lefektetés körüli küzdelem során száradtak fel. Az érzékeny kisgyerek leszokott a sírásról, és keményszívű, védekezésbe vonult, bizalmatlan és ellenséges nagyobb gyerek lett belőle. Senkinek nem ajánlom, hogy a gyereke alkalmazkodó készségét kockáztassa.

Berggren: Mindent átható boldogság

A szeretet gyógyít, a félelem megbetegít

Testi-lelki egészségünk alapvető feltétele, hogy az életünkben az a “törvény” érvényesüljön, amelynek megfelelően Isten alkotta meg ezt a világot, és benne minket, embereket is: a szeretet törvénye. Mi, felnőttek, sajnos már hozzászoktunk ahhoz, hogy a bűnnel fertőzött világban az győz, aki erősebbnek látszik. Normálisnak fogadjuk el, pedig nem az, hogy nem bízhatunk senkiben, és nem számíthatunk senkire. Azt hisszük, hogy a saját érdekeinket (pl. a nyugodt alváshoz való jogot) még a gondoskodásunkra szoruló kisbabánkkal szemben is meg kell védenünk!

szeretet-felelem-kek-neveles

A bizalom és a szeretet törvényét csírájában irtjuk ki a gyerekeinkből, amikor a pár hónapos babát módszeresen neveljük rá arra, hogy ne tőlünk várja a megnyugvást, hanem nyugtassa meg saját magát, minket pedig hagyjon aludni. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy lelkében egy másik törvény, a bizalmatlanságot és az önvédelmet szükségessé tevő törvény, a félelem és az erő törvénye kezdjen uralkodni. Az erősebb győz. Ha nem győzök, legyőznek. A félelem és az erő törvényét a bűn hozta a világba, és rendkívül egészségtelen, mert ellentétes azzal, amire Isten teremtett bennünket! Konkrétan árt az agyműködésünknek, az idegrendszerünknek az állandó, védekező készenlét, amibe a “fortélyos félelem” kényszerít bennünket. Testi és lelki betegségeink, társadalmi, gazdasági és ökológiai bajaink forrása. És mi, ahelyett, hogy a gyerekeinknek az egészséges fejlődés nyugodt és biztonságos szigetét biztosítanánk a családunkban, bedőlünk ennek a megtévesztő, hazug, de általánosan elfogadott mentalitásnak, és a drága, szeretett, ránk szoruló gyerekeink lelkéből nevelés címén irtani kezdjük a bizalmas kapcsolat képességének legelső csíráit. Miért? Mert nem merünk megbízni teremtő Istenünkben, aki jól ismer, önzetlenül szeret és jót akar nekünk. Nem nála keressük az útmutatást.

Minden anyának szörnyű a gyerekszoba csukott ajtaja előtt hallgatni a kisbaba kétségbeesett sírását. Szorító bűntudatot okoz még annak is, aki nem kényelemből, hanem meggyőződésből teszi, mert azt hiszi, hogy “ez a helyes”. Vajon Teremtőnk szerint is így indul a jó anya-gyerek kapcsolat? Isten hogy bánik velünk?

“Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.”
– Jónás 2:3

“Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin.”
– Zsoltárok 22:10

“Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból. Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.”
– Zsoltárok 34:18-20

“Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok és sóhajtozom, ő meghallja hangomat.”
– Zsoltárok 55:17-18

“Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.”
– Zsoltárok 103:13

“…csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izráel, az ÚRban most és mindörökké!”
– Zsoltárok 131:2-3

“Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél.”
– Zsoltárok 138:3

“Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. 19Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kívánságukat, és megsegíti őket.”
– Zsoltárok 145:18-19

A másik-központú, odaadó szeretet és a bizalom gyógyít, az önközpontú félelem és a vele szorosan összefüggő erőszak megbetegít. Minden szinten. Testileg és lelkileg, egyénileg és társadalmilag egyaránt. Ha csírájában irtjuk ki a csecsemőből azt, hogy édesanyjától, az odaadó, gondoskodó szeretet megtestesítőjétől várja a gondoskodást és a megnyugvást, minek alapján reméljük, hogy kiegyensúlyozott, másokkal törődő, adni akaró ember lesz belőle, mire felnőtté érik? Minek alapján reméljük egy ön-nyugtatásra szoktatott, a megnyugtatásunkat már nem váró csecsemőtől, hogy kisgyerekként, kamaszként majd bizalommal fordul hozzánk, elfogadja a gondoskodásunkat, bízni fog a vezetésünkben? Miért várna tőlünk útmutatást, amikor már tudja, hogy mindenki a saját érdekeit érvényesíti ebben a világban, és mi is? Miért ne gondolja, hogy mindennel és mindenkivel szemben neki kell megvédenie magát, mert senki másnak nem annyira fontos az ő jóléte, mint neki, magának? Miért hinné el később, hogy ha valamit nem engedünk meg neki, akkor az ő javát keressük, és nem a saját érdekeinket, a saját kényelmünket? Miért jönne oda hozzánk, amikor valami fáj neki?

Miért akarna bárkivel is sebezhető, átlátszó, bizalmas szeretetkapcsolatban lenni? Honnan jönne elő benne az ötlet, az indíttatás, hogy hozzánk forduljon a gondjaival és a kérdéseivel, ha már pár hónapos korában módszeresen kiirtottuk belőle a bizalom és a gondoskodó szeretet elfogadásának Isten által az ösztöneibe épített csíráit?

Vedd fel a kisbabádat! Hordozd! Szoptasd! Altasd magad mellett! Ringasd és babusgasd! Szeresd! Élvezd Istentől kapott képességedet, hogy meg tudod nyugtatni pusztán azzal, hogy a közelében szuszogsz, a karodban tartod, vagy megszoptatod. A baba számára nincs jobb hely az ölelő karjaidnál… Mindent meg tudsz adni neki, amire szüksége van! Élvezd és gyönyörködj benne!

Alvási problémák esetén:

  • Gondoskodj róla, hogy nap közben a gyerekeid sokat játsszanak, mozogjanak, testileg és agyilag jól elfáradjanak.
  • Gondoskodj a gyerekeid lelki nyugalmáról!
  • Az alvás egyik ellensége a föl-le ugráló vércukorszint. Ha a gyereked nyugtalanságára nincs más magyarázat, család hétköznapi étrendjéből iktasd ki a cukros ételeket és italokat a nyers, természetes gyümölcs, és néha egy kis méz kivételével! (Ne szoktasd rá őket a kompótra, a készen kapható gyümölcslevekre, az édes üdítőkre, a sütire, a csokira és az édes joghurtokra! Amihez nem szoknak hozzá, az nem is fog nekik hiányozni.) A lisztes dolgokat is érdemes csökkenteni, különösen reggel és este, mert a szervezetünk abból is cukrot csinál. Ne szénhidrátdús, hanem fehérjedús reggeli után engedd a nagyobbakat iskolába, hogy képesek legyenek figyelni; aki nehezen alszik el, annál az esti étkezésnél is oda kell figyelni, hogy minél kevesebb cukor, vagy cukorrá alakuló szénhidrát maradjon a szervezetében éjszakára.
  • Ha szoptatott babával vannak a normálisnál komolyabb alvási gondok, a lelki nyugalma (ld. fentebb) és az elegendő oxigénfelvétel (friss levegő, elég szabad mozgás) mellett (1) figyelj oda a saját lelki nyugalmadra, a stresszre az életedben, mert a stressz által termelt, szorongást okozó anyagok a tejen keresztü a baba szervezetébe is bejutnak, és ha ez nem elég, (2) iktasd ki a saját étrendedből is a cukrot és a lisztet. (3) Egyes babáknál csak akkor áll be változás, ha az édesanya még a tejtermékek fogyasztását is felfüggeszti a szoptatás idejére.
  • Sokat megtudhatsz az alvásról innen: David K. Randall: Dreamland – Adventures in the Strange Science of Sleep (2012, W.W. Norton) – az amazonon meg lehet rendelni.

___________________________

Képek: Katie m. Berggren @ kmberggren.com

Mi történik, amikor önálló elalvásra próbálod nevelni a kisbabát, és magára hagyod?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nemsokára 3 éves lesz a gyermekünk.8 hónapos koráig Velünk, a szüleivel aludt egy szobában,kiságyban.8 hónapos korától külön szobában alszik, de kismatracon az első héten mellette aludtam, egyáltalán nem sírt,mikor kimentem a szobából a 2. héten.Később is ott maradt a matrac és mellette aludtam, ha “kérte”.Kb. 1 éves kora után már csak elég volt oda menni (ritkán vagy havi max. 2szer) megsimogattam a buksiját és aludt is.Majdnem 2 éves volt mikor külföldön(fél évig voltunk kinn) külön szobában( rácsos ágy nem volt) aludt a gyermekünk.Itt hozzászokott, hogy este 10kor is ki jöhet a szobából, volt mikor megint mellette aludtam.Mikor hazajöttünk levettük a rácsot itthon a kiságyáról és azóta minden egyes este hajnali 2-3 között átjön és sír, ha átviszem a szobájába, hogy aludjon.Most megint a matracos megoldáson gondolkozom.Azt egyáltalán nem tartom helyesnek és következetesnek, ha megengednénk, hogy akkor mostantól minden egyes este ( nem túlzás ) átjöjjön hozzánk aludni.Nagy akarattal áldotta meg a Jó Isten a gyermekünket.Mi lehet a helyes megoldás erre?

Hozzászólások lezárva.